Tarr Mari az égi társulatban súg tovább

De ki is volt ő, s miért érdekes a felvidéki olvasók számára? Tarr Mari ugyan már Budapesten, a Klotild ligetben született, de ahogy a férje, ő is a Felvidékről került Budapestre. Előbbi Királyfiakarcsáról, utóbbi Rimaszombatból.

Már közel a nyolcvanhoz úgy döntött, felkeresi ősei földjét. Még emlékezett, kislányként gyakran ropta a Három Rózsa báltermében. De azóta nem járt Gömörben.

Bár évtizedek óta nem járt errefelé, a házigazda, B. Kovács István Rimaszombatot bemutató könyvével a kezében érkezett. S telis-tele életkedvvel és humorral. Akkor már nem Tarr Béla világhírű filmrendező édesanyja volt a világ számára, hanem ő volt a legendás súgó, „Tarrmari”, aki évtizedeken át legendáknak súgott a Madách Színházban és a tévéstúdiókban. Ahogy már említettem, ő már Budapesten született, de őseit Rimaszombatból eredeztette, akik 1663-ban kaptak nemesi címet II. Ferdinándtól.

– olvashatjuk a Huszth-házról, amely legfényesebb napjait 1845 májusában élte, amikor Huszth János főügyész a városban tiszteletbeli táblabíróvá választott Petőfi Sándor vendégül látta. A nevezetes eseményről maga a költő is megemlékezik Úti leveleiben, ahogyan Győry Dezső sem feledkezik meg róla híres trilógiájának nyitó darabjában, a Viharvirágban.

Könyvtárosnak tanult ki, de követte férjét, a díszlettervező, Csallóközből Budapestre elszármazott Tarr Bélát az akkor alakuló békéscsabai társulathoz.

Mivel a szakmájában nem talált munkát, odahaza tengett-lengett, míg egy vidéki kiszállás során sürgősen súgóra lett szüksége a fiatal társulatnak. Így került színpadközelbe, s valószínűleg ő maga sem gondolta volna, hogy közel hat évtizedet tölt el zseniális magyar színészek társaságában.

S nemcsak a Madáchban, hanem az akkoriban aranykorát élő Magyar Televízióban, ahol évente 70-80 tévéjáték is készült, s ahol a súgónak bizony nehezebb dolga volt, mint a színházban, hisz színésznek és súgónak is jóval kevesebb ideje volt a felkészülésre. Békéscsabai, pécsi és kaposvári kitérő után kerültek fel Budapestre, ahol a férje épp a Madách Színházban tervezett díszletet, amikor kiesett az egyik súgó. Tarr Mari beugrott, s innen ment nyugdíjba is 80. születésnapján. Több mint 250 darabnak, köztük musicaleknek volt a súgója.  

– mesélte egy interjúban, majd gondolt egy nagyot, s úgy döntött, a nagyközönségnek is elmeséli félévszázados élményeit, kalandjait, s megeleveníti egykorvolt játszótársai emlékét, akik jórészt már az égi társulatból kacsintottak le, amikor egy-egy pikáns részletet meghallottak egykori földi színpadi létezésükkel kapcsolatban. Tarr Mari önálló estjével (Mesék a súgólyukból) járta a vidéket és a határon túli területeket (sajnos, épp Rimaszombatba nem jutott el a műsorával) Dunai Tamással, aki állandó társául szegődött. 

– mondta neki egyszer Tolnay Klári, s ennél nagyobb elismerést nem is kaphatott volna. Voltak színészek, akiknek alig kellett súgnia, ilyen volt Tolnay Klári is, de bizony voltak olyan színészek is, akiknél elkelt a segítség, főleg a próbafolyamat alatt. Márkus László például mindig biztos szövegtudással érkezett, de sokszor a sokadik előadáson fordult elő, hogy hirtelen rövidzárlat miatt kimaradt egy-egy mondat, s ilyenkor kellett az a bizonyos empatikus képesség és ritmusérzék, hogy túllendítse a súgó az előadást a holtponton.

Közben felnevelt két gyereket is, az idősebbik anyja, az ifjabbik apja mesterségét vitte tovább. Vagyis Béla fia, bár gyerekszínészként is kipróbálta tehetségét (tizenévesen játszott Básti Lajos, Máthé Erzsi és Dajka Margit társaságában az Iván Iljics halála című tévéjátékban), de ez el is döntötte későbbi sorsát. Az egyik jelenetben ugyanis sírnia kellett volna, de sehogy sem jött össze. Végső kétségbeesésében a rendező. Mihályfi Imre felpofozta, mire keserves sírásra fakadt. De ekkor megtanulta azt is, hogy jobb rendezőnek lenni, mint színésznek.

Tarr előtt talán csak Jancsó Miklós volt az, aki ennyire egyedi filmnyelvet teremtett a magyar filmművészetben. S amíg első munkái még hellyel-közel Cassavetes, majd Fassbinder filmnyelvét idézték, világsikert aratott filmjei már összetéveszthetetlenül „tarrbélásak”. 2003-ban a Variety amerikai szakújság a legjelentősebb tíz kortárs európai rendező közé sorolta, ugyanebben az évben a brit Guardian kritikusai a tizenharmadik legnagyobb élő filmrendezőnek választották. Idehaza 2003-ban kapott Kossuth-díjat, 2014-ben tagjai közé választotta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Tarr Mari kisebbik fia, György tehetségében az apjára ütött, festőművész és falikép-restaurátor, számos templom freskóinak felújítása fűződik a tehetségéhez.  Sióagárd település a helyi templom belső felújításáért díszpolgárává választotta.

– olvashattuk az önálló estje plakátján (a történeteit könyvben is kiadta), s Dunai Tamás zenei közreműködésével olyan zseniket idéz meg, akikkel hosszú pályafutása során együtt dolgozhatott, mint Darvas Iván, Márkus László, Mensáros László, Pécsi Sándor, Ruttkai Éva, Páger Antal, vagy a már idézett Tolnay Klári. S ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy, s mivel rendíthetetlen hívőként az összes Mária-kegyhelyet bejárta, a Szűzanya tiszteletére Ave Maria címmel, Péndy Piroska operaénekessel közösen egy másik műsort is készített. 

Tolnay Klári egyszer azt mondta neki: „Mari, te legalább akkora művész vagy, mint mi, csak téged nem lát a közönség.”  Tarr Mari most végleg elköszönt a földi súgólyuktól, s amíg hamvait Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra, ő maga már újra próbál az égi társulatban.