2020. január 14., 11:24

Már ismert, kik veszik át Gesztesi Károly szerepeit

Gesztesi Károly a Bánfalvy Stúdió szinte minden darabjában játszott, ebből háromban főszerepet. Tragikus halála nagy fejtörést okozott a társulat vezetőinek, mert nem voltak helyettesei a társulatban, szerepei nem voltak lekettőzve. Nem könnyű a színházi idény kellős közepén olyan szabad színészt találni, aki vonzó a közönség számára, és szabad ideje is van, hiszen nap mint nap fellép a társulat Magyarországon és a határon túl is. Sok előadásra van szerződésük tavasszal a Felvidéken is, ezek nem maradhatnak el.

Fotó: TV2

A Bánfalvy Stúdió végül megoldotta a szomorú kényszer szülte helyzetet, és kiadtak egy közleményt, melyben közlik, kik fogják átvenni a közelmúltban váratlanul elhunyt Gesztesi Károly főszerepeit:

A Páratlan Párosban 2020. január 27-től  Beleznay Endre, a társulat tagja lesz a jövőben Száraz Dénes érsekújvári származású színművész partnere. A színész országos ismeretségre tett szert, amikor Friderikusz Sándor felkérésére a Meglepő és mulatságos című műsor álriporteri szerepét alakította.

A Nicsak, ki lakik itt?! darabban 2020. február 9-től Gesztesi helyett  az egyik főszerepet Harmath Imre fogja alakítani, akit a televíziónézők a népszerű Drága örökösök című napi filmsorozat régi polgármestereként ismerhetnek.

A miniszter félrelép darabban pedig 2020. február 16-tól a címszerepet  Németh Kristóf, a Drága örökösök filmsorozat mostani polgármestere veszi át, aki a Barátok közben sorozatban is hosszú évekig szerepelt Vili bácsi fiaként. A Fórum Színház igazgatója és tulajdonosa Németh Kristóf, aki szerint ez a színpadra lépés lesz színészi pályafutásának legmegrendítőbb pillanata. Nem könnyű feladat Gesztesi színészi örökségét megrendülés nélkül felvállalni!

A Bánfalvy Stúdió két felvidéki származású színészének, Bugár Annának és Száraz Dénesnek tehát közismert, új partnerei lesznek mindhárom előadásban, akik minden bizonnyal igyekezni fognak pótolni a közelmúltban elhunyt népszerű színészt, Gesztesi Károlyt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.