Nehéz életút érlelte Lőrincz Zsuzsa művészetét
Megtölti üzenetekkel az alkalmazott anyagokat, vásznakat. Közvetlenül a művei kiállítása előtt is tökéletesíti őket, hiszen a teljes elégedettség az alkotás halála. Lőrincz Zsuzsa pályafutását már régóta figyelem, s örvendetes, hogy tizenhat év után, július 22-én, Üzenet címmel nagyszabású tárlata nyílt a komáromi Limes Galériában.
A Farkas Veronika művészettörténész által nagy igényességgel installált anyag kitűnően illeszkedik a galéria ódon falaihoz. Amikor egy héttel ezelőtt betértem a sajátos miliőjű templomhajóba, Zsuzsa azon a trianoni országcsonkítás ihlette Madaras Madonna című művén végzett pontosítást, amelyet tavaly másik két alkotásával együtt bemutathatott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával megrendezett kiállításon. Ifjúkorában, amikor önhibáján kívül, ötszöri felvételizés után sem vették fel a pozsonyi képzőművészeti főiskolára, tán´ el sem hitte volna, hogy valamikor egyike lesz azoknak a magyar képzőművészeknek, akik a kongresszus alatt a Szent István-bazilika altemplomában, idén nyáron pedig a Bálna rendezvényközpontban megrendezett „magyar diaszpóra-kiállításon” mutathatják be a műveiket (Lapunk 30–31. oldalán foglalkozunk a kiállítással – a szerk. megj.).
– Mindkét budapesti esemény nagy megtisztelést jelentett számomra. Az utóbbin a csehországi szórványmagyarságot egyedül képviseltem. Ami pedig a Limest illeti, itt legutóbb 2006-ban nyílt nagyszabású, gyűjteményes tárlatom, s most nagyon szívesen tértem vissza e csodálatos templomtérbe, ahol Farkas Veronika kurátorként kiválóan installálta a mintegy 60 műből álló, Üzenet című anyagomat – mondta el a huzamosabb ideje Prágában élő, tervekkel teli alkotó.
Lőrincz Zsuzsa szívesen mesél zökkenőmentesnek, egyhangúnak nem nevezhető életútjáról. Két testvér után harmadikként, Pozsonyban látta meg a napvilágot. Matyi (Dráfi Mátyás színész) bátyja az édesanyja első házasságából, a II. világháború alatt született. Édesapja fiának születése napján elhunyt, majd az anyukájuk férjhez ment a kultúraszervező Lőrincz Jánoshoz. Nos, Zsuzsa és Öcsi, vagyis ifj. Lőrincz János, Pozsonyban élő fotóművész már ebből a házasságából született. Miután a szülők elváltak, s az apuka újra megnősült, a második házasságából is született egy féltestvérük, Ildikó. Zsuzsa Orsi nevű lánya fiatalon alapított családot, és sokáig Galánta mellett élt, három gyermekkel és egy unokával gyarapította a famíliát.
– A művészet mindig hozzátartozott a mindennapjainkhoz, hiszen apu festett, kiállításokat rendezett, tipográfiával foglalkozott. Pozsonyban megalapította a Déryné Színkört, amely a II. világháború utáni első hazai magyar amatőr társulat volt, s évtizedekig működött.
Sokat vállalt, de a hazai cserkészmozgalom újraindításából is kivette a részét. Kiskoromtól kezdve nagyon szerettem rajzolni, ezért a szüleim rajziskolába is beírattak – mutatta be csöppet sem átlagos családját.
Az, hogy diákként kétszer is részt vett az élménydús, zebegényi Szőnyi István Nyári Szabadiskolában, meghatározta pályaválasztását. Érettségi után jelentkezett a képzőművészeti főiskolára.
