Zsákszínház egy életen át

A hatvanas évek végén szédületes sikert aratott a Szabadság, szerelem című darab, amelyben a ma Kossuth-díjas Szvorák Kati és Agócs Valéria, a legendás rádiós is szerepelt, de a normalizációs évek elején a hagyomány megszakadt. „Ennek elsődleges oka a televízió megjelenése” – mondja szomorúan Mázik István, akivel a Városi Művelődési Központ egyik irodájában találkozunk, némi felfordulás közepette.

A városháza épületének felújítása miatt ugyanis a hivatal egyik része a művelődési központba költözött, így István a raktárba vezet, ahol fejre állított paneleken előkerülnek az elmúlt évtizedek fényképei, plakátjai, szórólapjai, még a Zsákszínház 15. születésnapjára bemutatott Csirkefej műsorfüzete is. „Istenem, mennyien nem élnek már közülük” – sóhajt fel István, és sorolja a neveket. Mede Gabriella, Kovács Ella, Ottmár Lajos, Gecso István, Molnár Zsuzsa, László Géza, avagy a nemrég oly pimaszul fiatalon elment Mokány Csaba.

Mázik Istvánt még Beke Sándor vette fel, de neki akkoriban kellett távoznia a kassai Tháliától, így vele már nem dolgozott. Annál többet a rimaszombati Csendes Lászlóval, akinek adott még néhány évnyi haladékot a husáki hatalom. De ekkoriban működött Kassán a Gágyor Péter vezette Szép Szó, ahogy a Havasi Péter-féle Pinceszínpad is. Egy Siposs Jenő-mesejátékban mutatkozott be először Takáts Emőd rendezésében, volt Medvegyenko a Halasi Imre rendezte Sirályban, a később számára annyira meghatározó Hókirálynő című darabban is játszott (ezt már rendezőként Füleken is előveszi), s Ajtmatov Fehér hajó című darabjában állt utoljára a kassai színpadra.

Egy súlyos betegség hozza haza a losonci kórházba, itt keresi fel őt a Csemadok akkori elnöke, Kómár Tibor, s pár színházkedvelő fiatal, Mikula Róberttel az élen. Hosszas hezitálás után dönt: marad Füleken, s mivel munkát is kap a Városi Művelődési Központban, nagy elánnal lát a feladathoz. Pár évvel később a központ igazgatói posztját is átveszi, s több mint három évtizedig lesz a füleki kultúra meghatározó alakja. Az akkor még a Csemadok és az Üzemi Klub színjátszó csoportjaként indult társulat elsőként a Ludas Matyit mutatta be Móricz Zsigmond átdolgozásában, amelyhez Zupko Róbert zenét is szerzett, a dalszövegeket többnyire közösen írták, sőt Mokány Bella is besegített, s az előadásokban a táncosok mellett Zupko Róbert együttese, a HU-ROCK is közreműködött. A nem mindennapos sikerre még a hatóságok és a Szabad Európa Rádió is felfigyelt, hisz akkoriban Döbrögit elpáholni sajátos félreértelmezésekre is lehetőséget adott.

Pénz híján a szereplőkre zsákot húztak, s innen jött a társulat későbbi neve is. A címszerepet természetesen Mikula Róbert játszotta, mellette Kerekesné Csaba Blanka, Holek Zsuzsa és Döbrögiként Simonidesz Lajos szerepelt. A siker akkora volt, hogy a folytatás kötelezőnek bizonyult. Mázik bújta a könyvtárakat, hogy megfelelő darabot találjon a társulat(a) számára, így talált rá Gyárfás Miklós Kényszerleszállás című darabjára (évekkel később a szerző Kisasszonyok a magasban című darabját is előveszik majd), amely meghozta a Zsákszínház számára a szakmai elismerést is. Fődíj a Jókai Napokon, Danyi Irén és Kovács Mária egyéni díja, s ekkor kapnak először meghívást a turócszentmártoni országos szlovák színjátszó fesztiválra, a Scenická žatvára is.

