Tichy testvérek – a gömöri sci-fi poéta piktorok
Valószínűleg ott lenne a helyük a felvidéki magyar művelődéstörténet legnagyobbjai között, de kézfelnyújtva jelentkezzen, aki hallotta a nevüket, s mindkét kezét emelje fel, aki ismeri is a munkásságukat. Holott a szecesszió legragyogóbb képviselői közé tartoztak, akik nem érték be az ecsettel, a tollat is nagyon magabiztosan tartották a kezükben, sőt a kettőt együtt is virtuózan forgatták. Ráadásul ők voltak a tudományos fantasztikus irodalom egyik első fecskéi is a magyar irodalomban. Egyikük, az idősebb, Gyula fiatalon meghalt, a fiatalabb, Kálmán néprajzgyűjtőként és múzeumigazgatóként, kultúraszervezőként is a felvidéki/gömöri magyarság megkerülhetetlen szereplői közé avanzsált. A Tichy testvérek hosszú évtizedek óta a rozsnyói temetőben nyugszanak.
– írja Tichy Gyula Önéletrajzi Szótárában (Autobiographical Dictionary).
Ő volt az idősebb Tichy testvér, aki még Rimaszombatban született, mégpedig 145 éve, 1879 augusztusában. Apja, Mihály járásbíró volt, s igen kifinomult, művelt családba került, ahol már kisiskolás korában felfedezték a tehetségét. Főleg apja és a nagynénje látták, kivételes képzőművészeti tehetséggel rendelkezik, a rozsnyói érettségi után a keresztapja tanácsára mégis úgy dönt, biztos megélhetést nyújtó pályát választ magának, s beiratkozik a budapesti Műegyetem gépészmérnöki szakára. De csak egy szemesztert végez el, ugyanis súlyosan megbetegszik, a tífuszból ugyan a gondos otthoni kezelés kigyógyítja, de iskolát vált, s a Budapesti Mintarajziskola (a mai Magyar Képzőművészeti Egyetem elődje) diákja lesz, Székely Bertalan és Gyulai László tanítványaként.
A diploma megszerzése után a budapesti fasori Evangélikus Gimnázium rajztanára lesz, de a tífusz után jön a tüdőbaj, s kénytelen ismét megszakítani a budapesti tartózkodását és visszatér a Sajó-parti Athénba. Természetesen a képei révén továbbra sem szakad el Budapesttől, több csoportos kiállítása is volt élete hátralévő éveiben, ahogy 1916-ban a Szent György Céh megrendezi a két Tichy testvér közös kiállítását is.
Tichy Gyula festészetét és rajzi, grafikai munkásságát az angol és a bécsi szecessziós mesterek, Aubrey Beardsley, Walter Crane, Gustav Klimt művei inspirálták, de nála jelentek meg először a magyar festészetben az analitikus kubizmus és a konstruktivizmus művészi jegyei is.
Kifinomult vonalvezetésű, a szimbolizmus témáit dekoratívan megfogalmazó művei hamar sikert arattak, de a magyar művészet vízfejűsége már akkor is megnyilvánult, aki bármilyen okból kivonta magát Budapestről, az gyakorlatilag megszűnt létezni. Grafikai munkássága mellett 1906-tól egyre jelentősebbé válik festészete is, s ahogy egyik értő műkritikusa, Foltin Brunó írja, az olaj- és temperafestés ötvözésével, az ősmagyar mondavilágból, ókoro mitológiából vagy éppen a fantáziája teremtette „újmitológiából” vett témákkal születtek akkortól sorra legjelentősebb kvalitásos kartonjai a szecessziós szimbolizmus útját követve, preraffaelita hatásokat is felszíva.
Legnagyobb méretű festménye az 1911-ben készült Álarcok (124x200 cm), amely festői életműve szintézisének is tekinthető.
