Vladimír Sadílek halálára
A szlovák színházi élet egyik legszínesebb egyénisége volt, aki a szlovákiai magyar színházi életet is „megfertőzte” sok-sok rendezésével, közeledési kísérletével. Sokan markáns arcára, hófehér szakállára, mások a losonci Kármán József Színházban megrendezett különleges hangulatú előadásaira, vagy a füleki Nemzetközi Táncműhely keretén belül létrehozott tényleg nemzetközi előadásaira emlékeznek, de zsűritagként is többször feltűnt például a „nagy szepsi színházasdin” is, ahol szlovákkal kevert magyar nyelven, néha magyarral levert szlovák nyelven, de mindig tökéletesen érthetően, soha nem bántóan adta vissza a gondolatait. Vladimír Sadílek egy hónappal a 76. születésnapja után úgy döntött, hogy már csak az emlékeinkben él tovább.
Hosszú fehér szakálla, szeretetre méltó külalakja eleve predesztinálta bizonyos szerepekre, ha öreg cigány vajdára vagy zsidó rabbira volt szükség, nem lehetett nála jobb választás.
Az Új Színpadon A cigány tábor az égbe megy c. musicalelőadásban játszott évekig, de láthattuk 11 filmben is, így Jaro Rihák magyarul is bemutatott Albert. Albert c. filmjében, amelynek a címszerepét Bán János játszotta, ahogy feltűnt A megszegett ígéret c. Jiří Chlumský-filmeposzban is, amelyre sokan Kerekes Vica remek alakítása miatt emlékszünk. De nem hiányozhatott több klasszikus mesefilmből sem, így csodálhattuk markáns alakját a Hajszálon függő szerelem és Az órásmester tanítványa c. mesékben is.
Asztalosnak tanult ki Iglón, de egész élete a színpad vonzásában telt el, amatőr és profi színházakban is rendezett, játszott. Losonci kötődése révén került kapcsolatba a Kármán József Színházzal, ahol hat előadást jegyzett rendezőként, amelyekhez a színház legnagyobb szakmai sikerei fűződnek. 1995-ben Strindberg Kísértetszonátájával debütált, amely a Jókai Napokon Csák István számára elhozta a legjobb színészi alakítás díját. Ezt követte a komáromi fesztivál eddigi leghosszabb című előadása, A forrásnak sós íze, avagy szemeik vannak, de nem látnak, füleik vannak, de nem hallanak címmel, s a Pinter-adaptáció meghozta számára a legjobb rendezés díját is, valamint egy törökországi (Denizli) fesztiválon (AITA) való fellépés lehetőségét.
Két évvel később Csehov művei alapján mutatják be A kutya, az angyal és a többiek c. előadást, amely Erdélyi Gábornak hoz alakításdíjat Komáromban, s egy újabb, ezúttal egy dániai (Vejen) fesztiválmeghívást (Eurocab).
Pár év kihagyás után 2005-ben Czakó Gábor Disznójátékát viszi színre Losoncon, ezért szintén jár a legjobb rendezés díja, s még két alkalommal vezényli a társulatot, 2009-ben Milos Karásek A peron, míg két évvel később Stefan Canev Johanna második halála c. darabjait mutatja be a Kármán József Színház az irányításával.
Szlovák vonalon többek között az eperjesi Duchnovič Színházban rendezett, főleg mesejátékokat, de nem hiányozhatott a Nemzeti Művelődési Központ (magyarul: „osveta”) rendezvényeiről, tanfolyamairól sem, így például az Alsókubinban évente megrendezendő Hviezdoslavov Kubínról (hasonló mint nálunk a Tompa Mihály Országos Szavalóverseny) sem, s ha jól emlékszem, itt ismerkedtünk meg, amikor egyik kollégája, az akkoriban Rimaszombatban kultúrházigazgató, Ľubomír Šárik mutatott be neki a zárófogadáson, s miután megtudta, hogy magyar vagyok, egyből átváltott magyarra, s a többiek csak néztek mint a moziban, míg Sadílek szlovákul oda nem szólt nekik, ne feledjék, félig-meddig Hviezdoslav is magyar volt.
Túléltük a merényletet, sőt pár évvel később a komáromi Industria együttes (Ilka Adrián és Grassl Ferdinánd), akik Rimaszombatban megnyerték a hatodik, megzenésített versek kategóriáját, felléphettek az alsókubini rendezvény gálaműsorában, ahol egy Hviezdoslav verset énekeltek el saját megzenésítésben magyarul és szlovákul is.
Több alkalommal zsűrizett Szepsiben, az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon is, ahol a szervezők előbb tartottak tőle, hisz a zsűritagok egy része budapesti lévén, nem beszélt szlovákul, de Sadílek varázslatos egyénisége, showmani képességei gyorsan a fesztivállakók kedvencévé tették.
Amikor az egyik gálaműsoron bemutatván a fesztivál emlékkönyvét, Sadílek Kozsár Zsuzsannával együtt tökmaggal keresztelte meg a kötetet, s annak szerkesztőjét, vagyis engem is, a hajam s a szám is tele lett tökmaggal.
Az utóbbi években Füleken tűnt fel, a Nemzetközi Táncműhelyen, amely a csehországi Plumlovból költözött a patinás füleki várudvarba, ahol állandó munkatársaival, valamint fiatal színész- és táncospalántákkal vitt színre emlékezetes előadásokat. S mindig a közeledés jegyében.
Puskin A cigányok, Ján Botto Sárga liliom, Samo Chalupka A pojnoki janicsár, s utolsóként 2019-ben Petőfi János vitéze szólalt meg a füleki várszínpadon, s ekkor találkoztunk személyesen utoljára. A már szemmel láthatóan kissé megrendült egészségű Sadílek feltámadt főnixmadárként azonnal új életre kelt, amikor a szünet után ismét elkezdődött a tornateremben a próba.
Mint elárulta, kedves költői közé tartozik Petőfi Sándor, s nagyon fontosnak tartotta, hogy a workshopok keretében egyszer valamelyik művét bemutassák. Végül a János vitézt választották, amely Sadílek szerint nemcsak elbűvölően szép mese, de egyértelmű üzenet is, hisz Iluska a magyar nemzet jelképe, aki a történet végén, mint főnixmadár új életre kel az élet vizéből, s mint ilyen, a magyar népet is szimbolizálja, amely a legválságosabb időkben is képes a túlélésre és újjászületésre.
Sadílek szerint bárgyúak azok a viták, hogy Petőfi vajon magyar, szlovák vagy szerb volt-e, hiszen szlovák anyától és szerb apától fogant, de magyarul írt, s magyarnak vallotta magát, akire a szlovákok is büszkék lehetnek-lehetnének, hiszen Ján Smreknek köszönhetően életműve szlovákul is megjelent.
Vladimír Sadílek halálával a szlovák-magyar-zsidó-cigány együttélés egyik kivételes híve, támogatója távozott közülünk, aki szeretetteljes lényével, egész életművével azt bizonyította, csakis emberként érdemes létezni itt, Közép-Európában is. Minden más csak ezután következik.
