„Nem voltam plakátnév” – Palotai Erzsi ébresztgetése

A családi legendárium az ógyallai kispolgár édesapával, a Pollák-ként született Palotai Hermannal veszi kezdetét, aki hadapródiskolai tanár lett századosi rangban Nagyváradon, ahol gazdaságtant oktatott. Nemcsak tanította, hanem értette is a dolgát, hisz meggazdagodott, s feleségül vette a miskolci zsidó kispolgári családból származó Friedman Margitot. Négy év leforgása alatt három lányuk született, a legidősebb Boris 1904-ben, Anna 1906-ban, míg a legfiatalabb, Erzsi 1907-ben.

A katona papa, talán bánatában, hogy a fiai mind lányok lettek – a harmadik annyira fiúnak készült, hogy a Laci nevet választották neki, s így mint derült égből a villámcsapás jött helyette az újabb lány –, férfias nevelésre adta őket, háromévesen megtanultak pónilovon lovagolni.

A lányokat viszont sokkal inkább a művészet vonzotta, énekeltek, verset írtak, sportoltak. A helyi Érdekes Újság kinevezte őket nagyváradi csodagyermekeknek. Így utólag már könnyű konstatálni, az újságíró ezúttal telibe talált. De a boldogság nem tartott sokáig, közbeszólt a világégés, az első, s a papa a vagyonát hadikölcsönbe fektette. Miután 1916-ban váratlanul szívrohamban meghalt, kiderült, a családi vagyon az utolsó garasig elúszott. Felesége a lányokkal együtt Kassán élő nővéréhez költözött, nem épp a legjobb pillanatban. Kassa ugyanis csehszlovák uralom alá került, s ez még inkább megnehezítette a tizenéves lányok pályaválasztását.

Boris még itt Kassán eljegyzi magát az irodalommal, még 1926-ban megjelenik a Tavaszi áradás című verseskötete, saját lapot (Az Én Lapom) szerkeszt, s ahogy Erzsi, megtalálja az ideálisnak tűnő férjet is. Boris egy Berkes Gyula nevű szavalóművész-kelmeüzlet-tulajdonos, míg Erzsi egy dúsgazdagnak mutatkozó zsidó dzsentri személyében is.

S jönnek a gyerekek is, Borisnak megszületik Péter fia (akit mi és a világ filmművészete Bacsó Péterként, A tanú szerzőjeként ismer), Erzsinek egy lánya, majd egy fia születik. A boldog apa az enyickei kastély udvarán lovasünnepélyt rendezett, ahol az előzetes forgatókönyvet felrúgva a paripa levetette a hátáról, s a koponyaalapi törés az életébe került. A halála után derült ki, hogy az a bizonyos családi vagyon rég nem is létezett, még a nászajándékul kapott enyickei (Haniská) kastély is elúszott, s az addig boldog fiatalasszony ott maradt két pici gyerekkel egyedül. Még szerencse, hogy ismét kéznél volt az édesanya, akire mindig számíthatott. Prágába költöznek, egy 35 kilométerre található kisvárosban, Mělníken találnak kiadó szobát. S itt jön ismét a képbe – már nem először – Komlós Aladár, aki előadást tart a prágai Petőfi-körben. Ha már nem találkoztak volna évekkel előbb Kassán, ahol latinra tanította őt a 15 évvel idősebb Komlós, akkor mondhatnánk azt is, hogy szerelem első látásra. Palotai Erzsi pályája immár Budapesten folytatódik, igaz, nem túl ideális körülmények között, hisz férjét ekkoriban bocsátják el a tanári állásából, s évekig alkalmi munkákból élnek, s már rohamléptekkel jön az újabb világégés, amely származásuk miatt akár mindkettejük számára végzetes is lehetett volna, de megússzák. S bár az 1945 utáni időszakban is akadnak vargabetűk, s pályája sem úgy alakul, ahogy elképzelte, de Boris mellett az ő neve is felkerült a magyar irodalom térképére, míg előadóművészként a legnagyobbak közé emelkedett.

Pesten a legendás Nagy Endre kabaréigazgatónál jelentkezett a Teréz körúti Színpadon, aki nem fogadta ugyan üdvrivalgással, de már másnap bedobta a mélyvízbe. A fellépő ruháját az édesanyja varrta. „Kassai úrilányruha volt, szűzies kivágás, semmi ékszer.” Nagy Endre konferálta be, aki Medgyaszay Vilmához és a francia Yvette Guilbert-hez hasonlítja. Egy évig énekel sanzonokat. 1933-ban két filmben is feltűnik (Ítél a Balaton, Mindent a nőért). Előbbiben egy síró asszonyt alakít, a Csortos Gyula főszereplésével készült filmnek csak a francia és a német változata maradt fenn, a magyar elveszett. A második világháború után egy filmben, az 1966-ban készült Nem szoktam hazudni címűben tűnik még fel egy nevesincs szerepben. Ahogy a színpadi karrier is gyorsan kerékbe törik. A második világháború után tagja még a Pódium Kabarénak, s egy ideig a Vígszínháznak is, de marad az előadó-művészet, a versmondás, s mivel egy súlyos betegség egy ideig ágyhoz köti, íróvá avanzsál. Férje révén otthonába jön a magyar irodalom színe-java, de már első budapesti próbálkozása idején megismerkedik a magyar előadó-művészet koronázatlan királyával, Ascher Oszkár, akivel egy csésze fekete mellett beszélgetnek az Abbázia kávéházban.

