Nálunk nincs se súgó, se végszó

Bokor Klára 2019. július 14., 16:58

A nánai színjátszók több rangos díjat begyűjtöttek fennállásuk óta. Az idei Jókai Napok fődíja is az övék lett, ezen kívül felnőtt színjátszó kategóriában a legjobb férfialakításért járó díjat két színészük között osztották meg. Lengyelfalusy Juhász Mária rendezővel, a színjátszó csoport vezetőjével beszélgetünk.

Nánán komoly hagyományai vannak a színjátszásnak.

Huszonhárom éve hoztuk létre a csoportot, de természetesen ennek előtte is volt a faluban telente egy-egy színielő-adás. Eleinte 10-12 gyermek alkotta a csoportot, akik jöttek, mentek, többen felnőttként is itt maradtak. Hosszú idő óta a környező településekről is vannak tagjaink. Az alapítókból már csak Khéli Bálint és én maradtunk, de mára megállapodott a csoport. A férfiak vannak többségben, a nők hamarabb lemorzsolódnak, mert a munka és az anyai kötelességek mellett ők nehezebben tudnak ennek művelésére időt szakítani.

Ön hogyan került a színjátszás közelébe? 

A szüleim is „színészkedtek”, ez tehát tőlem nem volt idegen. A színpad mellett nőttem fel, de így van ezzel a most 14 éves lányom is, aki kicsi korában még „bele is sétált” egy darabba. Emellett persze részt vettem rendezői és egyéb tanfolyamokon, és sokat próbáltam tanulni más csoportoktól, és a zsűri értékelőjéből. Különben a családi támogató háttér nagyon erős a csoport tagjainál is. Előfordult, hogy ha a feleség műszakozott, a férj hozta a próbára a két gyereket, a tanulnivalót, a vacsorát, a játékokat, vagy a pici babára a férj vigyázott két fellépés között.

Hogyan történik a darab kiválasztása és a próbafolyamat?

Régebben ismerjük egymást, megvan a kölcsönös bizalom. Tudják, hogy olyan darabot választok, amit előbb-utóbb meg fognak szeretni. Azt is tudom, kinek mi áll jól, de ha menet közben derül ki, mégsem egészen jó a szereposztás, akkor cserélünk, vagy jobban egyénre szabjuk a figurát. Évente általában egy darabot tanulunk be az őszi hónapok folyamán. Igyekszem nem közismert darabokat választani, mert fesztiválon nem szerencsés, ha öt egyforma előadást látunk.

Képgalériánk:

A cseh klasszikusokat mi magunk fordítjuk. A vidám darabokat kedveljük, amelyeknek mondanivalójuk is van, és ezt szereti a közönség is. Szeptemberben kezdjük a három hónapnyi próbafolyamatot, eleinte hetente egyszer tartunk próbát, amelyek a fellépés közeledtével sűrűsödnek. A bemutatóra Szepsiben az Egressy Béni Színjátszó Fesztiválon kerül sor november közepe táján. Akkorra készen kell lennünk.

Mire véget ér a próba, már a szövegkönyvet se találjuk.

A csoporttársak nehezen tanulnak szöveget. Csak úgy tudják megtanulni, ha helyzetet, mozdulatot kötnek hozzá. Ezért aztán már az első olvasópróbák után színpadra kell állnunk. Nálunk nincs se súgó, se végszó. A tagoknak ez nem gond, mert tudnak improvizálni. Akkor van egy kis probléma, ha mások is dolgoznak velünk, mint legutóbb a Little Symphony, akik várták a végszót, és rá kellett jönniük, hogy az mindig más. Mikor zajlik a szövegpróba, és már unják, azzal szórakoztatják magukat, hogy megmásítanak bizonyos szavakat. Ilyenkor mindig attól félünk, nehogy benne maradjon a darabban, mint például Gyárfás Miklós Játék a csillagokkal komédiájában, ahol a Hermoszt Termosznak mondták.

Kukkantsunk be a kulisszák mögé!

Nehezen fog menni, mert az évek folyamán rengeteg díszlet, kellék, jelmez  gyülemlett fel, alig lehet tőlük mozdulni. Szerencsére van hol tárolnunk, mert a község vezetése pozitívan viszonyul a csoporthoz, és a kultúrházban raktár- és próbahelyiség áll a rendelkezésünkre. Az utazást is mindig meg tudjuk oldani. Nem pályázunk, nem is vagyunk bejegyzett szervezet, mert nekünk a színjátszás nem a pénzről szól. Nem stresszeljük magunkat sem hangtechnikával, sem világítással, nekünk elég, ha ég a villany a kultúrházban. Legutóbb a vasvári fesztiválról öt hegyháti kisközségbe is ki tudtunk menni a darabbal, amit a nagy színházak nem tudnak megtenni, mert erősen függenek a technikától. A jelmezeket és a díszleteket is magunk készítjük. A legutóbbi, ókori görög környezetben játszódó Gyárfás-darabhoz a kolléganőm varrta meg a ruhákat, de anyukám, Juhász Mária is rengeteg jelmezt varrt már a csoport számára. Azon azért néha elgondolkodunk, mire lennénk képesek, ha megkapnánk egy profi színház összes kellékét, technikusait.

Szinte egy versenyről sem jönnek haza díj nélkül. Miben látja a siker titkát?

Valóban sok díjat nyerünk, ebből a szempontból el vagyunk kényeztetve. A kitartás, sok év tapasztalat, valamint az a tény, hogy mi szinte ugyanabban a felállásban tudunk működni, mind hozzájárul a jó szerepléshez. Színészeink nagyon rutinosak. Természetesen eljutottak táborokba, színészképzőkbe, ahol tovább csiszolódhattak. Ha az időnk engedi, megnézünk másokat is, mik az erősségeik és hátrányaik, mert ebből jól lehet építkezni. Amikor kiderül, hogy a másik csoportban hivatásos színészek is vannak, és mi jövünk ki győztesen, akkor azért dagad a keblünk a büszkeségtől. Telt ház előtt, de családias klubokban is szeretünk játszani. A siker azonban nem a nézők számától függ, hanem attól, mennyire fogékonyak a poénokra, hogyan fogadják a darabot. A vastaps hab a tortán, mert mi a felkészüléstől a színpadra lépésig élvezzük az együttlét és a játék pillanatait.           

Megjelent a Magyar7 2019/28.számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS