PODCAST:Zuhanórepülést vett a beszédfejlődés - beszélgetés Zupko Mária logopédussal
Az elmúlt egy év javát bezárva töltötték a családok. Ez negatívan befolyásolta az szülők mentális, fizikális egészségét, mindemellett a gyerekek beszédfejlődését is. A beszédfejlődés szoros kapcsolatban áll a mozgással. “A gyerekek tudnak százig számolni, felismerik a betűket, de nem tudnak páros lábbal ugrani - pedig a jövendő fejlődésnek ez az alapja, a nagymotoros mozgás hiányzik.” - tudtuk meg a Kávézó vendégétől Zupko Mária logopédustól, akivel a beszédfejlődésről és beszédfejlesztésről beszélgettünk.
A beszédfejlődés egy nagyon összetett folyamat. Vannak bizonyos szabályok, amelyeket érdemes a szülőknek betartani, mint például a gügyögés és a kicsinyítő képzők elhagyása.
Amíg az anyanyelvnek a nyelvtani fejlődése nem fejeződik be, ami jó esetben is négy és fél, legkésőbb öt éves korban történik meg, addig nem volna szabad idegen nyelvet belevinni. Először az anyanyelvét tanulja meg a megfelelő szinten, ezután az idegen nyelvet már játszva elsajátítja.
A logopédustól azt is megtudtuk, miért van kiemelkedő szerepe az anyanyelven való tanulásnak. Nézze velünk!