2019. július 26., 12:57

Rangos elismerésben részesül a Kassai Thália Színház

Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesül augusztus 19-én a Kassai Thália Színház. A rangos elismerést olyan személyek és szervezetek nyerhetik el, amelyek a maguk területén sokat tettek a magyarság megmaradásáért.

img_3632-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

Czajlik József, a keleti végeken működő felvidéki magyar színház igazgatója portálunknak elmondta, minél több kollégáját – lehetőleg minden részlegről – szeretné magával vinni az ünnepélyes díjátadóra, amennyiben erre lehetőség lesz.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy megkapjuk ezt a díjat. Ebben az évben Salgótarjában már átvettünk egy megyei elismerést. Ez pedig egy összmagyarságot érintő díj, jóleső érzés, hogy méltányolják a munkánkat és elismerik azt a fajta tevékenységet, amit mi végzünk”

– tudtuk meg a Kasai Thália Színház igazgatójától. Kérdésünkre elmondta azt is, a díjjal járó egymillió forintos pénzjutalomnak is megvan már a helye, tudják, hogy mire költik a színházban.

A díjat 2019. augusztus 19-én az Országházban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adja át.

A tavaly elhunyt Kallós Zoltán néhai nemzet művészéről, Kossuth-nagydíjas néprajztudósról, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról elnevezett díj a külhoni magyarságért végzett kimagasló közéleti, gazdasági, tudományos, kulturális, oktatási tevékenység elismerésére adományozható magas rangú állami elismerés. A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, továbbá a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és külföldi személyeknek és szervezeteknek adható. 
img_3632-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.