„Öreg festő, menjen innen, indul az attak!” – Mednyánszky László, a boldogtalanság festője
Nem sok olyan család van Magyarországon, amely annyi kiemelkedő egyéniséget adott volna a magyar történelemnek és művészetnek, mint a II. András idején Galíciából érkező Mednyánszky család, akik a Felvidéken telepedtek le. Medné településről (ma Lednicróna része) indultak az országos hírnév felé, s az idők során tehetséges katonák, tudósok, művészek egész sora öregbítette a család hírnevét. A több ágra szétszóródott család talán legismertebb képviselője a világhírnévig jutott festő, Mednyánszky László, aki 105 éve, a nagy háború befejezése után pár hónappal Bécsben halt meg teljesen elmagányosodva.
A család történetét 2016-ban Mednyánszky Miklós írta meg a Mednyánszky család című, a Széphalom Könyvműhely gondozásában megjelent kötetében, amelyben külön tárgyalja a család egyes ágait, a mednéi ősi fészektől a beckói, aranyos-medgyesi, pozsonyi, sissóin át a miglészi ágig, s részletesen bemutatja a család jeles képviselőit, bár valahogy Mednyánszky Henriette balettművész, húga, Ági színésznő, a Magyar Televízió egyik első bemondója, később az Operettszínház oszlopos tagja, s az ugyancsak a családhoz tartozó Balázs Péter Kossuth-díjas színművész valahogy kimaradt a felsorolásból. De nemcsak Mednyánszky Miklós írt a családról, hanem számos regény és film is készült a család egy-egy tagjáról.
Nem sokan tudják, hogy az 1848/49-es szabadságharc egyik legelső kivégzett mártírja a beckói Mednyánszky László volt, akit Gruber Fülöppel együtt még 1849 április 22-én ítéltek kötél általi halálra, de csak hónapokkal később, június 5-én erősített meg az ítéletet akkor frissen kinevezett Haynau, s azt Pozsonyban, a Szamárhegyen végre is hajtották.
Öccse, Mednyánszky Cézár tábori papként szolgálta a forradalmat, s mint ismeretes, a kápolnai csata második napján ő vezette rohamra az elanyátlanodott magyar csapatokat, s pár hónappal később Görgey Artúr hadügyminiszter a a minisztérium hadlelkészi osztályának igazgató tanácsosává nevezte ki. A világosi fegyverletétel után külföldre menekül, emlékiratait is megírja.
Sőt, évtizedekkel később Sárközi György Mint oldott kéve címmel vaskos regényt is ír róla, s a Mednyánszky család szabadságharcban betöltött szerepéről.
A regényből a nyolcvanas évek elején filmsorozat is készül Révész György rendezésében Nemeskürty István forgatókönyve alapján, amelyben Cézárt Kovács Titusz alakítja, míg a szüleit Bessenyei Ferenc és Ruttkai Éva.
A három testvér legfiatalabbja Eduárd/Ede, akinek három évvel a szabadságharc bukása után születik meg a fia, akit a bátyja iránti tiszteletből Lászlónak neveznek el.
„Kopasz koponya, cafatos nagy szakáll, fejéhez arányítva kicsiny, tompa orr, piciny kékes, gyermek kifejezésű fátyolos szemek. Rendetlen, piszkos, elhanyagolt ruházat. Cinikus külső testben-lélekben, pedig nagy szívébe belefér a világ. A saját végtelen szenvedése, tragikuma megtanította szánni, szeretni a gyenge bábot: az embert. Az emberi szenvedés relígiója beszél képeiből, a jóságos szelíd szemeiből, a lelkéből” – írja róla barátja, Justh Zsigmond, aki Fuimus címmel regényt is ír róla. A Fuimus (Voltunk) tulajdonképpen az arisztokrácia elmúlását, bukását gyászolja a Czobor család életén keresztül, s ez a Czobor család a Mednyánszky család, a regény egyik főhőse, Czobor Lipót pedig maga a festő.
