Berté Henrik, egy operettúttörő Galgócról
Voltak idők, amikor a könnyű múzsa, vagyis Thália magas megbecsülésnek örvendett, s nem volt áthatolhatatlan szakadék az ún. komoly művészet és a könnyedebb szórakozást nyújtó műfajok között még akkor sem, ha egy-egy tragédiát vagy gyászéneket mindig nagyobb dicsőség volt megírni, mint egy jól sikerült vérbő komédiát. Sikeresebb persze mindig ez utóbbi volt, de szerzőnek neve többnyire gyorsan feledésbe is merült. A XIX. század második felében a könnyedebb szórakozás jegyében született meg az operett műfaja is, amely ugyan francia nyelvterületről indult el, de pár évtized elteltével igazi hungarikum lett olyan zseniális alkotóknak köszönhetően mint Lehár Ferenc, Kálmán Imre és Ábrahám Pál. Azt viszont kevesen tudják, hogy Felvidéken látta meg a napvilágot az egyik legismertebb, világsikert aratott osztrák operett, a Három a kislány szerzője, Berté Henrik is, aki Galgócon született zsidó családban, de Bécs városában jutott fel a csúcsra egy olyan áléletrajzi operettel, amelynek végső zenéjét nem is ő maga írta, s amelyet többnyire nem is operett-társulatok, hanem operaházak mutatnak be.
A rejtély persze nem is olyan bonyolult, amilyennek első olvasatra látszik. Túl vagyunk az 1848-as forradalmakon, túl az azt követő terroron és abszolutisztikus törekvéseken, Bécsben is megbukik Haynau, majd Bach is, s egyre közeledünk az 1867-es kiegyezés felé. A színházakban is lassacskán lejár a vérgőzös tragédiák ideje, a túl veretes szövegek helyett az emberek a könnyedebb szórakozásra vágynak, amelyet már nem a tragédia s nem is az opera nehézkes történetvezetése tud biztosítani, hanem az ennél jóval érthetőbb, s happy enddel végződő történetek.
Így jön létre magyar színpadon a zenés betétekkel megspékelt népszínmű, amelyet majd Blaha Lujza és a szintén felvidéki Vidor Pál járatnak a csúcsra, míg francia nyelvterületen megjelenik az opera vidámabb változata, az operett, amelynek első jeles képviselői Florimond Hervé és a Kölnben született Jacques Offenbach lesznek. De nézzük, mit is ír a lexikon az operettről, mint műfajról: „túlnyomórészt vidám alaphangú színpadi darab, prózai párbeszédekkel, énekkel és tánccal. A jelenetek sora a korszakban éppen divatos táncbetétekkel éri el a tetőpontját, amelyek az operett zenéjének lényegi elemei”.
De tudjuk, nincs operett primadonna, bonviván, szubrett és táncoskomikus nélkül sem. Nos, ha mindezek együtt vannak, s még egy tisztességes forgatókönyvírót, vagyis librettistát is talál hozzá a zeneszerző, akkor már szinte tálcán kínálja magát a siker. S ha mindezekhez a háttérben, vagyis a valóságban még lőnek is, akkor tényleg garantált a siker. De a rosszízű poént félretéve egy konkrét évszám: 1916, amikor javában a dörögnek a fegyverek a nagy háborúban, de ebben az évben indul el világhódító útjára a Mágnás Miska, a Csárdás királynő és Berté Három a kislánya is. S hiába van szinte élete végéig lelkiismeret-furdalása a budapesti Zeneakadémián Kodállyal, Szirmaival és Bartókkal végzett Kálmán Imrének, az operett s ezen belül is a páratlan sikert megélt, s máig levehetetlen Csárdáskirálynő hozza meg számára a világhírt s a viszonylagos jólétet is.
De térjünk vissza a műfaj kezdeteihez, a műfaj nálunk is a francia, angol és bécsi operettek magyarításával indul, amelyek viszonylag gyorsan eljutnak az időközben világvárosi hírnévre szert tevő Budapestre is, ahol egy-két év késéssel bemutatják a már említett Hervé, Offenbach, ahogy Planquette, Millöcker, Suppé, Sullivan és ifj. Johann Strauus operettjeit is. Főleg ez utóbbi magyar tematikájú, a Cigánybáró című operettjét érzi magáénak a pesti közönség, ami nem is csoda, hisz Strauss Jókai Mór kisregényét dolgozta át operettszínpadra.
Igaz, utóbbi is megmaradt ún. „egyműves” szerzőnek, a János vitéz szerzőjének, pedig írt bizony mást is, a Rákóczi című daljátékának koncertszerű változatát a minap mutatta be a Budapesti Operettszínház, s talán egyszer akad majd egy bátor igazgató, aki magát a színpadi változatot is műsorra tűzi.
