2019. január 14., 11:25

Egy kis szórakozás mindenkinek jár!

Már tizenkettedik éve hívja Szőgyén község önkormányzata a régió színházkedvelő közönségét a Téli Színházi Estékre, amelynek kínálatában minden korosztály megtalálja a kedvére valót.   

tsze-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

„A mára hagyományossá vált rendezvény hűen tükrözi községünk művelődéshez, irodalomhoz, előadó-művészethez való viszonyát, és e tekintetben példaként szolgál a tágabb régió számára is. A teltházas előadások, a zúgó taps, a fellépő művészek sikere, a közönség öröme mind azt bizonyította, van kiért és miért csinálni” - mondta el Smidt Veronika könyvtáros-szervező.

A bérletjegy 3 szőgyéni és 3 választható előadást tartalmaz, természetesen a helyszínen is lehet jegyet vásárolni.

Az első szőgyéni előadáson – január 13-án – Soóky László Egy disznótoros pontos leírása színpadi művét láthattuk Lajos András a Miskolci Nemzeti Színház tagja előadásában, majd a kisújfalui Napsugár és Márti Asszonyai társulatok Kéri Ferenc A beteg disznó és a Ganédomb népi komédiáit játszották. Fergeteges siker volt mindhárom előadás.

Január 19-én, szombaton a DEJA-VU klub előadásában a Lucifer és az angyalok hangja zenés darab kerül bemutatásra, amely a jó és rossz örök témáját járja körül. Főszereplő Scheer Gábor, a Rivalda Színház alapítója és színésze.

Január 23-án, szerdán a nyitrai Andrej Bagar Színházba utazik a Téli Színházi Esték közönsége, Freydeau A női szabó bohózatának bemutatójára. A humorban bővelkedő műben a szőgyéni Dékány Nikolettának is tapsolhatunk.

Január 26-án a Győri Nemzeti Színház színpadán Fenyő Miklós-Egressy Zoltán Aréna című musicalje lesz látható.

A helyi előadássorozatot a Futballáb musical comedy zárja, melyet a Magyarock Dalszínház Társulata mellett pesti vendégszínészek mutatnak be első ízben Szlovákiában.

Az idei kiutazás a budai Karinthy Színházban ér véget a Tanár úr kérem! zenés vígjátékkal. Ám lehet, ráadás előadással is kedveskednek a színházkedvelő közönségnek a szervezők!

Aki teheti, ne hagyja ki ezt az évet sem! Ismerik a szlogent: Egy kis szórakozás mindenkinek jár!

tsze-1-bokor-copy-.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.