Grafikai munkásságában kiemelkedő szerepet kaptak tudományos-fantasztikus rajzciklusai, amelyek szinte előlegezik A Mars rabjai címmel már csak a halála után megjelent sci-fi regényét, vagyis annak az első, még általa befejezett részét. 1908-ba Egy tusosüveg meséi címmel saját albuma jelenik meg, amelyet a korabeli kritika is elismeréssel fogad.
– írja az Újság című lap kritikusa. Ekkoriban linómetszeteket és könyvillusztrációkat is készít Hangay Sándor és Ambrus Zoltán regényeihez, de az ő illusztrációval jelenik meg a Sajómenti álmok című antológia is, amely négy író, Blum József, Éghy Sándor, Hazslinszky Rezső és Horváth János elbeszéléseit gyűjtötte közös kötetbe. Bár több budapesti művészeti egyesületnek (KÉVE, Magyar Grafikusok Egyesülete) is tagja, az említett 1916-os közös kiállítás után évtizedekig alig hallani a nevét.
Az 1968-as Művészeti Lexikon még a nevét sem ismeri, sőt az Egy tusos üveg meséit is öccsének tulajdonítja. Igaz, Kálmán se kap többet pár sornál. A szomorú kép csak születésének 100. évfordulóján változik meg, amikor a Magyar Nemzeti Galéria F. Mihály Ida kurátorságával önálló kiállítást szentel neki. Ezt követi a Fészek Galéria 1986-os tárlata, legutóbb pedig ismét a Magyar Nemzeti Galéria kamaratárlata 2022-ben, amely 50 újonnan beszerzett Tichy Gyula-képet is bemutatott.
Szakmai megítélésében alapvető változást Szabadi Júlia A magyar szecesszió festészete című monográfiája jelentette, aki Tichy Gyulát
tekintette. Később Foltin Brunó írt róla részletes szakmai tanulmányt Tichy Gyula (1879-1920) festő pályája címmel, míg nálunk Felvidéken Turczel Lajos ébresztgette a Tichy testvéreket egy 1987-es tanulmányában.
„Egészségileg” szerencsésebb utat járt be nála kilenc évvel fiatalabb öccse, Kálmán, aki már Rozsnyón született, s egy héttel a 80. születésnapja előtt bekövetkezett budapesti halála után szintén a családi sírboltba temették el Rozsnyón.
A két pályamű összehasonlításakor derül ki, mekkora szerepet is játszik az egészség illetve annak hiánya egy életműben. Amíg Gyula egész életére döntő hatással voltak a súlyos betegségei és az ezáltal adatott alig negyven év, az öccse többnyire egészségesen élte le ennek közel a dupláját, s ráadásul nem betegágyban, hanem nagyon is tevékenyen.
Szülei hasonlóan a bátyjáéhoz, az ő tehetségét is a szívükön viselték, s a rozsnyói érettségi után két évig Hollósy Simon híres müncheni festőiskoláján tanult (aki jól ismerte bátyját, Gyulát is, aki Nagybányán fordult meg nála), majd 1907-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Révész István és az iglói Olgyay Viktor tanítványa. Mivel ő egészséges, behívják katonának, de nem kell kimennie a frontra, hanem hadi képeslapokat készít.
Trianon után ő is a szülőföldjét választja, s egészen 1948-as kitelepítéséig a rozsnyói magyarság meghatározó képviselője lesz.
Igazgatja a Városi Múzeumot, folyamatosan gyűjti a környék néprajzi értékeit, történeti tanulmányokat ír a Rákóczi-féle szabadságharcról, de megírja Pelsőc történetét (Phileciumtól Pelsőcig) címmel, egy időben a Sajó-Vidék című regionális lap munkatársa, a Prágai Magyar Hírlap gömöri tudósítója, sőt gömöri titkára a Szlovákiai Magyar Kultúregyesületnek (SZMKE), valamint a Szlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti társaság, közismertebb nevén a Masaryk Akadémia aktív tagja. Ez utóbbi támogatásával folytatja napi gyűjtőmunkáját, amelynek segítségével kialakul a Városi Múzeum repertoárja, amelynek egyébként 1930-tól igazgatója lesz, s akkor is az marad, amikor azt már a visszacsatolt magyar-korszakban egyesítik a Bányászati Múzeummal.