Just nyíltan beszél nemcsak az arisztokrácia, hanem a kor tragédiájáról, amely már a vadkapitalizmus időszaka (lásd. még Madách Tragédiájának a londoni színét), amely legkevésbé a művészeteknek kedvez, a versenyszellem mindent legyőz, amely majd két véres világháborúhoz vezet (Ha valahogy mindez rímelne a mai helyzetre, az sajnos nem csupán a véletlen műve). S nagyon jól látja ezt mind Justh, mint Mednyánszky László, aki szakít mágnás múltjával, élete nagy részét csavargóként éli le. Kivonul a természetbe, mint teszi azt egyik kedvenc írója, Lev Tolsztoj is.
Beteges kisfiúnak születik, szülei a levegőtől is féltik, így iskolába se járatják, otthon tanul. Ekkor még a családi fészekben, Beckón élnek (a hely ugye ismerős váráról és annak egykori gazdájáról, Stibor vajdáról is, akinek a történetét Szombathy Viktor előtt már megírta a család egy másik tagja, Mednyánszky Alajos Regék és mondák című nevezetes kötetében). Innen költöznek át Nagyőrre, a Szirmay-kastélyba, ahol már festeni is tanul Thomas Ender bécsi tájképfestőtől. A késmárki evangélikus líceumban vizsgázik, Egy ideig a családdal együtt Svájcban él, majd felveszik a Müncheni Képzőművészeti Akadémiára. Két évvel később már Párizsban, majd Barbizonban találjuk, ahol Paál Lászlóval tanul együtt, Az ún. barbizoni iskola egész pályáján elkíséri. Innentől kezdve állandó vándorlás az élete, Justh Zsigmond már ezt a Mednyánszkyt ismeri meg.
– írja egyik levelében, s nemcsak írja, e szerint is él. Egy kezünkön meg tudnánk számolni, hány mágnás éli ezen elvek szerint az életét. Szinte megtagadja nemesi mivoltát, s alászáll a társadalmi alvilágba. Kocsisok, csavargók, kétes elemek veszik körül, s ő, ahol tud, segít. A pénz nem érdekli, pénzügyeit Wolfner József, a híres Singer és Wolfner könyvkiadó és könyvkereskedő cég vezetője kezeli (fia, Farkas István szintén nemzetközileg elismert festőművész, Auschwitzban végzi), aki mindent megtesz azért, hogy legalább mindennapi gondjai ne legyenek, de jellemző rá, hogy nagyőri kastélyukat is húgának ajándékozza. Annak a Czóbel Margitnak, aki egész életét ebben a kastélyban éli le, maga is festő, férje Czóbel István vallástörténész, annak húga Czóbel Minka a kor egyik legizgalmasabb költője, akit mostanában kezdenek újra felfedezni.
Margitról nemrég Az utolsó k.u.k bárónő címmel Silvester Lavrík írt dokumentumregényt.
Mednyánszky László időnként megfordul ugyan Párizsban, Rómában, Budapesten és Bécsben, ahol néha átöltözik az illem kedvéért, de gyorsan vissza is veszi vándorfestői ruháját, s elvegyül az ún. alja nép között.
Harminc éves, amikor Bécsben modellt áll neki egy ott katonáskodó váci fuvaroslegény, Kurdi Bálint, Nyuli, akibe halálosan beleszeret. Ez az akkor még különösnek számító kapcsolat 26 évig, Kurdi haláláig tart, s nagyban meghatározza Mednyánszky életét is, aki képtelen elfogadni szerelme halálát, évekig rendszeresen látogatja a sírját, sőt a naplójában továbbra is rendszeresen beszél hozzá, megosztja vele legintimebb titkait és gondolatait is.
