Ősei földjén

Zsebik Ildikó 2019. február 12., 11:07

A három évvel ezelőtt elhunyt nagykaposi Kissi István hivatását tekintve fényképész volt, s bár rajongott a fotózásért, a család eltartása érdekében egészen más területen dolgozott. Mégsem annyira a munkája, mint inkább hobbijai által ismerték az emberek, mert szenvedélyesen szerette szülőföldjét, s annak szépségeit, értékeit, embereit valamilyen módon igyekezett megörökíteni az utókor számára: vagy egy festmény, fotó erejéig, vagy egy versben. 

Majoros István és Kissi Miklós Fotó: Zsebik Ildikó

Amióta elment, özvegye Kissi Ilona, Ica néni ápolja emlékét, és mindent megtesz azért, hogy hagyatékát mások számára is elérhetővé tegye. 4 év barátság után férjével 50 évet éltek együtt  szeretetben. Három gyereket neveltek fel és indítottak el az életbe.

Mindig mindenütt jelen voltak, mert mindketten a sokrétű tudás jelentőségét tapasztalták meg családjaikban.

Kissi Istvánné, Ica néni Fotó: Zsebik Ildikó

Ica néni pl. édesanyjától megtanult varrni, férjétől meg fényképezni. Még a kisegítő iskolába járó gyerekek is megismerhették általuk a fényképezés rejtelmeit. Édesapja műbútorasztalos volt ugyan, de az írás, a rajzolás, a sportolás tőle sem állt távol. Édesanyja pedig az egykor híres Taraszovics varroda alkalmazottjaként dolgozott. A szülők arra is  odafigyeltek, hogy gyermekeik manuális munkát is rendszeresen végezzenek.     

Amikor Ilona és István találkozott, a lány 14, a fiú 18 éves volt. Valahogy fiatalságuk ellenére megérezték, hogy egymásnak teremtette őket az élet. Ezt el is mondták szüleiknek, akik támogatták szerelmüket. A sors azután úgy hozta, hogy meghálálhatták szüleiknek, rokonaiknak a bizalmat, hiszen miután azok megöregedtek, ők vették magukhoz őket, velük, náluk élték meg életük alkonyát.

Leleszi tájkép Fotó: Zsebik Ildikó

István valamennyiüknek emléket állított: fotókon, festményeken, versekben idézi fel jellemüket, külső megjelenésüket,

sőt az ősök bizonyos tárgyai is megőrződtek, lassan kiszorítván az itt lakót a lakásból.

Szép házasság volt a miénk, a kölcsönös  bizalmon alapult. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy én voltam férjem munkáinak legfőbb kritikusa. István már 14 évesen festegetett, a legkülönbözőbb témákban készültek alkotásai. Vannak gyönyörű tájképei, csendéletei, portréi, de az egyházi téma is közel állt hozzá.

Végül a tájkép és a portré lett a szíve csücske. Van egy elkészült kézirata is Őseim földjén címmel,  amelyben verseit gyűjtötte össze, illetve festményeinek fotóit, amelyekhez gazdag leírásokat fűzött az utókor számára.

Részlet az elkészült kéziratból Fotó: Zsebik Ildikó

Sajnos, nincs, aki megjelentesse őket, pedig ezek a város történetének dokumentumai.

Így van ez verseivel is. Újságokban itt-ott megjelentek ugyan, de nincsenek rendszerezve, kötetbe gyűjtve. Bár nyugdíjasként elsősorban ezt tűzte célul, sajnos viszonylag korán elment, és az alkotás valahogy fontosabb volt számára az archiválásnál. Ebből adódóan ha szétnézünk a lakásban, mindenütt hagyatékának egy-egy darabját láthatjuk: fotókat, könyveket, képkereteket a földön, az asztalon, a fotel mellett. 

A versek szerint festett, a festmények szerint írt, s mindehhez még a zene szeretete is csatlakozott. Hangszereken is játszottunk, mert érdeklődésünk megkövetelte, hogy mindent kipróbáljuk, megtapasztaljunk. Férjemet többször felkérték önálló kiállítások szervezésére. Különösen emlékezetes volt a 2014-ben tartott kiállítás, amelynek apropóját Nagykapos fennállásának 800. évfordulója adta. De műveinek egyes darabjait a művész  halála után is láthatta a nagyközönség Ung-vidék templomai címmel, illetve

a Copus Galériában válogatott műveiből nyílt verniszázs, ahol fotósként, festőként és költőként egyaránt jelen volt legjobb alkotásai által.

Képgalériánk:
Szakrális témájú alkotások Fotó: Zsebik Ildikó

Mindhárom gyermekünk ügyes, de közülük leginkább Katica lányunk lépett édesapja nyomdokaiba, őneki is volt már önálló grafikai kiállítása.

Mivel meggyőződésem, hogy férjem hagyatékának egyben van igazi jelentősége, álmom, hogy egyszer egy galériában együtt láthassam őket. Nem szeretném, ha alkotásai szétszélednének, azt meg még kevésbé, hogy Nagykaposról elkerüljenek, hiszen minden kép, minden vers, minden fotó mintegy 100 esztendő történelmi dokumentuma. Nagykaposhoz pl. legalább 150 festmény kötődik. Ehhez keresek most segítséget. Ha már idén 70 éves a Csemadok, ennek apropóján azt is elmondanám, hogy az alakuló ülésen Pozsonyban Nagykapost két férfiú, Majoros István és apósom, Kissi Miklós képviselte. A férjem őket is megörökítette, az ő portréjuk sem azért született, hogy a szobámban legyenek.

1 HOZZÁSZÓLÁS