2020. február 28., 20:00

Márciusban indul a színházi évad a felújított füleki színházteremben

Színpadi játék, zenés kabaré, meseszínház, komédia és musical egyaránt megtalálható a Füleki Városi Művelődési Központ színházi előadásainak márciusi repertoárján. A színház szerelmeseit egy hónap alatt öt előadás várja, melyek a VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében valósulnak meg.

foto_jelenetek_6.jpg
Fotó: Városi Művelődési Központ

A színházi rendezvénysorozat a Füleki VMK immár hagyományos rendezvénye. Az utóbbi két évben a művelődési központ az épület rekonstrukciója miatt kénytelen volt nélkülözni színháztermét, márciusban viszont már több vendégelőadás is érkezik Fülekre. Március 4-én a szomszédos Losoncról a Kármán József Színház hozza el Dalszínház – múzeum című zenés összeállítását.

A Csavar Színház mesejátékát Mátyás király leányai címmel az alapiskolák kisdiákjai nézhetik meg március 20-án. Másnap, március 21-én Kassáról érkezik hozzánk a Légy jó mindhalálig című musical a Thália Színház előadásában, melyben a füleki Rakonca Néptáncegyüttes táncosa, Antal Márk is látható.

Március 24-én a Teatro Kumšt színház mutatja be Chlieb s maslom (Vajas kenyér) című komédiáját olyan színészekkel, mint Branislav Deák vagy Martin Mňahončák és mások. A márciusi hónapot a Csavar Színház Jelenetek egy házasságból című nagy sikerű előadása zárja, melyben az ismert színészházaspárt, Gál Tamást és Kiss Szilviát láthatja közönség. Az előadásokra az elővételes jegyek on-line is megvásárolhatók a művelődési központ honlapján.

A VI. Nemzetközi Színházi Fesztivál, valamint a Kassai Thália Színház és a Csavar Színház vendégelőadása a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A művelődési központ az év további részében is készül színházi előadásokkal. A kicsiknek magyar, szlovák és roma meseszínházi előadásokat, a felső tagozatos és középiskolás korosztálynak angol nyelvű előadást tervez a vmk, valamint szlovák és magyar színházi nevelési foglalkozásokat olyan témákban, mint az önállóság, a döntések, a szabadság kérdései a virtuális térben és a valóságban, az álhírek veszélyei, az extrémizmus és az idegengyűlölet.

A felnőtt közönség részére komolyabb és könnyedebb témákban is várhatók majd színházi produkciók magyar, szlovák és cseh nyelven. Természetesen a tervezett előadások megvalósítása nagyban függ az elnyert támogatások mértékétől.

Ha a vmk projektjei sikeresek lesznek, vendégül láthatják Füleken a Vekker Műhely & Gurigongó Symposium, a Stúdió K, a Gólem Színház, a Budapest Playhouse, az Örkény Színház, a Karinthy Színház & Nézőművészeti Kft. és a Jókai Színház előadásait, valamint cseh és szlovák produkciókat, köztük a brünni Divadlo Husa na provázku, a pozsonyi Divadlo Komédie illetve Múza Teatro, a nyitrai Divadlo Andreja Bagara vagy a martini Divadelné centrum produkcióit. A Füleki Városi Művelődési Központ minden színházrajongót szeretettel vár egész évben a felújított színháztermében rendezett előadásokra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.