Winkler Oszkár nyomában
Kiállítással, emléknappal, legutóbb pedig városnéző sétával adóztak Winkler Oszkár emlékének a losonciak. A jeles építőművész, aki 110 esztendeje született Zólyomban, életének és főleg alkotói periódusának nagy részét Losoncon töltötte.
Winkler Oszkár a prágai Német Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet, majd 1935 és 1941 között önálló tervezőirodát működtetett Losoncon. Legjellegzetesebb házait lapostetősre tervezte, ami a korábban általános, évszázadokra vagy akár évezredekre visszamenőleg is használt lejtős tetők mellett rendkívül újszerűnek, modernnek hatott. Ami természetesen nem öncél volt. Teraszt alakított ki rajta, amely egyfajta pihenőhelyként vagy éppen ruhaszárítóként funkcionál. Voltak persze lejtős tetejű házai is, amelyeket valószínűleg a megrendelő, az építtető kívánságának megfelelően, vagy éppen a ház-sorba való beilleszkedéshez igazítva tervezett, de az igazán jellegzetes épületein a lapostetőt alkalmazta.
Winkler épületein nyomon követhető az 1920-as ’30-as évekbeni németországi Bauhaus-iskola hatása,
ami formailag szakított minden történelmi és hagyományos formaelemmel (párkánnyal, profillal) és elvetette a díszítményeket. Legfontosabb célja az volt, hogy a forma kövesse a funkciót. Őt magát is funkcionalistaként tartják számon. Építészete előtérbe helyezte a sima, egyszerű szerkesztést, a világos, nagy termek, tágas szobák kialakítását, a zölddel, a természettel való kapcsolatot.
Munkásságát két korszakra oszthatjuk. Az első korszak 1945-ig tart. Ekkor elsősorban családi házakat, kisebb bérházakat tervezett. A második korszak a ’45 utáni, de azon belül is meg kell különböztetnünk az első három évet, amikor még magánpraxist folytatott, az 1948-as államosításig, magyarázza Böszörményi István helytörténész.
A II. világháború zsidóüldözései a Winkler családot sem kímélték.
1942–44 között munkaszolgálatos volt az orosz fronton. Hazatérése után családjával együtt gettóba került, ahonnan megszökött, és a szlovák állam területén illegalitásban várta be a háború végét. Szülei azonban nem voltak ilyen szerencsések, őket Auschwitzban érte a vég.
1945 után néhány évig ismét önálló műterme volt Losoncon.
Orvosok, ügyvédek, vállalkozók megrendelésének tett eleget. 1948-ban építette az apátfalusi posztógyár alkalmazottainak bérház-sorát, ami a maga korában szintén rendkívül modern, és belül is átgondolt elrendezésű épületsor volt. De családi házát is maga tervezte, amely a háború utáni alkotói korszakának építőművészeti szempontból legkiválóbb alkotása, amin az említett stílusjegyek mind megtalálhatók.
– Jó barátságban voltam Winkler Oszkár feleségével, özvegyével, ezért gyakran jártam a családi házban – mondja Szabó Kinga művészettörténész. – Módomban állt megfigyelni Winkler Oszkár építészi gondolkodásának a lényegét, ami arról szólt, hogy a helyiségek logikusan összefüggenek, egymásból következnek. Winkler Oszkár maga tervezte a bútorokat is. Özvegye rendkívüli módon őrizte a ház eredeti állapotát, úgyhogy szinte muzeális érték volt az életében.
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel és államosítás, akárcsak az egész országéban, az ő életében is fordulatot hozott.
Innentől kezdve a Stavoprojekt vállalat tervezőmérnökeként tevékenykedett, állami megrendelésre tervezett középületeket és lakóházakat Losoncon és környékén. Legismertebb, ma is álló épületei a losonci kórház épületegyüttese, az apátfalusi posztógyár üzemi klubja, vagy az Állami Biztosító épülete. Tervei közül a legjelentősebbek közé tartozik a mai Zólyomi úton felépített Heksch-bérház, amely az első háromemeletes lakóház volt a városban. Az építtető, Heksch Béla fakereskedő unokája, Hidasi József könyvében így emlékezett az épület születésére:
„Amikor végre 1938 kora nyarára elkészült, mindenki az új Heksch-házról beszélt a városban. Modern, egyszerű, arányos és elegáns vonalvezetése elnyerte a város közönségének tetszését, a vendégeknek büszkén mutogatták a jól sikerült építészeti művet. Közvetlenül a ház befejezése után került sor az »államcserére«, de a házból még hiányzott a felvonó. Erről a szállítmányról megfeledkeztek az összeomlóban lévő Csehszlovákia miatt. Bosszantott, mert Losoncon ez lett volna az első lakóépületes felvonó, amilyet Budapesten már megismertem.” (Hidasi József: Losonctól Losoncig, Budapest, 2008)
Tizenöt Winkler által tervezett épületet tartanak számon Losoncon.
Terveinek nagy része fennmaradt, a Szlovák Nemzeti Galéria őrzi őket. Ha nem jöttek volna az ’50-es években bekövetkezett társadalmi változások, amelyek következtében sajnos bizonyosfajta üldözésnek volt kitéve, akkor sokkal többet alkothatott volna, állítja Szabó Kinga. Egészen biztos, hogy még több nyomot hagyott volna Losonc arcképén. Bár igyekezett megfelelni a szocialista építészeti elvek elvárásainak, mondvacsinált szakmai okok miatt 1951-ben vizsgálati fogságba került. Bűncselekmény híján felmentették a vádak alól, az események azonban testileg, lelkileg meggyötörték.
Életének utolsó tíz évében már nem annyira tervezőként, mint pedagógusként működött.
1958-tól a losonci Építőipari Szakközépiskolában építőművészet-történetet tanított egészen haláláig. Az iskola 2006-ban felvette egykori tanára és a város legkiválóbb építészmérnöke nevét. Winkler Oszkárt kívánsága szerint a losonci református temetőben helyezték örök nyugalomra. Életművét Kubička Kucsera Klára művészettörténész dolgozta fel.
(forrás: Böszörményi István)
Megjelent a Magyar7 2019/44. számában.