– írja a visszaemlékezéseiben. Történt ez egy olyan korban, amikor a verseknek még volt erejük, s alkalmanként a cselédlányok is egy-egy vers gyilkos hatása alatt ugrottak a szédítő Dunába. Ma már nincsenek előadóművészek, senki sem tudja, ki az az Ascher Oszkár, s Palotai Erzsi hangját sem őrzi az emlékezet, ahogy hangfelvétel se nagyon.

„Egy-egy irodalmi estről hazatérve mindig az járt a fejemben, vajon hányan lapozzák fel aznap este” – írja, s járja a pódiumtermeket és a falusi kultúrházakat. De többször járt a Felvidéken is, Mészáros Haraszti Erzsébet például így emlékezett rá:

„Az én példaképem Palotai Erzsi lett, akinek a hangja mindent tudott.” Színészi eszközök nélkül, csupán hangszínének váltogatásával, alig észrevehető gesztusokkal varázsolja közvetlen élménnyé nemcsak az agyonkoptatott verseket, de ő az első, aki komoly prózai szövegeket, naplókat, esszéket, filozófiai írásokat is megszólaltat, neki köszönhető Tolnai Lajos, Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Nagy Lajos, Németh László, Veres Péter, Szabó Pál, ahogy Tolsztoj, Csehov, Diderot, France bevezetése a magyar köztudatba. Acélrúgóra jár a memóriája, ez a titka – írják róla, pedig minden előadása előtt kínok kínját éli át, annyira izgul.

– mondja neki egy előadása után az estet felkonferáló Illyés Gyula. Egy alkalommal, 1947-ben neves francia költők verseit szavalta a Madách Színházban, s a fogadás utáni banketten az egyik vendég elmondta neki, hogy a forgatókönyvéből a híres rendező, Louis Jouvet filmforgatókönyvet csinált, de nem találtak még hozzá női főszereplőt. „Maga megfelelne. Mondja, nem játszaná el a szerepet?” A meghívásból persze nem lett semmi. Maradt a pódium, akkoriban a Kultúrát a munkásoknak és parasztoknak címszó alatt irodalmi-zenei estek sokasága zajlott, olyan előadóművészek mellett bontakoztathatta ki a képességét, mint a már említett Ascher Oszkár mellett Ladányi Ferenc, Gobbi Hilda, Horváth Ferenc, Simonffy Margot vagy Török Erzsi, akikről, ha ő meg nem írja az emlékeit, már mit sem tudnánk.

– emlékszik vissza, bár nővére, Boris példáját követve már jóval korábban megjelentek első próbálkozásai. Kassák Lajos közli első novelláját, az Érzelmes utazást az Alkotásban, sokat fordít csehből és franciából, ő fordítja le például Július Fučík Riport az akasztófa tövéből című híres művét, s 1958-ban megjelenik a Szerelem, fájdalom című első regénye. Ezt követi 1971-ben az Igen, amely egy soha meg nem elégedett színésznő, Csévi Júlia regénye. Életrajzi regény? Nem járunk messze az igazságtól, ahogy az 1974-ben megjelent Költők, versek találkozások már egyértelműen egy, a végéhez közeledő életmű, s a mára teljesen feledésre ítélt pódiumművészet lenyomata, amelyben fényes emléket állít nemcsak a pályatársainak (Ascher Oszkár, Gobbi Hilda, Török Erzsi, Medgyaszay Vilma, Sulyok Mária és sokan mások), hanem azoknak a költőknek (Illyés Gyula, Füst Milán, Kassák Lajos, Veres Péter, Szabó Magda, Szenes Piroska) is, akikkel együtt dolgozhatott. 1978-as Karambol című novelláskötetében otthonai mellett novellahőssé avatja a haldokló Tompa Mihályt is. „Érzelmesség és irónia – Palotai Erzsi művészetének két fő jellemzője” – ezt Gergely Ágnes írja róla. (Itt tartozom köszönettel Tiry Katalin budapesti könyvtárosnak, aki nélkül ez az írás nem készülhetett volna el).

„A pódiumi előadás egyik legnagyobb művésze volt, a női Ascher Oszkár”  – írták róla. Nem biztos, hogy pályája kezdetén erre vágyott, de kellő alázattal bele tudott nőni ebbe a kivételes szerepbe.

 – kérdezi önmagától, de tudta azt is, hogy „a költőknek köszönhetem, ha fényükből rám is átvilágolt valami. De hogy mindig tudtam: a rám eső fény az ő visszfényük csupán – azt a férjemnek, Komlós Aladárnak köszönhetem.”

Bár sikereit jórészt Magyarországon érte el, nekünk is van mire büszkének lennünk, s ideje lenne őt is visszakövetelni a szlovmagyar irodalom kötelékébe.