A naplóját 1892 októberében kezdi írni, s az utolsó feljegyzést 1917 novemberében találjuk. Amikor 1960-ban kiadják, Kurdi Bálint természetesen nem szerepel benne, csak a 2003-ban kiadott teljes változatban. Ez négy évvel később szlovákul is megjelenik a Szlovák Nemzeti Galéria és a Kalligram Kiadó közös gondozásában (életéről 1978-ban tévéfilm is készül Szabó György forgatókönyve alapján Szőnyi G. Sándor rendezésében, a címszerepben Horváth Sándorral). Egyébként szlovák-magyar együttműködésben jelent meg annak idején Mednyánszky Alajos két munkája is (a Regék és mondák mellett a Festői utazás a Vág folyón, Magyarországon, amely az egyik első magyar nyelvű útikönyv), amelyet az Európa Kiadó ad ki a Karol Wlachovský által vezetett Tatran Kiadóval.
Ahogy már említettük, Mednyánszky folyamatosan úton van, a Tátrától az Adriáig bejárja a széles vidéket, Gömörben is többször megfordul,mégpedig Serkében, Gömöry Olivér kastélyában, de a legjobban mégis csavargók és kétkezi munkások között érzi magát, legyenek azok magyarok, szlovákok, cigányok vagy más nemzetiségűek. Individualista, nem hisz a tömeg hatalmában, de az együttműködésben igen.
– írja 1911-ben, s mielőtt valakinek eszébe jutni azon gondolkodni, hogy Bél Mátyáshoz hasonlóan a Mednyánszky család magyar volt-e vagy szlovák, érdemes megemlíteni, hogy a mednei ágról származó Mednyánszky Mártont a szlovák irodalom tárgyalja Martin Medňansky néven, aki Dušan Sava Pepkin néven 1876-ban kétkötetes szlovák nyelvű verseskötetet is kiadott. Egyik versének a címe: Kde domov moj? (Hol a hazám?). Érdemes idézni is belőle:
Hol a hazám
Ott, ahol a szél a fenyőt rázza
Ott, ahol a szlávok ősei éltek.
Édesanyám emlékeztet,
Ott van a szeretett szülőhaza,
Ott van ezer éve.
Szlovákia az otthonom.
Lám, békésen megfér egymás mellett a kettő. Ahogy évtizedekkel később Bábi Tibor is elfogadta, hogy bátyja, Alexander Pockody néven a szlovák irodalom jelese lett.
Kurdi Bálint meghal, s Mednyánszky ecsetje egyre inkább elkomorul. Táj és arcképein is a rozsdabarna árnyalat s a homály lesz az úr. Wolfneren keresztül továbbra is támogatja az elesetteket. Már elmúlik hatvan éves, amikor kitör a világháború, s külön minisztériumi engedéllyel a frontra utazik, hogy megörökítse a borzalmakat a Budapesti Hírlap és az Új Idők című lapoknak. Ekkoriban még gyerekcipőben jár a fotózás. A végeredmény több mint döbbenetes, talán csak Remarque, Brecht adott hasonlóan erős víziót a háború mindenkori borzalmairól.
A képeit nézve tökéletesen érteni véljük Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét. Az olasz fronton esett meg az eset, hogy az olasz tüzérek ellentámadásra készültek, de ekkor észrevették a lobogó szakálláról már messziről felismerhető öreg poiktort, s odaszóltak neki: „Öreg festő, menjen onnan, indul az attak!” Mednyánszky összeszedte a felszerelését, s fedezékbe húzódott. Betegen bár, de túlélte a nagy háborút.
Utolsó hónapjait Bécsben súlyos betegen Bécsben tölti, ahol Kláber Gyula festő és felesége ápolják. Ők kísérik utolsó útjára is. Majd csak évtizedekkel később, 1966-ban hozzák haza a hamvait, s helyezik örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben, ahol most Somogyi József emlékműve őrzi az örök álmát.
– írta mintegy ars poetica-jaként is a naplójába. A belső nyugalmát talán megtalálta, a boldogságot kevésbé. Mednyánszky Lászlónál kevés önzetlenebb neves embert ismer a magyar történelem.
