Két szőgyéni színész egy darabban
Hihetetlen csavarokra képes a sors. Két fiatal magyar színész, Dékány Nikolett és Oszlík Péter játssza a nyitrai Andrej Bagar Színház A szerelem banalitása című darabjában a két főszerepet. Mindketten szőgyéniek, ráadásul ugyanabból az utcából. Természetesen a szőgyéniek is elmentek a bemutatóra, amelyet követően Nikolettel sikerült beszélnem.
Játszottatok már együtt? Esetleg gyerekként cserkésztáborban vagy a szőgyéni kultúrházban?
Azelőtt, hogy a színházba kerültem volna, nem. Bár ha úgy vesszük, keresztanyám, Sárai Ilona két darabot is rendezett Szőgyénben, egyet az 1848-as szabadságharc, a másikat Trianon témájában. Ezeknek a daraboknak a Baráti néptánccsoport volt a tánckara, ahol Oszi is táncolt, én pedig gyerekszereplőként vettem részt benne, de erről elég halványak az emlékeim, ugyanis nagyon kicsi voltam. Bár mindketten voltunk cserkészek, a tábortűznél nem találkoztunk, ő akkor már nem cserkészkedett, amikor én elkezdtem. Emlékszem viszont, hogy a szőgyéni cserkészcsapat rendezte az első országos cserkész-színjátszófesztivált, ahol Oszi volt a zsűri elnöke, mint hivatásos színész és egykori cserkész. Emlékszem, mennyire felnéztem rá, és én is színész akartam lenni.
Milyen érzés magyarként szlovák színházban játszani? A szünetekben egymás közt milyen nyelven beszélgettek?
A főiskolát Pozsonyban végeztem, természetesen szlovákul, tehát megszoktam. Igyekeztem úgy elsajátítani a szlovák nyelvet, hogy amikor használom, ne a nyelvtanra figyeljek, hanem azt természetesen használjam. De azért még mindig megesik, hogy valamit félreragozok. Június óta a kassai Thália Színházban is játszom, Masni szerepét a Portugálban. Azt kell mondjam, nem nagyon észlelek különbséget a magyar és a szlovák színházban való szereplés között. Talán annyit, hogy a szlovák szöveggel többet kell foglalkozni, dolgozni a kiejtésen, viszont ezáltal a szereppel is többet foglalkozom. Magyar színházban viszont nem kell félnem attól, hogy kifelejtek egy sa-t vagy si-t. Bátrabban tudok improvizálni, ha esetleg kiesik a szöveg, akár nekem, akár a kollégának. Ha kettesben vagyunk, vagy a kollégák nem kapcsolódnak be a témánkba, természetesen magyarul beszélünk egymással, és ez senkit sem zavar. Általában akkor váltunk szlovákra, ha az adott téma másokat is érint, vagy más kollégák is részesei a beszélgetésnek.
Öröm, hogy kollégák lettetek?
Személy szerint nagyon örülök. Mivel nemcsak egy faluból vagyunk, de ugyanabban az utcában nőttünk fel, sőt, az anyukáink együtt dolgoztak, van valami ösztönszerű kapocs, amely összetart minket. Jóleső érzés, hogy egy idegen nyelvű környezetben ott egy ember, aki ugyanúgy átélte a problémákat és a félelmeket, amikkel te magad is küzdesz nap mint nap mint pályakezdő magyar egy szlovák színházban.
Mit üzen a néző számára a színmű?
A darab két óriási elme, a 20. század nagy filozófusai, Martin Heidegger és Hannah Arendt titkos-tiltott szerelmi történetét dolgozza fel a kezdetektől egészen a végsőkig. Azért is viseli A szerelem banalitása címet, mert annak ellenére, hogy nagy gondolkodók voltak, a szerelem túljárt az eszükön. Hannah mindazok után, hogy Heidegger belépett a náci pártba, neki pedig zsidóként menekülnie kellett a rendszer elől, szerette és segítette Heideggert. A darab azt üzeni, hogy a szerelem és a szeretet ideológiákon átívelő, és intelligenciától függetlenül lehet szeretni olyan embert, akinek teljesen eltérőek a nézetei.
Miért aktuális?
A szerelem témája mindig aktuális lesz. Viszont ez a darab nemcsak a szerelem okán időszerű. A háttérben követhetjük Hitler hatalomra jutását, végignézhetjük, hogyan veri át és hiteti el az emberekkel, még az olyan nagy gondolkodókkal is, mint Martin Heidegger, azt a veszélyes ideológiát, amelyből olyan szörnyűségek születtek, mint a világháború vagy a holokauszt. A szerep felkészüléséhez elolvastam Hannah Arendt A totalitarizmus gyökerei című művét, amelyben leírja az egész Harmadik Birodalom kialakulását. Mindig megborzongok, amikor a darabban Hitlerről veszekszünk, még a hatalomra kerülése előtti időszakban, és elhangzik a számból az a mondat, hogy
Kotleba pártja ugyanazokat a praktikákat használja, amiket Hitler használt, és jelenleg a második legerősebb párt a felmérések szerint. Félelmetes!
A beszélgetésünk végére megérkezik Péter is. Mosolyog, hogy Niki már mindent elmondott. Hozzáteszi, ő is élvezi a közös munkát, és sokéves szlovák színházban való játék után is elismeri, a nem anyanyelven való szereplés bizony kihívások elé állítja az embert. Aktualitása a darabnak pedig többek közt az is, hogy ha egy olyan elme, mint Martin Heidegger bedőlt az ordas eszméknek, akkor nekünk, kevésbé okosaknak, még inkább résen kell lennünk.
