Garas Dezső, aki nem volt csapatjátékos
Öntörvényű zseni volt, aki mindent tudott a színészi pályáról. Nem a férfiúi szépségéért vették fel a főiskolára, de már első filmszerepével (ifjú Schnaps) berobbant a legnagyobbak közé. Szerencsés időszakra esett pályája nagy része, a magyar kultúra aranykora ez, amikor évi több tíz filmszerep várja, amikor a televízió előtt ült a nemzet apraja-nagyja, s Garasnak sokszor szövegre sem volt szüksége, hogy emlékezeteset alakítson. Bár az ő szájából lett szállóigévé a „Kell egy csapat” és az „Egyedül nem megy”, sosem volt túlságosan hűséges egy-egy társulathoz, inkább személyekhez kötődött. Legendás barátság fűzte Törőcsik Marihoz, Fejes Endréhez vagy Sándor Pálhoz és Gárdos Péterhez, akikkel közösen gondolkoztak a művészetről s az élet dolgairól. Garas Dezső ma lenne 90 éves.
Pedig az is csoda, hogy életben maradt a vészkorszakban, hisz apja zsidó lókereskedő volt, majd tízévesen egy életmentő műtétet hajtanak végre rajta, amely során megsérülnek a hangszálai is. De ahogy Őze Lajos kinőtte gyerekkori dadogását, ő is a hangszálproblémáit.
Másodéves, amikor Makk Károly bedobja a mélyvízbe, ő is részese a Liliomfi nagy csapatának. Chaplini magasságokba/mélységekbe emeli ifjabb Schnaps tragikusan mulatságos figuráját, aki vőlegényként érkezik a Kányai fogadóba, s végül gy boroshordóban végzi.
Innentől már nincs megállás a színészi pályán, sőt egy idő után átáll a másik oldalra is, színházi és filmrendezőként is bemutatkozik (ő rendezi 1989-ben Eperjes Károllyal a címszerepben A legényanya című szatírát), s alkot maradandót így is.
A hatvanas évek emellett főleg a filmekről szólnak, sok-sok kisebb szerep mellett jön a Két emelet boldogság egyik főszerepe Krencsey Marianne oldalán, majd a Két félidő a pokolban című háborús filmdráma Sinkovits Imre, Márkus László, Suka Sándor és sokan mások társaságában.
De ekkor készül a Meztelen diplomata is Rejtő regényéből, ahol többek között ismét Márkus a partnere. A hetvenes évek elején összejön Sándor Pállal, akivel előbb megcsinálja a Régi idők fociját, amelyben ő Minarik Ede, a mosodás, aki megszállottan küzd egy csapat létrehozásáért, ami Minariknak össze is jön, neki kevésbé.
Latinovitscsal szeretne együtt gondolkozni, de a hatalom ezt akkor még a tiltott kategóriába sorolja, ahogy már a rendszerváltás után, a kilencvenes években is gyorsan megfojtják az egykori Thália helyén Törőcsik Mari vezetésével formálódó Művész Színházat is.
Visszatérve Sándor Pálhoz, később több jelentős filmben (Szerencsés Dániel, Ripacsok, Miss Arizona) dolgoznak együtt, de felfedezik egymást Gárdos Péterrel is,s ennek szintén több jelentős mozi (Uramisten, Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikereket reggelire) az eredménye. Közben otthagyja a Madáchot is, ő lesz az első szabadúszó, még bőven a szoci idejében, egy ideig a MAFILM státuszába kerül Törőcsikkel együtt, de tag lesz Schwajda György szolnoki társulatában (ő hívja az új Nemzetibe is), de játszik a Vígben, ahogy Székely Gábor Új Színházában is.
Még madáchos működése alatt ismerkedik meg Fejes Endrével, akinek több darabját (Vonó Ignác, Mocorgó, Cserepes Margit házassága) viszi sikerre színészként és később rendezőként is. A nyolcvanas években már rendszeresen rendez is, Fejes darabjai mellett ő mutatja be Schwajda Csoda című darabját a József Attila Színházban Gáspár Sándorral, Bánsági Ildikóval és a részeges öregasszony, Bíborka szerepében Törőcsikkel (a darabnak akkora legendája van, hogy évtizedekig elő sem merik venni, az idén rendezte meg a Vígszínház színpadán Dino Benjamin). De emlékezetes móka volt a Csárdáskirálynő a Margitszigeten Törőcsikkel, Bessenyeivel és Kálmán Györggyel.
S tudják-e, hogy ő volt Colimbo, vagyis Peter Falk magyar hangja A recept: gyilkosság című első részben, de valahogy itt nem vált be, s át kellett adnia a helyét/hangját Szabó Gyulának. 1985-ben elvállalja a nagybeteg Ruttkai Éva kérését, s eljátssza Gothár Péter rendezésében az öreg hölgy férjének a szerepét, amely előadás Ruttkai búcsúja is volt a színpadtól és az élettől.
A kilencvenes évek viszont már nem a filmekről szólnak, bár szerepet vállal Horváth Ádám szappanoperáiban (Szomszédok, Életképek), utóbbiban önmagát alakítja, inkább játszik és rendez.
Emlékezetes két bábszínházi adaptációja (A vihar, Az ember tragédiája), utóbbit a Várszínházban is megrendezi, de ekkor próbál színházat csinálni Törőcsikkel a Művész Színházban.
Sikertelenül. Megrendezi ugyan Az üvöltő szelek színpadi adaptációját, s meghívják a világhírű Anatolij Vasziljevet, aki Dosztojevszkij A nagybácsi álma című darabját viszi színre zseniális színészekkel (Törőcsik, Darvas, Udvaros, Eperjes, Hernádi Judit és mások), a bemutató cirka éjfélkor ért véget, az általam látott nyolcadik előadás már fél tizenegykor. De ennyi zsenit látni pár tonettszék kizárólagos társaságában máig maradandó élmény.
Törőcsikkel még előtte Szolnokon töltenek pár évadot Schwajdánál, ennek egyik nagy ajándéka a Száz év magány Taub János-féle színpadi adaptációja, amelyben Törőcsik Ursulája mellett ő játssza Buendia ezredest (a csodát később Egerben ismétli meg Molnár Piroska és Csendes László). De egy szerep erejéig ismét ellátogat a Madáchba is, ahol Psota Irén partnere a Kabaré című musicalben. Balázsovits Lajos a Játékszínbe hívta őket Darvas Ivánnal, ahol rájuk keresett és rendezett szerepeket, így a Furcsa párt vagy a Jacobowsky és az ezredest. Mit mondjak, a Játékszín aranykora volt, jegyeket hónapokra előre nem lehet kapni.
A kilencvenes évek elején még egy szlovák filmben (Amikor a csillagok vörösek voltak) is főszerepet játszott Zuzana Kronerová oldalán, s élete végén már súlyos betegen lehorgonyzott a Nemzeti Színháznál és a családjánál, de csak az első unokája jöttét élhette meg.
Pár nappal a halála előtt, 2011 decemberében még visszaveszi szerepét egy előadás erejéig barátja, Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabjában, természetesen Törőcsik Mari oldalán, s ezzel búcsúzik el a színpadtól, a közönségtől, az élettől a XX. század egyik legsokoldalúbb magyar színésze.
