PRÁGA. Karel Gott énekesi karrierének hat évtizedét mutatja be az a nagyszabású kiállítás, amelyet az idén rendeznek Prágában - közölte Pavlína Stránská, a Big Media ügynökség képviselője.
FIRENZE. A világörökség védelmére külön nemzetközi erő felállítását szeretné elérni Olaszország a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7-csoport kulturális minisztereinek első tanácskozásán, amelyet olasz kezdeményezésre hívtak össze Firenzébe.
BUDAPEST. A Súgólyuk, a Bartók Rádió magazinja egy interjúkötetet mutat be április első napján. Az Élni muszáj című összeállítás soraiból a Kismarosról a Szovjetunióba elhurcoltak sorsa elevenedik meg.
KOMÁROM. Magyarországi és határon túli fiatal magyar filmeseknek hirdet pályázatot a 27. Tartóshullám - Mediawave Együttlét fesztivál, amelyet április 27. és május 1. között rendeznek a komáromi Monostori Erődben.
KOMÁROM. Két tehetséges ifjú felvidéki képzőművész: Kovács Csonga Anikó és Kiss Márta Ez van című sajátos hangulatú kiállítása nyílt meg március 17-én a Limes Galéria hajójában és emeleti Dúdor István-termében. Monumentális festmények, klasszikus grafikai nyomatok alternatív megoldásai, installációk és objektek hívják fel a látogatók figyelmét jelenkorunk valós, létező problémáira és eseményeire.
BUDAPEST. Külföldi politikusok, egy vallási vezető és egy művész kapott rangos magyar állami kitüntetést - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
POZSONY. Crossing borders címmel modern és kortárs magyar képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a pozsonyi Danubiana Meulensteen Kortárs Művészeti Múzeumban.
BUDAPEST. Igényes műsorkínálattal várják nézőiket és hallgatóikat a közmédia csatornái. A palettán helyszíni közvetítések, ifjúsági műsorok és az ünnepi hangulathoz illő filmek szerepelnek.
KASSA. Esterházy János mártírhalált halt felvidéki magyar politikusra emlékeztek ma délelőtt Kassán.
SZATMÁRNÉMETI. A közmédia külhoni tematikájú műsora, a Térkép egy szatmárnémeti karitatív kezdeményezést mutat be. A szervezők – a riport nyomán - a nemes cél további támogatását várják.
POZSONY. Eredeti, soha nem hallott formájában mutatják be csütörtök este a Szlovák Nemzeti Színházban Antonio Vivaldi 300 éves, rég elfeledett operáját, az Arsildát, amelyet később egy franciaországi turné keretében számos helyszínen, köztük Versailles-i Királyi Operában is megismerhet a közönség.
ARAD. Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy az aradi Kölcsey Egyesület vezetősége bejelentette: újra a közönség elé szeretné tárni a megyei múzeum szépművészeti részlegének egyik legnagyobb műkincsét, Feszty Árpád Krisztus temetése című hármasképét, március elején napvilágot láthatott a triptichon.
DUNASZERDAHELY. A munkanélküliségi ráta egyre alacsonyabb a Csallóközben. 2016 elején még 8,7 százalékos volt a munkanélküliek aránya a Dunaszerdahelyi járásban, ami az év végére 5,4%-ra csökkent, jelenleg pedig 5,2% alatt van. Ilyen aránynál már a vállalatoknak egyre nehezebb munkásokat találni a számukra szükséges pozíciók betöltésére. A hiányzó munkaerőt külföldről igyekeznek pótolni.
FÜLEK. Alapítása tizedik évfordulója alkalmából megújult és modernebb állandó kiállítással indítja az idei turistaszezont a Füleki Vármúzeum március 14-én.
BUDAPEST. „Hősi tette most nem jut eszembe, s a monda sem fog rá semmit, egyen kívül: mikor bekukkant Debrecenbe.” Arany János Bolond Istók című költeményből készült hangjátékát a Kossuth Rádió sugározza a költő születésének bicentenáriumán.
RIMASZOMBAT. Hit és hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989 címmel mutatta be Csáky Pál színpadi játékát a Boráros Imre Színház Rimaszombatban március 2-án a Tompa Mihály Református Gimnázium Dísztermében. Az előadás után Dunajszky Géza beszélgetett Erdélyi Géza nyugalmazott református püspökkel a magyar közösség aktuális kérdéseiről.
NAGYSZALONTA. Arany János születésének kétszázadik évfordulóján A Hely című műsor Nagyszalontáról jelentkezik. Farkas Erika mikrofonja előtt feltárulnak a híres költő szalontai évei, emlékei.
BUDAPEST. Több mint 150 program: koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, számos világsztár fellépése várja csaknem 40 helyszínen a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) közönségét március 31. és április 23. között.
POZSONY. A magánkézben levő cseh RegioJet vasúti szállító társaság megerősíti vonatjáratait a Pozsony-Komárom útszakaszon. A közlekedési tárcával történő megállapodása után további 4 vonatszerelvényt iktat be anélkül, hogy a közlekedési tárcának emelnie kellene azokat a kifizetéseket, amelyeket a RegioJetnek ezen az útszakaszon közlekedő járatok megrendeléséért fizet.
POZSONY. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala a Magyariskola.sk portállal és a TANDEM nonprofit szervezettel együtt idén is bekapcsolódik az április 1-jén kezdődő alapiskolai beíratásokkal kapcsolatos kampányba. A lehetséges kampányeszközökről és a fő célcsoportokról Tóth Tibor, a Kerekasztal ügyvivő igazgatója és a Magyariskola.sk rendszergazdája nyilatkozott portálunknak.
KOMÁROM. Közeledik a 26. Komáromi Napok. Nézzük, milyen nagykoncertekre, programokra számíthatunk! Ízelítőül néhány név: Kasza Tibi, Király Viktor, Celeste Buckingham, Republic, Ladánybene 27, Magashegyi Underground, The Biebers, a Beatrice és az Anna and the Barbies.
BUDAPEST. Magyarságát szeretné hangsúlyozni az Eurovíziós Dalfesztiválon Pápai Joci, aki Origo című dalával nyerte meg szombaton a Dal 2017 című showműsort.
BUDAPEST. Szombaton eldől, melyik dal és előadó lesz A Dal 2017 nyertese. A döntőben - amelyet a Duna és a Duna World csatorna élőben közvetít - extra produkcióként fellép a tavalyi győztes, Freddie, valamint Molnár Ferenc Caramel, a zsűri egyik tagja.
POZSONY. Egész éven át tartó, koncertek, kiállítások, versenyek és egyéb rendezvények tucatjait magában foglaló rendezvénysorozattal emlékeznek Kodály Zoltánra a Felvidéken, a zeneszerző halálának ötvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében - tájékoztatott Mézes Rudolf, a Csemadok alelnöke csütörtökön.