2019. június 14., 08:14

Beke Sándor pályáját bemutató kiállítás nyílt Komáromban

A szlovákiai magyar színháztörténeti értékek, emlékek gondozása a Dialóg nonprofit szervezet egyik fő célkitűzése. Azzal összhangban a februárban 80. életévét betöltött Beke Sándor rendező, igazgató szakmai pályájával kapcsolatos kiállítást készített az 56. Jókai Napok idejére. A Nyolcvan éves a színházalapító Beke Sándor című színháztörténeti tárlat június 13-án nyílt meg a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében, ahol a fesztivál végéig tekinthető meg.

Beke Sándor 80 lett
Galéria
+12 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
Kölcsönözhető a 12 panelből álló tárlatanyag

A kiállítást Keszegh Béla, Komárom polgármestere nyitotta meg. Köszönetet mondott az ünnepeltnek a komáromi színjátszás érdekében kifejtett sokrétű munkájáért. Filipčík Gál Katalin dalával, Gál László pedig versmondásával emelte az est fényét. A „színházcsináló fenegyerek“ szakmai pályafutását Hizsnyan Géza színikritikus és Pásztó András nyugalmazott tanár, dramaturg, művészeti vezető méltatta. Életútjáról korábban ITT.

A jelenlevőkhöz az élő legenda is szólt, akit végül a Dialóg n.sz. nevében Varga Emese, a tárlat rendezője, a Jókai Színház nevében pedig – Tóth Tibor igazgató távollétében – Fabó Mária marketingvezető és Olasz István köszöntött. Többen megjegyezték: az lett volna helyénvaló, hogy a 12 panelből álló jubileumi anyagot a színházépületben állítsák ki, hosszabb időre. Varga Emesétől megtudtuk: igény szerint kultúrházaknak, művelődési kluboknak is szívesen kölcsönadják a könnyen szállítható-felállítható gyűjteményt.

Műsorvezetőként közreműködött Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. A méltatások után felolvasták Juhász Dósa János, gömöri újságíró múltidéző „köszöntőféléjét”.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az esemény kapcsán Nyolcvan éves a színházcsináló Beke Sándor címmel ingyenes, fotókkal teli brosúrával is megajándékozták az ünnepség résztvevőit. Annak végén a Beke-i ars poetica olvasható:

Az élet azt hoz, amit én akarok. Az jár rosszul, aki nem szervezi az életét, hanem állandóan rögtönöz. Ha az élet mégis két vállra fektetett, igyekeztem nagyon gyorsan felállni, megrázni magam, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. És persze újra elindulni“.

A jubilánst időszerű feladatairól, terveiről kérdeztük.

„E színházi évad elején az egri Gárdonyi Géza Színházban egy fantasztikus témát, Fekete Sándor művét vittem színpadra. Sajnos, kevesen tudnak a 14. aradi vértanúként emlegetett, egri születésű Lenkey János tábornokról. Az ő sorsát dramaturgiailag úgy dolgoztam át, hogy rendkívül izgalmas helyzeteket tudtunk teremteni a színpadon. Büszke vagyok arra, hogy a Lenkey tábornok, a tizennegyedik aradi vértanú kétrészes történelmi dráma iránti nagy érdeklődés miatt többnyire én sem férek be a nézőtérre. Annak októberben volt a bemutatója, s még mindig szerepel az egri színtársulat repertoárjában. Lenkey tábornokot Várhelyi Dénes alakítja“ – beszélt az egyik aktuális rendezéséről.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A Thália Színház jubileumára Márai Kalandjával készül

Majd elárulta: az általa 50 évvel ezelőtt megalapított kassai színtársulatnál az évforduló alkalmából majd újabb Márai Sándor-darabként, a Kalandot rendezi.

„Október 10-én lesz a jubileumi bemutatója ennek a gyönyörű szerelmi történetnek. Azzal a szándékkal nyúlok egy újabb Márai-darabhoz, hogy kiváló írónk végre hazataláljon. A főszerepekben Kiss Szilviát és Kelemen Csabát láthatja majd a közönség. Tíz évvel ezelőtt rendeztem meg A gyertyák csonkig égnek című darabot, öt évvel ezelőtt pedig A kassai polgárokat, amelyet a 90-es években a Jókai Színházban is rendeztem. A következő évadban valószínűleg Komáromban is látható lesz a Kaland“ – tudtuk meg.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy ez idő tájt könyvírás nem foglalkoztatja-e őt.

„Egy könyv megírásához több idő kell, s amiatt most nem akarom szüneteltetni a rendezői munkámat. Az öt évvel ezelőtt megjelent kötetemet a későbbiekben színházi történetekkel szeretném majd kiegészíteni, ami a közönség érdeklődését a sikerek felidézésénél jobban felkeltheti“ – fogalmazott.

Egerben él, s újabb Gárdonyi-mű rendezését tervezi

Kérésünkre, hogy véleményezze a jelenlegi kassai és a komáromi színtársulat munkáját, így felelt: „Némileg, ahogy az időm engedi, ugyan figyelemmel kísérem e két felvidéki társulat munkáját. Véleményezésükhöz azonban alaposabban kellene ismernem a produkcióikat. Ahelyett inkább mindkét színháznak azt kívánom, hogy találják meg azt az utat, amelyet én megtaláltam, amikor a komáromi színtársulatot 1990 és 1994 között igazgattam: telt házas kőszínházunk volt. Őszintén kívánom, hogy folyamatosan annyi nézőjük legyen, mint akkoriban nekünk volt!”.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Beke Sándor megvalósítandó tervekből túl a nyolcadik X-en is kifogyhatatlan.

Mindig ott álmodom, ahogy éppen vagyok és olyan érdekes témákról, amelyek az adott városhoz kötődnek. Most Egerben élek, s ezért majd Gárdonyi Géza további művét is szeretném színpadra állítani. Még nem döntöttem el, hogy melyiket. Az Egri csillagokat és az Annuska című darabját korábban már megrendeztem. Abban azonban biztos vagyok, hogy akárcsak Lenkey tábornok, úgy Gárdonyi felé is nagyobb figyelemmel kellene fordulni Egerben.“
Beke Sándor 80 lett
Galéria
+12 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.