A napi- és hetilapok mellett több irodalmi és művelődéstörténeti lap állandó munkatársa (Magyar Írás, Magyar Minerva, Magyar Vasárnap, Nemzeti Kultúra, Új Auróra, A Mi Lapunk, a kétnyelvű Slovenská grafika). Ígéretesen indult képzőművészeti pályája is, 1916-ban bátyjával közös kiállítást rendezhet, amelyen a munkái elnyerik Szinyei Merse Pál tetszését is, de hiába marasztalja tanára, Olgyay Viktor tanársegédként a főiskolán, Tichy Kálmán a hazatérést választotta. Mint később kiderült, az 1945 után hatalomra került csehszlovák kormány, ahogy a kommunisták sem méltányolták ezt a gesztusát, aljasul elűzték a szülőföldjéről, s Budapesten halt meg 1968-ban, alig egy héttel a 80. születésnapja előtt.
A húszas-harmincas években több kollektív és önálló kiállítása (Prága, Rimaszombat) volt, s ahogy bátyja, ő is a szecesszió jegyében alkotott, de új formákat is kipróbált, mint a linómetszet, ahogy a szociális motívumok is megjelennek a képein.
Bátyjához hasonlóan élénken foglalkoztatta a könyvillusztráció is, ő tervezte például a Kazinczy Kiadóvállalat emblémáját, ahogy néhány évig a Losoncon megjelent A Mi Lapunk címlapját is.
Képzőművészeti-irodalmi közös munkásságának egyik legszebb dokumentuma az 1927-ben még a berlini Voggenreiter Verlag kiadónál megjelent A négy évszak című szépirodalmi albuma. A négy ciklusból (A négy évszak, Apró népekről beszélek, A derű szigetén, Most mesélek) álló munkát bátyja, Gyula halhatatlan szellemének ajánlotta kegyelettel. A könyv ugyancsak sok műfajt ölel magába; gyermektörténetek, mesék, humoros elbeszélések, falusi históriák és történeti beszélyek váltogatják egymást nem egyenlő színvonalon. 1937-ben jelenteti meg a Cinege úr végzetes tavasza című szatirikus regényét, amely egy öntelt hivatalnok szerelmi felsülését meséli el erősen szecessziós túlzásokkal. Ahogy Turczel megállapítja, olyan ez, mint amikor egy vígeposz hőseposzi kellékekkel él, s teszi ezáltal nevetségessé a hőseit (lésd. Petőfi A helység kalapácsa című munkáját). Cinege úr (ez természetesen álnév kötelező diszkrécióból) arra a bizonyos nagy hódításra vágyik, de a végén meg kell elégednie a brünhildi kinézetű küllemű házvezetőnője „bájaival”.
Szépirodalmi művi közül érdemes még megemlíteni pár elbeszélő költeményt (A magyar dal születése), a Lacroma című útleírását az Adriai tenger egyik népszerű szigetéről, valamint Pákh Albert hagyatékának a feldolgozását. Róla 1972-ben Szíj Rezső jelentetett meg egy részletes tanulmányt 1972-ben, míg 2018-ban szülővárosában, Rozsnyón Tichy Kálmán-évet tartottak.
A tudományos-fantasztikus irodalom megkerülhetetlen úttörői közé tartozott Verne (nyugodtan mondhatjuk, a műfaj képviselői mindannyian az ő köpönyegéből bújtak elő), míg a magyar irodalomban Jókai (A jövő század regénye).
