Egy nap az örökkévalóságból
Csáky Pál „Egy nap az örökkévalóságból” című drámájának bemutatójára került sor október 25-én Pozsonyban a budapesti József Attila Színház előadásában. A színdarabot Telihay Péter rendezte, az egykori pártfőtitkárt, Kádár Jánost, Kiss Gábor alakította, Nagy Imre szerepében Ujréti Lászlót láthattuk.
Valahol az evilági és a túlvilági határon, bőröndjével, táskájával útra készen sakkozik Kádár János magában. Zaklatott agyában megjelenik “az az ember”, akinek a nevét 1958. június 16. óta Magyarországon nem lehetett kiejteni, s akinek Kádár sem ejtette ki a nevét soha a száján, csak úgy nevezte: “az az ember”: Nagy Imre, Magyarország mártír miniszterelnöke.
A darabban még egyszer szembenéz egymással gyilkos és áldozat. Képzeletbeli szembesítés következik a két főszereplő – Kádár János és Nagy Imre között, végső elszámolás a bűnről és bűnhődésről, a magyarság XX. századi sorskérdéseiről, politikájáról, történelméről.
Kádár, szinte már eszelősen, sűrűn bizonygatja a saját ideológiai meggyőződésén alapuló „igazi” tetteit. Nagynál az egyedüli megértést csakis az válthatta volna ki, hogy míg Kádár elélhetett – bár nem végig egészséges elmeállapotban – az úgynevezett természetes haláláig, addig Nagy az előbbi által számára kiutalt kötélen végezte.
A Fátum fogalma is kiemelten többször hangzott el a darabban. Ha az említett tetteket Nagy Imre tényleg elkövette, akkor csak azt kapta vissza, amit maga az élete során ugyancsak tett. Feltételezhető, hogy ugyanez vált igazzá Kádárnál is. Nyíltan kimondva: „Mindkettő a karma fogalom elképzelt örök igazságának a törvénye szerint zsebelte be a megérdemelt jutalmát.”
Ezt a témát még senki nem tűzte tollhegyének végére Magyarországon
Az előadást követően beszélgetésre került sor Telihay Péter rendezővel, Csáky Pállal, a dráma szerzőjével, és Szigethy Gábor író, rendezővel, aki megtisztelte jelenlétével a darab pozsonyi bemutatóját. A közönséggel egyetemben megvitatták az előadás érdekes momentumait és üzeneteit. A beszélgetést Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója vezette.
Csáky Pál a beszélgetés során elmondta, az egyedüli, aki bizonyíthatóan beleőrült Nagy Imre meggyilkolásába, Kádár János volt. 1989-ben, amikor Kádár már súlyos beteg volt, ennek ellenére is bement a Központi Bizottság ülésére, ahol mondott egy beszédet, amelyet akkor rögzítettek. Sokáig úgy vélték, hogy ez a hanganyag elveszett, ám a 2000-es években előkerült, sikerült megtisztítani, így érthetővé vált a rajta halható szöveg. Ma bárki meghallgathatja Kádár eme beszédét, amelyből szó szerinti idézetek átkerültek a dráma szövegébe is.
Csáky elmondta, drámája három síkon értelmezhető. Az első megjeleníti Kádár küzdelmét saját magával. A második sík a Fátumra tereli a hangsúlyt, amire eddig sokan nem figyeltek fel: 1989. július 6-án, amikor a Legfelső Bíróság felmentő ítéletet hozott Nagy Imre felett, ugyanezen a napon hunyt el Kádár János is. A harmadik sík arról szól, hogy Kádár János eljutott odáig, hogy egyrészt nagyon sokan kedvelték (a szabad választásokon is újraválasztották volna), mindemellett akkora gyűlöletet is gerjesztett a magyar társadalomban, hogy ennek példája lehet sírjának meggyalázása a 2000-es évek elején.
Telihay Péter rendező elmesélte, hogy a darabra Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója hívta fel a figyelmét. A dráma szövegének elolvasása után két dolog tűnt fel a számára. Először is az említett kvázi érdekességek (pl. a Kádár sírjának meggyalázását párhuzamba hozni a Nagy Imre történettel). Másodszor pedig az, hogy ezt a témát Magyarországon még senki nem tűzte a tollhegyének végére, senki nem mert nekifutni.
Kádár János és Nagy Imre vitáját hallgatva nagyon a határon billeg, hogy kinek van igaza, és egyáltalán van-e igazság ebben a történetben. Csáky Pál nem ítélkezik, hanem szembesíti egymással a két szereplőt, a végső ítélet meghozatalát pedig az olvasóra bízza - zárta a rendező.
Szigethy Gábor rendező, író szerint a Kádár János és Nagy Imre vita kapcsán sokan azt hiszik, és úgy néznek a történetre, hogy valamelyiküknek igaza van, miközben igaza egyikőjüknek sincs. Emberileg mindkettőjüknek lehettek igazságaik, de gyakorlatilag együtt tették tönkre Magyarországot.
Szigethy ennek kapcsán megemlíti a darabban is elhangzó Nagy Imre „csekás” múltját, vagyis hogy Nagy 1945-ben a szovjetek legbizalmasabb embere volt, ezért is lett kommunista belügyminiszter. Ugyancsak nem szabad elfeledkezni Kádár János bebörtönzéséről és kegyetlen megkínzásáról sem. Ahogy Nagy Imre, úgy Kádár is elvhű, következetes, szovjetbarát kommunista volt – véli Szigethy.
