Játszva tanulni és kellőképpen motiváltnak lenni - PODCAST Urbán Péterrel

2021. november 3., 18:00

Ha van egy olyan ágazat, amely reformokra és újításokra szorul, akkor az az oktatás. Nemcsak azért, mert szükség van a minőségi oktatásra, hiszen fontos, hogy a gyerek szeressen is iskolába járni.

A Tandem nonprofit szervezet sok más egyéb értékes tevékenysége mellett az oktatás és az iskolák helyzetével is foglalkozik.

Urbán Péter, a szervezet elnöke úgy véli, a mai generációhoz már teljesen másképp kell szólni,

új módszereket kell alkalmazni.

Néhány évvel ezelőtt a Tandem egy olyan konferenciát szervezett meg, amely arról szólt, hogyan

segítsék a pedagógusokat ahhoz, hogy a gyerekeket arra ösztönözzék, szeressenek iskolába járni. 

A nagy sikerű konferencia idén már harmadik alkalommal valósul meg novemberben. Ahogy tavaly, úgy idén is online formában zajlik.

A konferencia szervezői nemcsak a pedagógusokat várják, hanem azokat is, akik valamilyen szinten foglalkoznak az ifjúsággal és a gyerekekkel, illetve nyitottak az új és játékos dolgok felé.

A jelentkezésre még bőven van idő, ne hagyja ki ezt az élménykonferenciát!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.