2023. június 9., 17:09

Közös - Lengyel képzőművészek kiállítása Kassán

Barbara Hubert és Kamila Bednarska lengyel képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a kassai MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában. A „Közös” című kiállítás a két lengyel művész idén készült legújabb festményeit tárja a közönség elé.

Kassa, MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Barbara Hubert, Kamila Bednarska, Common
Galéria
+15 kép a galériában

A tárlatot Kovács Ágnes, a MaJel Rovás Központ igazgatója nyitotta meg. Mint mondta, a kiállítás motivációját olyan emberek gondolatai, beszélgetései, művészi felismerései adták, akik közel állnak egymáshoz, azonban az őket érdeklő tartalom észlelésének és közvetítésének módja nagyon eltérő. A kiállítás célja, hogy bemutassa az emberi kapcsolatokat, amelyek nagy hatással vannak a kreativitásra, valamint, hogy népszerűsítse a kortárs művészet területén azon művészeti tevékenységeket, amelyek kifejezik az egyéni, szubjektív, sokszor intim különbségek és hasonlóságok észlelésének módját.

Kassa, MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Barbara Hubert, Kamila Bednarska, Common

„Ezeken a műveken megmutatkoznak a művészek közötti különbségek, de az a pillanat is, amikor a köztük lévő eltérés megleli a harmóniát. Minden művésznek megvan a saját művészeti nyelve, és ez itt is így van. Az itt bemutatott különféle egyéni formai és tartalmi megoldások bemutatnak egy olyan narratívát, amely mindkét művész által használt” – mondta Kovács Ágnes.

Kassa, MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Barbara Hubert, Kamila Bednarska, Common

Kamila Bednarska grafikával, rajzolással és festéssel foglalkozik. A Rzeszówi Egyetem művészeti szakán végzett. Diplomáját 2009-ben vette át kitüntetéssel Marek Olszyński és Dr. Paweł Bińczycki, valamint Stanislaw Bialogowicz professzorok mélynyomó stúdiójában. A 2008/2009-es tanév Bölcsészettudományi Karának Legjobb Diplomájáért megkapta a Jerzy Panek-díjat.

A diploma megszerzése óta a Rzeszówi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Grafikai Tanszékén dolgozik. Művészeti projektek résztvevője, beleértve az egyetemek közötti kiállításokat, művészeti körutakat, művészeti szimpóziumokat, jótékonysági aukciókat.

Húsz egyéni kiállítást rendezett és több tucat csoportos kiállításon vett részt, melyeket bemutattak Lengyelországban és külföldön, többek között Indiában, Marokkóban, Tunéziában, Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Görögországban, Romániában, az USA-ban. Tagja a Lengyel Képzőművészek Szövetségének.

Kassa, MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Barbara Hubert, Kamila Bednarska, Common

Barbara Hubert fest és rajzol, a krakkói Képzőművészeti Akadémián végzett. 1999-ben Leszek Misiak professzornál diplomázott. 2022-től a Rzeszówi Egyetem doktori képzésének doktorandusza. Művészeti projektek - művészeti körutak, művészeti szimpóziumok, jótékonysági aukciók, szabadtéri workshopok résztvevője Lengyelországban és külföldön.

Több mint 80 kollektív kiállításon vett részt az országban, ill. külföldön. 38 egyéni kiállítást rendezett. Művei magángyűjteményekben vannak Európában és szerte a világon.

Díjak és kitüntetések: 2021-ben Kárpátok Nemzetközi Festészeti Triennálé Ezüstnégyszög kitüntetését kapta, BWA Przemyślben, 2020-ban "A lengyel kultúráért érdemjegy" kitüntetést a Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériumától, 2019-ben A Lengyel Művészek és Formatervezők Szövetségének Biennáléja kitüntetést, Rzeszówban, 2017-ben Az év festménye, grafikája, rajza, szobra kitüntetést, Rzeszówban, 2017-ben és 2020-ban Festészet, grafika, rajz, az év szobra közönségdíját kapta Rzeszówban, 2014-ben Rzeszów városa Polgármesteri díjában részesült.

Kassa, MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Barbara Hubert, Kamila Bednarska, Common

A kiállítás július 4-ig látható hétköznaponként 10 és 18 óra között a FiguratiF Galériában (Kassa, Erzsébet utca 42.)

Kassa, MaJel Rovás Központ, FiguratiF Galéria, Barbara Hubert, Kamila Bednarska, Common
Galéria
+15 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.