2021. május 1., 09:26

Mikor gördülhet fel a függöny?

Kissé ironikusan fogalmazva, a 2020/21-es színházi évad legfeljebb nyomokban tartalmazott nézők előtti előadást. A koronavírus-járvány lakatot tett a színházak ajtajára. Zárva maradtak a színházkedvelő közönség előtt, de szerencsére a színfalak mögött továbbra is folyt a munka, a próbafolyamatok és némi online csemege azért jutott kárpótlásul. Ezek azonban nem pótolhatják a nézőkkel való találkozást.

nézőtér

A színház nem lehet meg közönség, taps és jegybevételek nélkül. Most anyagilag is megterhelő időszakot élnek meg mindazok, akik értékek közvetítésére, mások szórakoztatására szövetkeztek. Két kőszínházunk sincs irigylésre méltó helyzetben. De reménykednek abban, hogy az új évad már zökkenőmentesebb lesz, még ha esetleg nem is lehet mindig telt házas előadásokat tartani. Mert azt egyelőre még nem tudni, mikortól és milyen feltételek mellett ülhetünk be ismét a nézőtérre.

A Covid-automata szerint a rózsaszín fázisban elvileg már nyithatnának a színházak, a mozik és a koncerttermek, de a nyitásról a kormány dönt, mégpedig a pandémiabizottság ajánlásait figyelembe véve.

Csöndes a ház

Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója szerint, ha májusban kinyithatnának a színházak, akkor a bérletes előadásokat szeretnék megtartani.

– Ideális esetben pedig megterveznénk az új évadot is. De minden a koronavírus-helyzettől függ. Még az sem kizárt, hogy ez az évad teljesen áttolódik a következőbe. Két előadásunkat tudtuk eddig bemutatni, a Szeretkezz, ne háborúzz! című darabot és a Hamletet. Elkészült A vén bakancsos és a Temetés című darab, és most próbáljuk a Pirandello-művet. Felújítottuk a Prah című darabot és a Csöndes ház is készen van. Előadásainkat, a Hamlet kivételével, nem streameljük. Megvárjuk, hogy végre újból kinyithassunk és közönség előtt játszhassunk. Egyik napról a másikra egyetlen színház sem tud kinyitni, kell egy kis idő ahhoz, hogy egy-egy előadást bemutathassunk. Azért készítettünk el két új, kétszereplős darabot és „poroltunk le” egy nagy sikerű régebbit, mert azokat sokkal könnyebben színpadra tudjuk állítani. Nem is szólva arról, hogy ilyen darabot anyagilag is kifizetődőbb előadni fél ház, vagy még kevesebb néző előtt, hiszen egyelőre még nem tudjuk, milyen megkötések születnek az újrainduláskor.

Épület-felújításról és újranyitási előkészületekről Gál Tamással, a Komáromi Jókai Színház igazgatójával
Gál Tamás direktor számára bőven akad megoldásra váró feladat...
Fotó:  Komáromi Jókai Színház

Gál Tamás szerint a színház még „békeidőben”, normális körülmények között sem igen termel profitot, nemhogy a mostani, abszolút bizonytalan helyzetben. Ennek ellenére igyekeznek megtalálni a módját, hogy a szokásosnál kisebb közönség előtt is játszhassanak.

A színházban a járvány alatt is folynak a próbák. A színészek nemcsak előadásokat hoztak létre, de 20 kisfilmet, magyarirodalom-órára való oktatási segédanyagot forgattak az elmúlt időszakban, felolvasóesteket is tartottak. Ha pedig nyáron adottak lennének a körülmények, szeretnék A vén bakancsos című előadást szabad téren is bemutatni.

Gál Tamás szerint a miheztartás végett két nagyon fontos dolgot kellene mihamarabb megtudniuk. Az egyik, hogy mikor nyithatnak, a másik, hogy hány ember előtt játszhatnak. Nyitra megye biztosítja a színház alkalmazottainak a bérét és a rezsiköltségeket, de a darabok költségeit (díszlet, kosztümök, vendégrendezők, vendégművészek stb.) már támogatásokból fedezik, pályázatok segítségével. Szerencsére ebben is sikeresek.

Jövőre veletek ugyanitt!

A kassai Thália Színházban is zajlik az élet a színfalak mögött. Készítik az előadásokat, és a jövő évadban, őszi kezdéssel mutatják be őket, tudjuk meg Czajlik József direktortól.

– Az idén nem sikerül bemutatnunk egyetlen új darabot sem, csak online módon, ezért döntöttünk úgy, hogy ezt ősszel pótoljuk. Annál is inkább, mert egyelőre nem látjuk, mikortól és milyen körülmények között gördülhet fel újból a függöny a színházakban. Így pedig nagyon nehéz tervezni, készülni. Minden jel szerint a színházakat az utolsók között fogják megnyitni, ami lehet, hogy akár az évad vége felé történik meg. Akkor pedig már nincs értelme újrakezdeni.

A nyár a színházi fesztiválok ideje is, amelyeken a Thália rendszeresen bemutat darabokat. Czajlik József hozzáteszi, ezeket az idén is meghirdették, és ha sor kerül rájuk, a kassai színház ismét tud vinni előadást.

Czajlik József

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/17. számában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.