Az első bécsi operettszerzők egyike volt Berté Henrik is, akiről ma már csak kevesen tudják, hogy egy felvidéki értelmiségi zsidó családból, Galgócról (Hlohovec) származott. A Nagyszombattól északkeletre fekvő mintegy húszezres városkát (ami egyúttal járási székhely is) ma szinte kizárólag szlovák anyanyelvű lakosok lakják, de abban az időben, amikor a kis Berté Henrik 1857-ben megszületett. Még viszonylag szép számmal éltek magyarok, németek és zsidók is. A város jeles szülötte volt a mára teljesen elfeledett Révész Andor író is, aki szintén zsidó családban látta meg a napvilágot, de az első világháborúban Spanyolországban telepedett le, így későbbi munkásságáról jó magyar szokás szerint már nem vettünk tudomást.
1896-ban Prágában mutatták be egyetlen operáját Hópehely címmel, amelyet 1899 március negyedikétől a budapesti Opera is játszott, de az év végéig mindössze nyolc előadást ért meg, aztán feledésbe merült. Ezt követően még komponált két táncjátékot, majd teljesen áttért az operettekre. Igaz, ezeket az operetteket inkább nevezhetjük daljátékoknak, hisz mind a történetük, mind a zenéjük jóval színvonalasabb és igényesebb volt az akkoriban szakmányban írt operetteknél. 1913-ban Siegmund Eibenschütz karmesterrel az ebben az időben már főként a csődökről híres Carltheater vezetője lett egy kis időre. Még 1911-ben kapta meg Alfred Willnertől a Három a kislány librettóját, amelyekhez előbb saját dallamokat komponált, de azt ebben a formában nem volt hajlandó előadni egyetlen színház sem. Újraírta a darabot, immár az áléletrajzi történet főszereplője, a jó száz évvel korábban élt zseniális dalszerző, Franz Schubert saját dalait beépítve, s ez a változat óriási sikert hozott. 1916. január 15-én mutatta be a Raimundtheater.
Az év végéig több mint háromszázszor játszották. Néhány hónappal a bécsi bemutató után eljutott Berlinbe és Budapestre is, a magyar változatot a szintén felvidéki, korompai születésű, s a kor egyik legjobb bulvárírójának tartott Harsányi Zsolt készítette, s a Vígszínház mutatta be. De eljutott angol nyelvterületre is, ahol jelentős változtatásokat hajtottak végre rajta, New Yorkban Blossom Time, míg Londonban Lilac Time címmel játszották. Máig 22 nyelvre fordították le és 60 országban játszották, s több mint 80 ezer előadást élt meg. Ahogy a világ több nagyvárosában is – bár hivatalosan az operett címkét ragasztották rá –, operaházak adták elő, így Budapesten is, ahol sokáig Nádasdy Kálmán rendezését újították fel, amelyekben Schober báró szerepét az a Melis György játszotta, aki az 1986-os tévéváltozatban Seregi László rendezésében már Tschöll papa szerepében mutatkozik be.
No de hiába, eltelt közben több mint két évtized. De nevezetes 1952-es marosvásárhelyi előadása is, amelyet a kassai születésű Szabó Ernő rendezett (ő játszotta Tschöll papát is), akit később egy egész ország Szabó bácsijaként ismert meg a Szabó család című rádiós szappanopera jóvoltából. Maga a daljáték Franz Schubert életének egy fejezetét dolgozza fel a szemérme zeneszerző egyik sikertelen szerelmi hódítását bemutatva, de talán nem véletlen, hogy a darab propagandistái hangsúlyozzák, áléletrajzi történetről van szó, Schubert ugyanis a jelenlegi tudomásunk szerint szifiliszben, vagyis szexuális úton beszerezhető vérbajban hunyt el, így lehet, hogy a végtelenül szemérmes, nőktől annyira ódzkodó dalszerző története tényleg csak legenda.
A siker meghozta Berté étvágyát is, egy év múlva egy újabb, Schubert-művekből írt daljátékkal jelentkezett, amelyet Budapesten még a keletkezése évében, Tavasz és szerelem címmel mutatott be a Városi Színház, de annak magyar változatát hiába készítette el a könnyed verselő Heltai Jenő, a darab nem hozta meg a várt sikert, mára teljesen eltűnt a repertoárról, csakúgy mint két utolsó színpadi műve is. Bertét is tévesen besorolta a művészettörténet az „egyműves” szerzők közé.
Nagyobb baj, hogy kiesett az ún. felvidéki köztudatból is, ahogy Galgócon se igen tudnak róla. Azon persze lehet vitatkozni, hogy milyen nemzetiségű volt, azon viszont nem, hogy a Három a kislány című daljátékával nemcsak Franz Schubertnek állított örökbecsű emlékművet, hanem önmagának is. Amikor felcsendülnek a daljáték ismert melódiái, vagyis Schubert dalai kicsit legyünk büszkék rá mi is itt a Felvidéken, hisz nagyon is megérdemli.
