Fél évszázad története képekben elmesélve
Pár hete nagyszabású ünnepség kíséretében a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban emlékezett meg a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola fennállásának 50. évfordulójáról. Ennek apropóján egy impozáns kiadvány is napvilágot látott, amelyet minden kedves érdeklődő figyelmébe ajánlok.
Dunaszerdahely legnagyobb alapiskolája idén ünnepelte új épületbe költözésének 50. évfordulóját, ami természetesen nemcsak egy szimpla költözés volt, hanem sok változást is hozott.
Az iskola 1953 óta létezik, csak az első bő húsz esztendőben más helyen és közös igazgatás alatt működött a magyar tanítási nyelvű 11 éves középiskolával. 1963-ban, szétvált a két iskola, és a Szabó Gyula Alapiskola jogelődje a hajdani Lenin utcai épületbe, a mai Fő utca és Rózsa utca sarkára költözött. A jelenlegi Iskola utcai épület Gorkij suliként lett közismert, mivel a szomszédos Gorkij utcáról kapta városszerte használt köznyelvi nevét. A folyamatosan emelkedő diáklétszámnak köszönhetően az eredetileg 700 diák befogadására tervezett épület lassan szűkösnek bizonyult. Volt olyan tanév is, amikor két váltásban több mint 1400 diák koptatta az osztályok padjait, s így egy ideig az ország legnagyobb létszámú magyar tanítási nyelvű alapiskolája lett. „Tehermentesítést” jelentett az 1982-ben megnyílt intézmény, a mai Vámbéry Ármin Alapiskola, hiszen az iskola akkori tanulóinak nagyjából egyharmada ott folytatta tovább a tanulmányait. Az 1989-ben bekövetkezett politikai és társadalmi változások a Szabó Gyula Alapiskolát is elérték. Háttérbe szorult az ideológiai nevelés, a központi utasítások csökkenésével egyre nagyobb teret kapott a pedagógusok alkotószabadsága.
Az 50. évforduló tehát kitűnő alkalom volt az ünneplésre, de ezenfelül az iskola vezetése arra is gondot fordított, hogy egy képekkel bőségesen megtűzdelt emlékkönyv formájában kézbe vehető dokumentum is őrizze az utókor számára e jeles eseményt. A kiadvány lapjain felelevenednek mind az iskola hétköznapjai, mind az ünnepi vagy különleges események.
A képeket tematikusan rendezték el, olykor egy-egy pedagógus bejegyzése teszi teljesebbé a tudnivalókat. Aki figyelmesen végiglapozza a könyvet, akár azt is gondolhatja, hogy mindent megtudott az iskoláról, ám az összeállítók a hátsó borítón jelzik, hogy további képek is találhatók az intézmény Facebook-oldalán.
A könyv lapjairól senki sem hiányozhat. Szép gesztus, hogy minden pedagóguson és adminisztratív munkatárson kívül a „kisegítő” személyzet és az iskolakonyha összes alkalmazottja említésre kerül, aki az elmúlt 50 év során az intézményben dolgozott. Ennek ellenére a kiadvány a közelmúltra és főleg a jelenre koncentrál, hiszen nemcsak egy iskolatörténet tárul elénk, de a könyv bemutatja az iskolában jelenleg folyó munkát, a gyermekbarát szemléletet, a szép eredményeket, továbbá a közelmúlt felújításait, fejlesztéseit.
A kötetet az iskola saját költségből illetve az intézményhez tartozó szülői szövetség finanszírozásával jelentette meg, és aki szerencsés, az talán még hozzájuthat egy-egy példányhoz az iskola épületében, azonban az igazgató azt is elmesélte, hogy bizony már kevés darab maradt belőle. Akinek nem jut, az mindenesetre reménykedhet egy utánnyomásban. Remélem, hogy a következő 50 esztendő is legalább ilyen tartalmasan telik az iskola életében, és személy szerint csak azt tudom kívánni, hogy az intézmény jövője sokkal egyszerűbb és még nagyszerűbb legyen, de főleg legyen elég tanuló, aki az itt látottakból, hallottakból és tanultakból táplálkozva majd jó emberré és jó (felvidéki) magyarrá válik.
