2018. július 13., 12:29

Vasárnapig még megtekinthető a legokiállítás Pozsonyban

Vasárnapig még megtekinthető a pozsonyi Styla Galériában az „Óriások inváziója” nevet viselő legókiállítás. Az április közepe óta nyitva tartó expozíció több ezer embert vonzott. A kiállított tárgyak megtekintése után a gyerekek és felnőttek is beköltözhetnek Lego-országba, hogy megismerkedjenek a színes kockák formavilágával.

lego5.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

A lengyel legokiállítás Európa legnagyobb mozgatható tárlata ebben a témában. Az érdeklődök több mint száz apró legokockából összeállított kiállítási darabot tekinthet meg, kétezerötszáz négyzetméteren. A kiállítás témakörökre van bontva, mindenki megtalálja a maga számára érdekes miniatűr világot. A kicsik és nagyok elmondása alapján azonban egyértelműen az életnagyságú Batman figura és a fekete, villogó 900 ezer legokockából összerakott, hét méteres Batmobil viszi a pálmát. Ehhez a tematikához kapcsolódik a szuperhős városa, Gottham City, amelyet tizenöt négyzetméteren, 250 ezer kockából építettek fel.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A bejárat mellett rögtön a Titanic hajó 1:25 arányban megépített mását tekinthetjük meg, amely szintén monumentális és aprólékosan kidolgozott alkotás.

A kisebb gyermekek, de felnőttek is rendkívül élvezik a kiállítás mozgó darabjait, a legorobotokat, a forgó óriáskereket és az irányítható legovonatokat.

A kiállítás megtekintése után lehetőség van egy hosszú játékra a Legovárosban. Különböző állomásokon más-más feladatok várják az építenivágyókat. Észrevettük, hogy ezen a helyen senki nem nyomkodja veszettül a mobiltelefonját, hanem a család apraja nagyja együtt játszik. A Lego - hűen saját magához - összeköt.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Rafał Szymański, a kiállítás marketing-szakembere elmondta portálunknak, pontos statisztikájuk még nincs, de több ezren látták már a pozsonyi tárlatot. Volt olyan nap, hogy 12 iskolát fogadtak párhuzamosan. A legoépítmények július 15-ig tekinthetőek meg Pozsonyban, a szlovák fővárosból a kiállítás Zágrábba költözik majd át.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

lego5.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.