2021. szeptember 13., 17:16

Mamma mia! A Tsízió energiája robbant a színpadon - Képekkel

Elképesztő sikert aratott a Tsízió Diákszínpad a Mamma mia! darabbal. A galántai gimnazisták a peredi kultúrházban tartották meg legújabb színdarabjuk premierjét. Az egész Mátyusföld nekik tapsolt.

Mamma mia - Tsízió
Médialapozó

Elsöprő sikert aratott a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió Diákszínpada a Mamma mia című darab premierjével. A világhírű előadást először szeptember 11-12-én tartották a peredi kultúrházban. A fiatalok akár a Vígszínház színpadára is felállhattak volna előadásukkal, képzett színészeket és táncosokat meghazudtoló módon adták elő a darabot, amelyet a koronavírus járvány miatt közel két évig nem tudtak közönség elé vinni. 

A Mátyusföld és a Csallóköz minden szegletéből érkezett publikum közel félórás, dübörgő állva tapsolással jutalmazta a színészpalántákat, akik „felrobbantották” a peredi színpadot.

Mamma mia - Tsízió
Megkésett premier

A Mamma mia című darab szövegkönyvét Ollé Krisztina, a Tsízió Diákszínpad vezetője, a gimnázium tanára írta, ő volt egyben az előadás producere, rendezője és mozgatórugója is. A premier után a tanárnőnek is nehéz volt szóhoz jutnia az elképesztő siker, a katartikus premier láttán. Portálunknak elmondta, nagyon sok érzés kavarog benne, hiszen hosszú, próbákkal, feszültséggel teli hetet tudhatnak maguk mögött mindannyian, úgy érzi, tökéletesre sikeredett az előadás, az apró-cseprő hibákat pedig csak a diákok és ő érzékelték, ezekből tanulnak majd. A Mamma mia! című darab bemutatását már nagyon várták, hiszen a járványügyi helyzet miatt többször meghiúsult az előadás. Időközben több szereplő is elballagott a gimnáziumból, őket új arcokkal, új tehetségekkel kellett pótolni, a koreográfiákat is újra kellett tanulni és gyakorolni.

Mamma mia - Tsízió
Lendülettel, energiával

A Mamma mia! koreográfiáit hivatásos táncosok, a gimnázium valamikori diákjai Tóth Friderika és Keszeg Viktória tanították be a többieknek. A lányok a főszereplő Sophie (Varga Lilla) közeli barátnőit, Lindát és Lisát alakították a darabban. A többiekkel együtt elképesztő energiával, lendülettel táncolták végig a darabot. Mint mondták, a közönségnek csak így lehet átadni az élményt. A darabhoz nyolc koreográfiát készítettek, egyik kedvencként a Mamma mia és a Vulevu korográfiák voltak a személyes kedvenceik, de mindegyik táncban fellelhető a „Fridi-stílus” és a „Vica-stílus”. 

Mamma mia - Tsízió

„Nem azt szeretnénk, ha a nézők azt látnák, hogy elöl van két lány, akik profin táncolnak, hanem az egész színpadot lássák be egyszerre, mindenkit egységes mozgásban” – mondták egyszerre a lányok, akik szerint az a legjobb érzés, mikor a táncok "mindenki táncává" válnak. Nagyon boldogok a Mamma mia! sikere miatt, a táncosok lendülete és bombaként robbanó energiája azonban még őket is meglepetésként érte.

Lényeg a spontaneitás

A darab fiatal főszereplőit (a házasodni készülő Sophiet és Sky-t) Varga Lilla és Takács Sándor Mátyás alakították, jól összeszoktak a próbák alatt. Nevetve mondták, hogy ez egy görög darab, jellemző rá a káosz és a fordulatosság, így senkinek nem meglepő, hogy Sophie helyett az édesanyja, Donna megy férjhez a végén, és ki sem derül, ki a lány biológiai édesapja a három jelölt közül.

Mamma mia - Tsízió

A három apajelöltet Lelovics Gergely (Sam), Bedecs Patrik (Bill) és Marczibál Bence (Harry) alakította. A darab során többször szóltak ki a közönséghez, hangsúlyozták, hogy ők spontánan próbálták alakítani a szerepeiket, igazodva mindennemű publikumhoz. Előfordult, hogy helyenként a szövegeiket is felcserélték. Nevetve mondják, hogy az átlényegülés nagyon sikeres volt, de azért egyikük sem szeretne egy lánynak csak harmadrészt az apja lenni, és hasonló megmosolyogtató helyzetbe kerülni. Az energia, ami a színpadról áradt az egész Tsízióé volt.

Mamma mia - Tsízió
Teljes átlényegülés

A híres Mamma mia! filmben a főszereplő Donna Sheridant Meryl Streep alakította. Az ő játékából merített a karaktert megformáló Bukovsky Dorottya is, aki a színészi játékon kívül énekesnő szerepben is feltűnt, hiszen saját előadásban adta át az Abba slágereit. Az énekléstől ugyan tartott, de legfőbb munkát az átlényegülés jelentette számára. Teljesen azonosult Donna alakjával, elmondta, a színpadon ő nem Dóri, hanem Donna, talán nem is hallgatna a saját nevére, ha szólítanák. Különböző országos és nemzetközi versenyeken is állt már a színpadon, de ekkora elsöprő sikerrel, a közönségből kirobbanó katartikus reakcióval még nem találkozott.

Mamma mia - Tsízió
Új karakterek

Ollé Krisztina tanárnő nem csak a klasszikus szereplőket hagyta meg a Mamma miában, további karaktereket is beleírt a darabba. Ilyenek voltak a jósnő – Magic Mami (Hagony Zoé), Mary mama (Kempski Sára) és Savalas, a vén költő kujon (Marafkó Marcell) alakjai. Mary mama egy jókedélyű, kissé házsártos, örökké kíváncsi öregasszony, Tánya (Donna barátnője) édesanyja, aki megette már a maga kenyerét, de mindig tud jó tanáccsal, vagy egy üveg borral szolgálni a következő generációknak. Az idős hölgyet alakító Kempski Sárának teljesen ét kellett lényegülnie, vagy ötven évet öregednie. Elárulta, Mary mama alakját saját nagymamájáról mintázta, a szerepet pedig a tavalyi évben elballagó nővérétől örökölte, így otthon is aktívan tudtak dolgozni az alakításon.

Mamma mia - Tsízió
Büszke szülők

A peredi premier végén Marsall János, a gimnázium igazgatója elmondta, roppant büszke a tanárnőre és a diákokra, akiknek az egész mikrorégió felállva tapsolt. Az iskolában nagy hagyománya van a színjátszásnak, a siker pedig töretlen. Marsall János hálás azért, hogy a hasonló előadásokon segítőként is megjelennek a gimi volt diákjai, a közönség soraiban pedig szép számmal voltak jelen jelenlegi és valamikori gimnazisták, akik ma már szülőként lehettek büszkék a színpadon nagyot alakító gyermekeikre. Az igazgató külön megköszönte Kovács Szilveszter és csapata jótékony segítségét, akik a profi díszletet és világítást biztosítják a Tsíziónak.

A Mamma mia című darabot szeptember 18-án és 19-én is előadják Pereden. A szervezést a Campus polgári társulás biztosítja.

Mamma mia - Tsízió
+32 kép a galériában
Megosztás