– Csak ezen a pályán tudtam elképzelni magamat, s erre sarkallt a kiváló gimis rajztanárom, Kosík József is, aki tavaly hunyt el. Egy „jóakaróm” által írt negatív kádervéleménynek „köszönhetően” öt próbálkozás után sem vettek fel. A kudarcsorozat után a prágai Képzőművészeti Akadémián oktató művészbarátaim, Dúdor István és Luzsicza Lajos rábeszéltek arra, hogy inkább a Prágai Képzőművészeti Akadémiára jelentkezzem. Felvettek, és grafika szakon 1979 és 1985 között végeztem – idézte fel pályája nehéz kezdetét.
A magánéletében bekövetkezett változások is bonyolították az életét. Amikor Prágába került, az első férjétől, Vajkai Nagy Miklós írótól már volt egy négy-éves kislánya, Orsi. Néhány évnyi pozsonyi és komáromi kitérő, s leánya önállósulása után Zsuzsa visszatért az általa megkedvelt cseh fővárosba, ahol azóta is a második férjével, a Deákiból származó Papp Imre költővel él. A megélhetés érdekében többféle munkát kipróbált: fél munkaidőben a Prágai Tükör periodikumot szerkesztette, s takarítást is vállalt.
– Jelenleg ideális a helyzetem, mert a hét három napján oktatok egy prágai állami művészeti középiskolában, ahol „frissen tartanak” a diákjaim, a maradék időmet pedig alkotómunkával tölthetem.
A nagy mesélőnek tartott vajkai apósától hallott csallóközi legendákból, dalokból és a monumentalitásukkal elbűvölő gabonaföldek látványából (Nagy hullámzás), az elvesztett, majd a II. János Pál pápánál tett látogatás alkalmával ismét meglelt Isten-hitéből is töltekezik. Mindezt bizonyítják a Limesben kiállított munkái is.
– E tágas templomtérbe nagyon illenek a szakrális műveim. Azért is emelem ki az Assisi Szent Ferencet ábrázoló fém-papír-drót kompozíciómat, mert ez az ódon épület egykori ferences rendi templom volt, s kiskoromban én is gyakran jártam az egyik pozsonyi ferences templomba.
A fő falra helyezett, Teremtés című, 2,7 méter nagyságú új oltárképem az ószövetségi teremtéstörténet egyes mozzanatait idézi fel oly´módon, ahogy azt én képes voltam bemutatni a fém, a színes papír, a drót segítségével. Részben plasztikus, részben dombormű jellegű. Mellette az a Monstrancia kapott helyet, amelyet egy, itt nem látható, szárnyas oltárommal és a Nagy-Magyarország térképét is tartalmazó Madaras Madonnával együtt az őszi pesti kiállításra beválogattak. A város peremén című képciklusom József Attila-ihletésű, mert miután Prágába költöztem, sokáig a Vysočany ipari negyedben laktam, amelynek a hangulata hasonlított e jeles költő által lefestett külvároséhoz. Ott nyoma sem volt a száztornyú Prágának, egy templom sem díszítette, ám nyers varázsa volt a közeli zajos acélművel, az alattunk nyüzsgő vasúti forgalommal – magyarázta Zsuzsa, aki a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának és a csehországi Concordiának az egyik megalapítója, valamint a Cseh és a Magyar Szobrász Társaságnak is a tagja.
Végül művészi hitvallásáról így vallott.
– A pályám elején legjobban a rajz vonzott, az akadémián is grafikusnak készültem. Senki sem vette észre bennem (még én se!) a szobrászalkatot. Pedig már a tanulmányaim során is minden alkalmat kihasználtam, hogy agyaggal dolgozhassak. Visszatérő témáimat újra és újra más anyagokkal, és más módon fejezem ki, szeretek többféle anyag ötvözésével kísérletezni. Nagy jelentőségű számomra az a Balaton melletti, alsóőrsi kőfaragó szimpózium, ahová 51 éves koromtól járok, miközben továbbra is rajzolok, festek. Bármit is csinálok, mindig az őszinteség, az önazonosság és a szabadság a legfontosabb számomra. Akit érdekel a művészetem, az augusztus 20-ig nézze meg a Limes Galériában!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/30. számában.
