Rozsnyón mutatta be új műsorát a Szőttes

Fábián Gergő 2019. február 03., 13:38

Rozsnyón tartotta Körön kívül című új műsorának ősbemutatóját a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes.

Fotó: Fábián Gergő

A rendezvény elején Reicher Gellért szervezőtitkár hangsúlyozta, aki a Szőttes bemutatóira jár, az tudja, mire számíthat: hagyományos néptáncra. „Nálunk a lányok még sok alsóban szeretnek táncolni, akkor is, ha szorítja a derekukat. Mi, férfiak pedig nehéz csizmában, vastag nadrágban, még ha nehezebben is emelhetjük így a lábunkat. Mindezt azért, mert így szeretjük elődeink táncait táncolni, bemutatni, és ami a legfontosabb, hogy táncaink, viseleteink méltóságukat, szépségüket megőrizve, megtartva kerüljenek a színpadra” – idézte Füzék György tánckarvezető szavait.

Fotó: Fábián Gergő

A Pusko Mártonnal, a Parapács zenekar prímásával kiegészült Szőttes zenekar magyarbődi és magyarpalatkai muzsikát játszott.

A csallóközi, szigetközi és rábaközi elemekből építkező legényavatót és az imregi karikázót követően széki összeállítást, majd bonchidai és magyarpalatkai táncokat láthatott a közönség. Végezetül Forgatósok címmel négy kelet-mezőségi falu táncait mutatták be a Szőttes táncosai.

Képgalériánk:
Fotó: Fábián Gergő

Gémesi Zoltán, az együttes művészeti vezetője, a Körön kívül rendezője az előadás után lapunknak nyilatkozva elmondta, a címmel arra szerette volna felhívni a közönség figyelmét, hogy már nagyon kevesen táncolnak hagyományos, autentikus műsort, egyre több a modern, táncszínházi téma. „Mi szeretnénk megmaradni a régi, hagyományos felfogásban, és ezzel kicsit körön kívülre kerültünk” – magyarázta.

A Szőttesről és új műsorukról bővebben a Magyar7 hetilapban olvashatnak majd.

0 HOZZÁSZÓLÁS