Emlékszem, a múlt század végén a Galaktika című népszerű lap adózott a sci-fi műfajának, ez közölte A Mars rabjai részleteit is.) Sose felejtem, a Füleki Gimnázium lapja is közölt a nyolcvanas években folytatásokban sci-fi regényt, amelyet két osztálytársam, Ádám Zsolt és Reszutyík Zsolt követett el, míg a Magyar Televízióban Rajnai András megteremtette a televíziós sci-fi műfaját.
A sci-fi mindkét Tichy testvért elvarázsolta, s mindketten írtak egy-egy regényt ebben a műfajban. Gyula még 1907-ben fogott hozzá A Mars rabjai című munkájához, amelyben Marslakók érkeznek a Földre, akik négy földi halandót rabolnak el, hogy meg(ki)ismerjék bolygónkat.
Évtizedekkel később valami hasonló témát pedzeget a Csillagember című John Carpenter-film is, amelyben szintén idegen civilizáció képviselője érkezik a bolygónkra, igaz békésebb szándékokkal.
Tichy Gyula 1907-ben, betegsége idején kezd bele a regény írásába, de ideiglenes felgyógyulása után nincs ideje (ekkor abszolválja kétéves feledi népművészeti gyűjtőútját is) a mű befejezésével foglalkoznia (arra csak a világháború éveiben kerül sor, legalábbis az első részére), s öccse csak jóval a halála után, 1928-ban fejezi be az első részt, míg a második részhez csak tartalmi összefoglalást írt, valószínűleg azért, mert hiányzott az a fajta tudományos leíró fantáziája, amely az öccse írásművészetének az erőssége volt. A mű 1928-ban folytatásokban jelent meg 53 folytatásban a Magyar Néplapban. A regényt tervezték könyv alakban is kiadni, még előfizetői előjegyzést is indítottak, de a könyv végül nem jelent meg. De Kálmán (aki nem egy írását Nyiresi néven jegyzi) sem maradt adósa a sci-finek, 1915-ben a Budapest című lap közli folytatásokban az Erinnis című háborús tematikájú regényét, amelyben még hitet tesz a háború elkerülhetetlensége mellett.
De ne feledjük, nincs ezzel akkoriban másképp Thomas Mann vagy az az Erich Maria Remarque sem, aki majd később megírja a Nyugaton a helyzet változatlan című világhírű regényét. Tichy regényének főhőse – maga az író –, festés közben a kipárolgó festékgőzök hatására elkábul, s az Erinnis nevű hadihajóra kerül. Pár évvel később Rollandhoz hasonlóan ő is megírja a maga háborúellenes sóhaját. A reménytelen levél címzettje egy elképzelt félelmetes találmánynak, a háborús hősugárnak a feltalálója. Az egykori militaristából Tichy Kálmán a béke állhatatos védőjévé lép elő. A sci-fi kategóriába tartozik A különös ország című utópisztikus-fantasztikus elbeszélése is, amelynek világa annyira hasonlít Madách falanszterére, ahol az embereknek már nincs szívük, s ezért érzéketlenek a szerelem és más egykori emberi értékek iránt. A kérdés már csak az, hogy az egykor sci-fiként megírt elbeszélés ma mennyiben fedi még le a sci-fi műfai kategóriáit, vagy már inkább realisztikus történetként olvashatnánk inkább.
A két Tichy testvér képzőművészeti munkásságát legalább utókora felfedezte, ahogy a rozsnyóiak nem feledkeztek meg a közéleti emberről sem, aki annyit tett a helyi értékek megmentéséért.
Érdekes lenne ismét összegereblyézni a két testvér irodalmi munkásságát is, hisz Turczel Lajos jóvoltából egyedül Tichy Kálmánnak a Cinege úr végzetes tavasza című szatirikus kisregénye jelent meg 1984-ban a Szép Angéla háza című antológiában. Milyen izgalmas lenne például a két testvér sci-fi írásait egy kötetben olvasni!
