2022. október 26., 19:14

Népszerű filmes helyszínné szeretne válni Kassa megye

A jövő évben 150 ezer eurót szán Kassa megye olyan audiovizuális alkotások támogatására, amelyek művészi értékük mellett a filmesek számára érdekes helyszínként mutatják be a megyét.

film, filmforgatás
illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

A pályázati felhívást a Kassai Kerülti Önkormányzat a Košice Región Turizmus megyei idegenforgalmi szervezettel együttműködésben írta ki. A legjobb forgatókönyvek 50 ezer euróig terjedő támogatást nyerhetnek, az alkotások főszereplői pedig 5 ezertől 50 ezer euróig terjedő támogatásért folyamodhatnak. Az érdeklődők november 30-ig nyújthatják be kérvényüket.

A 2023-as évre szóló pályázati felhívás fő prioritásai közé tartozik az olyan audiovizuális alkotások támogatása, amelyek a megye területén játszódnak vagy amelyeket ott forgatnak, illetve az olyan szerzők és művészek támogatása, akiknek igazolható kapcsolatuk van Kassa megyével, továbbá az olyan alkotók támogatása, akik a megye területén székelnek. Támogatásért élőszereplős, animált és dokumentumfilmek, illetve sorozatok folyamodhatnak.

„A megye területén több olyan ikonikus helyszín található, amelyek a filmiparnak köszönhetően még ismertebbé váltak. Ilyen a Domicai-barlang, ahol a Sókirályfi menyasszonya (Soľ nad zlato) című mesefilmet forgatták, a Szádelői-völgy, ahol az Ellenséges terület készült, a Szlovák Paradicsom, ahol az Eragon egyes jelenetei készültek vagy a szepesi vár, amely a Sárkányszív stábját láthatta vendégül. Bízom benne, hogy ez az új felhívás az audiovizuális alkotások támogatására nagy lépés lesz afelé, hogy Kassa megye a filmes idegenforgalom helyszínévé válhasson” – mondta Lenka Vargová Jurková, a Košice Región Turizmus megyei idegenforgalmi szervezet ügyvezető igazgatója.

A támogatott alkotások forgatásának 2023. október 31-ig kell lezajlania.

Az idén nem ez az első filmes vonatkozású kezdeményezés Kassa megye részéről. Nyáron egy filmirodát hozott létre, melynek célja, hogy könnyebbé tegye azoknak a filmes és televíziós producereknek munkáját, akik a régióban szeretnének forgatni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.