2020. szeptember 9., 13:38

Blaha Lujzára emlékeztek szülővárosában - KÉPGALÉRIÁVAL

A 170 éve született Blaha Lujzáról, a nemzet csalogányáról emlékeztek meg kedden szülővárosában, Rimaszombatban.

Galéria
+17 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

A jubileumi megemlékezés Blaha Lujza főtéri szobránál kezdődött, ahol Polgári Mária köszöntötte a koszorúzási ünnepség résztvevőit. Elmondta, hogy 1850. szeptember 8-a arany betűkkel íródott be a zenei világ történelemkönyvébe, mert ekkor született meg az a leány, aki később az egész magyar nemzet csalogánya lett. Blaha Lujza nem csupán egy név volt, hanem fogalom, mely egy szóban fejezte ki az utolérhetetlen bájt, a soha meg nem tanulható művészetet – hangsúlyozta. 

Az ünnepi műsor nyitányaként Foglár Gábor szavalta el Ady Endre: Blaháné c. versét, majd a népszínművek nagyasszonyáról elnevezett Blaha Lujza Vegyeskórus lépett fel Sósik Szilárd karnagy vezetésével. Ezt követően az egyes szervezetek képviselői megkoszorúzták Blaha Lujza mellszobrát.

A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya, a Gömör-Kishonti Művelődési Központ, és a Pósa Lajos Társaság szervezésében megvalósuló programsorozat a Csillagházban folytatódott. Itt az érdeklődők megtekinthették a XIX. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyre készült pályaműveket, melynek egyik témaköre Blaha Lujza portréja volt.

A délután Dr. Gajdó Tamás színháztörténész “Benne voltál minden magyar szívben”  c. előadásával zárult. Mivel a határzár miatt Gajdó Tamás nem tudott részt venni az ünnepségen, így élő kapcsolás segítségével jelentkezett be és tartotta meg előadását Blaha Lujza emlékezetéről. Ebben felidézte a művésznő élettörténetét, kultuszának kialakulását, sőt egy korabeli hangfelvételen még a hangja is hallható volt, illetve A nagymama című némafilmből is levetítettek egy részletet. A teljes előadás követhető volt a Youtube videómegosztó portálon és visszanézhető itt:

 

 

Galéria
+17 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.