2019. április 5., 13:44

XXVIII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok

Április 4-e és 15-e között Dunaszerdahelyen a zenéé a főszerep. Huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg a városban a Zenei Napokat, amelyen komolyzenei és dzsesszkoncertek várják az érdeklődőket. A rendezvény nyitókoncertjén, április 4-én a Művészeti Alapiskola tanárai léptek a közönség elé.

zenei_napok_ds_11.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Szabados Kati

A Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola koncerttermében Kollár Katalin, az intézmény igazgatója köszöntötte a nyitókoncert nézőit. Elmondta, hogy az iskola az oktatói, nevelői munka mellett mindig is küldetésének tekintette a város művészeti életének formálását, zenei hagyományainak ápolását, ezért is rendezik meg már csaknem három évtizede a fesztivált.

Kollár Katalin
Kollár Katalin
Fotó:  Szabados Kati

„Az iskola tanárai is aktívan részt vesznek a rendezvény lebonyolításában, és mindig nagy öröm számunkra, ha együtt muzsikálhatunk.” – mondta az igazgatónő. Kollár Katalin köszöntötte a megjelent vendégeket, Karaffa Attila alpolgármestert, Molnár Tímeát, a városi oktatási főosztály vezetőjét, valamint Gútai Lászlót, az oktatási és kulturális bizottság elnökét.

Fotó:  Szabados Kati

Karaffa Attila alpolgármester nyitóbeszédében kiemelte, hogy

a zene összeköti az embereket, a nemzeteket.

Arra buzdította a zenekedvelőket, használják ki a Zenei Napok adta lehetőséget, hiszen, mint mondta, olyan világban élünk, amikor jó egy kicsit elcsendesedni és elmerülni a művészetek világában.

Fotó:  Szabados Kati

Az egyórás koncerten gazdag és színes műsorral lepték meg nézőiket a zeneiskola tanárai. Színpadra állt Adriana Mikulášeková, Janík Júlia, Mezei Ernő, Fitos Andrea, Bazsó Horváth Zsuzsanna, Kollár Katalin, Rácz Zsuzsanna, Banyák József, Juraj Šabo és Zuzana Ladzianska. A komoly zenei műfajok mellett a könnyedebb stílus is helyet kapott a programban.

A XXVIII. Dunaszerdahelyi Zenei Napok további koncertjei a művészeti alapiskola nagytermében, illetve a Vermes-villában kerülnek megrendezésre a következőképpen:

Április 9. (kedd) – Művészeti Alapiskola koncertterme
18.00 – „...túl az OPERAncián…”
Előadók: Tóbisz Titusz tenor, Nádasdi Péter színművész, Aneta Hollá szoprán, Júlia Grejtáková zongora, Peter Cibula forgatókönyvíró és rendező
Április 10. (szerda) – Művészeti Alapiskola koncertterme és Vermes-villa
15.00 – Jazzformers: „Jazz a lelke mindennek” – Ifjúsági koncert
A hangverseny a Filharmónia Magyarországi Ifjúsági bérletének részeként kerül megrendezésre.
(Művészeti Alapiskola koncertterme)
18.00 – Monika Mockovčáková (zongora), Ján Timčák (hegedű)
(Vermes-villa)
Április 11. (csütörtök) – Művészeti Alapiskola koncertterme
18.00 – Milos Bihary & Jazz Funk Brothers Orchestra
Április 15. (hétfő) – Vermes-villa
18.00 – Morgenstern von Ipanema (D), Tobias Morgenstern, billentyűk, Eudinho Soares, gitár, Guilherme Castro, basszus, Javier Reyes, dobok
zenei_napok_ds_11.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.