A nyolcvanas-kilencvenes évek jelentik az együttes működésének a fénypontját, amikor felváltva követik egymást a könnyedebb és komolyabb darabok. „Nem is biztos, hogy a könnyedebb darabok voltak a könnyebbek” – teszi gyorsan hozzá István, „hiszen egy egész estés operettet kiállítani úgy, hogy az a helyi közönség igényeinek is megfeleljen, nem is olyan könnyű feladat”. De megbirkóztak vele,

A régi nyár, a Hyppolit, a lakáj, a Fekete Péter – mind kirobbanó kasszasiker, s nem egy előadásukkal járják a régió településeit, sőt még Erdélybe is eljutottak. A váltott esztendőkben viszont meredekebb témákhoz nyúltak, így jöttek képbe a magyar kortárs drámák, amelyek egy részét bizony félve mutatták be, így szlovákiai ősbemutatóként Schwajda György Csodáját és Spiró György Csirkefejét, ahogy Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját is.

A Csoda elsöprő sikert aratott Füleken és a Jókai Napokon. Az előadás fődíjat kapott, és Rózenfeld Ilona a legjobb női alakítás díját vehette át. Ebben csillogtatta meg tehetségét Mede Gabriella, aki Bíborka varázslatos megformálása után eljátszhatta a Csirkefej Vénasszony szerepét (Gobbi Hilda és Törőcsik Mari után), s Orbánnét is Örkény Macskajátékában. „Gabi néni bármelyik profi társulatban megállta volna a helyét” – emlékszik vissza a Zsákszínház legendás tagjára a rendező. A Portugál bemutatójára eljött maga a szerző, Egressy Zoltán is, aki több nyilatkozatban is áradozott az előadásról. S az évek alatt számos tehetséges fiatalt indított el a színházi pályán a Zsákszínház, így Mikula Róbert mellett Danyi Irén és a tragikusan korán elment Mokány Csaba is kipróbálta magát a kassai Thália deszkáin, Boldoghy Kovács Ildikó Komáromban és Kassán is, ahogy színész lett a ma Egerben játszó Nagy András is.

A kilencvenes évek végén, amikor a magyar párt kormányra került, téma volt a harmadik profi magyar színház kérdése. Füleken vagy Losoncon jöhetett volna létre, de nem jött, s a losonci Kármán József Színház már bezárta a kapuit, és csendesebb napjait éli a Zsákszínház is. Ahogy a hetvenes években a televízió, mostanában az ún. közösségi média veszi el a színházak életterét. A kétezres évek második felétől jöttek a két-három szereplős darabok, a Zsákszínháznak el kellett hagynia egykori otthonát, a könyvtárrá átminősített művelődési központot is, de Mázik István nem adta fel. Ugyan operettekről már nem álmodhat, de azóta is szinte minden évben jelentkezik bemutatóval. Tavaly Spiró Kvartettjét, az idén pedig Genet Cselédekjét mutatták be, s e két darabba ismét visszatért Rózenfeld Ilona is, hogy megcsillogtassa különleges színészi képességeit. „Sokszor még a színdarab címét is meg kellett változtatnunk, mert a szűkös költségvetésünkből még a jogdíjakat sem tudtuk volna kifizetni” – mondja kissé leverten, s mit tegyek ehhez hozzá, évi 1500 euróból nem igazán lehet ugrálni.

Jövőre ismét egy három(nő)személyes darabbal, Mika Myllyaho Káisz című darabjával próbálkozik, de nem adta még fel egyik dédelgetett álmát sem, Balassi Bálint Szép magyar komédiájának színrevitelét sem. „Abban biztos vagyok, hogy ez már egyedül nem megy, csak az önkormányzat és a város működő csoportjainak az összefogásával. Igazi kulturális attrakció lehetne fenn a várban, élő zenével, élő állatokkal. Hol másutt, ha nem itt?” – avat be az álmaiba az idén Városdíjat kapott legendás színházalapító mindenes, aki váratlanul rám kérdez: „Van itt kéziratban vagy 100 versem, nem tudsz egy kiadót?”

Novemberben egy kisebb ünnepség keretében összehívják a 45 év alatt a társulatban megfordult tagokat, de ahogy Mázik István mondja, nem szeretne még nosztalgiázni, hiszen várja a munka. Erre kötelezi a Városdíj is.