2019. március 26., 18:14

Színek és formák Nagymagyaron

A nagymagyari kultúrház galériakávéházzá változott az elmúlt hétvégén. Négy képzőművész közös kiállítását nyitották meg március 23-án. A Színek és formák – a mindennapok egyedisége című tárlaton Szaniszló Judit, Mészáros Csilla, Bazsó Rozália és Mészáros József mutatta be alkotásait. A rendezvény a Nagymagyari Kulturális Közösség szervezésében valósult meg.

Színek és formák Nagymagyaron
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Pőcz Eszter

Négy különböző életpálya egy ponton és egy térben találkozik ezen a tárlaton, amely március 28-ig tekinthető meg Nagymagyaron, tájékoztatta portálunkat Pőcz Ibolya főszervező. Kiemelte, hogy mind a négy képzőművész alkotásainak közös jellemzője az egyediség beemelése a mindennapokba. Éppen ez volt az az irányvonal, ami mentén a tárlatot összeállították. 

"A ruhák, ékszerek, kalapok, festmények, táskák, terítők amellett, hogy mind-mind tükrözik készítőjük igényességét és egyedi stílusát, viselőjük, használójuk életének szerves részévé válhatnak." - mondta a főszervező és hozzátette, hogy a magyarországi Szaniszló Judit iparművész alkotásai mellett törekedtek a helyi, illetve a  csallóközi amatőr művészek munkáit megmutatni a közönségnek. 

Bazsó Rozália Kisudvarnokról érkezett gyöngyékszereivel. Már fiatal korában vonzotta a kézimunkázás, Pozsonyban hímzőműhelyben dolgozott. Leginkább a horgolást kedveli, terítőket, függönyöket, mostanában pedig főleg ékszereket horgol.

Az alkotók: (balról) Bazsó Rozália, Szaniszló Judit, Mészáros Csilla, Mészáros József
Az alkotók: (balról) Bazsó Rozália, Szaniszló Judit, Mészáros Csilla, Mészáros József
Fotó:  Pőcz Eszter

Mészáros Csilla matematika szakos tanárnő Somorján. Matematikusi precizitása a varróasztalon is megmutatkozik, személyre szabott alkotásaiban megjelenik a geometria. Ruhái, táskái, terítői betöltik a teret.

Mészáros József az egyedüli nagymagyari a kiállítók között. A községben is kevesen tudják róla, hogy szabadidejében ecsetet ragad és fest. Elmondható róla, hogy igazi pályaelhagyó, ugyanis elektroműszerészként végzett.  A művészet, a régiségek azonban jobban érdekelték. Bottlik Aladár festő ösztönzésére kezdett el restaurálni, majd saját képeket festeni. Jelenleg Pozsonyban régiségkereskedéssel foglalkozik.

Fotó:  Pőcz Eszter

Szaniszló Judit érkezett a legtávolabbról, a magyarországi Tinnye településről. Saját maga így vall művészetéről: „Mindig is izgatott a régi és az új találkozása, az ebben rejlő feszültség erejének kibontása. Érdekelt, hogyan lehet ősi anyagainkat, eleink tudásának erejét ma is érvényessé tenni. Ezt az utat keresve készítek selyem-nemez technikával kalapokat, sálakat, stólákat, kesztyűket, szoknyákat, kabátokat, mellényeket.”

Az iparművész a legfinomabb tapintású merinó gyapjúból készült nemezfelületet hernyóselyemmel, selyemrosttal, gyöngyökkel és különféle textíliákkal gazdagítja.  „Minden ruhadarab születése sajátos esemény – hozzánő a szívhez, mert lelke van.” Mondja munkáiról Szaniszló Judit, aki 15 éve kizárólag a selyem-nemez techikával foglalkozik. Rendszeresen megjelenik a budapesti karácsonyi és tavaszi vásárokon, Pozsonyban a Több mint szomszéd rendezvény egyik vendége volt. A felső-csallóközi községbe most stóláit, kalapjait, sáljait és kabátjait hozta el bemutatni.

A kiállítást Hanusz Edit nyitotta meg, a hangulatos zenei aláfestés Szabó Arnold gitárművésznek volt köszönhető. A rendezvényt a KKA támogatta.

Fotó:  Pőcz Eszter

Színek és formák Nagymagyaron
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.