Kinek az ég alatt már senkije sincsen
A 2019-ben tizenötödik alkalommal megtartott Astorka Festival, amelyet idén szimbolikusan a bársonyos forradalom 30. évfordulójának és a szabadság valamennyi pozitív formájának ünnepe jegyében rendeztek meg, ezúttal is kiváló magyar darabbal kápráztatta el a közönséget. A budapesti Vígszínház a „Kinek az ég alatt már nincsen senkije” című összeállítást hozta el a pozsonyi színpadra.
Az ifjúsági előadást – mert amint azt Hegedűs D. Géza „tanár úr” a darab elején többször is hangsúlyozta, ifjúsági előadást láthat a nagyérdemű – a 2017-es Arany János-emlékév alkalmából ifj. Vidnyánszky Attila rendezte a debreceni Csokonai Színházban, és korabeli elbeszélések, esszék és naplóbejegyzések, valamint a lírai és prózai életmű alapján Vecsei Miklós írta.
A színház honlapja azt írja a darabról, a fiatal alkotók elsődleges célja az, hogy Arany János élettörténetén keresztül megpróbálják közelebb hozni a kor nagyjainak szellemiségét, megidézni, hogy mit jelenthetett akkoriban az ember és ember közötti kapcsolat, milyen közös hit kellett a március 15-ei eseményekhez, és hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.
A darab a 21. század eszközeivel 19. századi miliőt idéző tizenhárom „Arany-képen” keresztül mutatja be a tankönyvízű Aranyon túlmutatva az egyik legnagyobb poétánk emberi arcát születésétől haláláig, olyan életesemények megjelenítésével, amelyek meghatározó módon befolyásolták emberi-írói fejlődését, baráti kapcsolatait.
Az elején azt írtuk, ifjúsági darabról van szó, de joggal nevezhetjük akár beavatószínháznak is, amelyben játszik mindenki, a színész és a közönség is. A „tanár úr”, más szóval játékmester, időnként megállítja a színházat, magyaráz, instruál, így segítve az értő nézővé válást. Remek eszköze volt ennek a darabban az egyes életesemények kimerevítése a színészek megtorpanásával, így próbálták játékos formában belevésni a (diák)néző agyába a történéseket.
Már a darab megkezdése előtt igyekeztek bevonni a nézőket a játékba, az első sorban ülőket arra ösztönözték, hogy vizes palackokat dobáljanak fel a színpadra, úgy, hogy azok talpra essenek. „Csak laza csukló kell hozzá” – avatták a vállalkozó nézőket a „tudomány” csínjába az ifjú színészek. Aztán ott vannak a mobiltelefonok, a 21. század fiatalságának nélkülözhetetlen kellékei. Szelfi többször is készült a színpadon, de a nézők is használhatták a telefonjaikat, a felszólítás ezúttal nem a szokásos formában hangzott el, hanem úgy, „Kérjük ne kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat”. És aztán a darab egyik pillanatában szükség is lett rájuk. A közönség közé be-bejáró színészek az egyik jelenetben a gyászhangulat megteremtése érdekében arra kérték a nézőket, kapcsolják be telefonjaikon a lámpát. És a mobilok világítottak, mint megannyi kiscsillag a nézőtéren.
A kétfelvonásos darab első színe Arany születését, gyerekkorát és iskolás éveit idézi fel könnyedebb és játékosabb formában. Játékossága ellenére azonban több ma is aktuális gondolatot próbál meg elültetni a nézők fejében.
Például amikor Arany arról elmélkedik, hogy mi értelme a magas művészettel foglalkozni, amikor „a sarkon ott parádézik a cifra üresség”. Ugye, mekkora az aktualitása ennek a mondatban napjainkban is?
A szünet utáni második felvonás már komorabb és komolyabb témákat érint, nemcsak Arany irodalmi életéről, hanem a pályatársakról – Gyulai Pálról, Kemény Zsigmondról, báró Eötvös Józsefről és Madách Imréről is szól. Itt már nyoma sincs az első felvonásra jellemző játékosságnak, és minimálisra csökken a nézőkkel való interaktív foglalkozás is. Akárha csak egy másik darabra ült volna be a néző a szünet után. A második felvonás középpontjában kétségkívül Arany és Petőfi barátsága kerül, s néha olyan érzése támad a nézőnek, hogy ebben a részben inkább Petőfin van a hangsúly, mint Aranyon.
Apropó tudták, hogy Petőfi és Arany barátsága mindössze két évig tartott? Valószínűleg erre mondják, hogy rövid, de tartalmas barátság. Petőfi 26 évesen meghalt, és a sors fintora, hogy mégis szerepet játszott Arany halálában.
A barátságuk tisztelettel kezdődött a Toldi megjelenése után, és a levelezéseik során vált egyre szorosabbá, ami azért is figyelemreméltó, mert ma már az ilyen kapcsolat szinte elképzelhetetlen, pláne két ilyen különböző ember között. Petőfi néha angol szavakat, kifejezéseket is beleszőtt leveleibe, hiszen akkoriban Arany éppen angolul kezdett tanulni. „My dear Dzsenkó! Áj em itthagying Debrecent, zászlóaljunk Becskerekre megy holnapután, én pedig Erdődre With Úrláb januáriusig. Tehát oda légy nekem firkáling még pedig mocs. Tiszteleting end csókoling a tied familia és kendet, vagyok barátod” – írta Aranyhoz 1848. november 15-én.
A darab írója, Vecsei Miklós, aki 6-7000 oldalnyi szakirodalmat olvasott el, míg végül összeállt a színdarab alapját képező 400 oldalnyi jegyzet, a bemutató után a Port.hu portálnak úgy nyilatkozott: „Az embert és a példaképet szeretnénk megmutatni. A 13 kép mindegyikében egy-egy olyan kérdést teszünk fel, amelyekre a fiatalok megadhatják a saját válaszaikat. Próbáltam azokat az állomásokat kivenni Arany életéből, amelyekhez mindnyájan tudunk kötni egy fontos gondolatmenetet. Kezdetektől fogva Arany hitét kerestük. Hogy ő miért élt és miért dolgozott.”
A darabot rendező Vidnyánszky Attila pedig azt nyilatkozta:
Nos, bár a pozsonyi előadás nézőterén nem diákok ültek, vagy ha úgy tetszik, felnőtt diákok, az előadás úgy hiszem, elérte a célját, s a nézők magukhoz tudták ölelni az ember Aranyt, köszönhetően elsősorban Hegedűs D. Géza tanár úron kívül a fiatal tanítványok: Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Zoltán Áron, Csapó Attila, Tóth András, Gyöngyösi Zoltán, Reider Péter e.h., Antóci Dorottya e.h., Rudolf Szonja e.h., Dino Benjamin e.h., Ertl Zsombor e.h., Ökrös Olivér, Mátyus Károly és Maksi Marcell őszinte lelkesedésének és tehetségének.
