2018. július 2., 18:52

Még lehet jelentkezni a Rovás Akadémia nyári alkotótáboraiba

A Rovás Akadémia nyári alkotótáborai Tihanyban, Csíkszentkirályon és Kassán várják a hivatásszerűen alkotó és amatőr művészeket, valamint az olyan értelmiségieket, akik vonzódnak az képzőművészethez, de maguk nem alkotók. Részvételi díj nincs, viszont a részvételt meg kell pályázni.

img_4252.jpg
Galéria
+7 kép a galériában

A Rovás Alkotóközösség 9. „Értjük egymást – Rozumieme si – Ne intelegem” Képzőművészeti Szabadegyetem három helyszínen valósul meg, Magyarországon, Tihanyban 2018.7.6–12. között, Erdélyben, Csíkszentkirályon 2018.8.6–12. között, valamint Kassán, a Rovás Művésztelepen 2018.8.27–9.2. között. A szabadegyetem nyitva áll a hivatásszerűen alkotó művészek, egyetemisták, amatőr művészek, nagykorú középiskolások és olyan értelmiségiek előtt, akik vonzódnak az képzőművészethez, de maguk nem alkotók. Tetszés szerint lehet választani az időpontokból és akár mindegyik alkotótáboron is részt lehet venni, a részvételt azonban a meghívott művészeken kívül mindenkinek meg kell pályáznia.

A rendezvényre, amelyet a Rovás a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NsKI) támogatásával szervez, Erdélyből, Magyarországról, Kárpátaljáról, a Délvidékről és a Felvidékről érkeznek képző- és iparművészek, diákok és teoretikusok. „Alkotótáboraink mestertáborok, amelyekre minden meghívott művész delegálhat egy további művészt vagy magával hozhatja akár a diákjait is. A delegáltak részvételéről portfóliójuk alapján a Szabadegyetem Művészeti Bizottsága dönt. Az egyes alkotótáborok esti programpontjai a résztvevők által felkínált lehetőségekből válogatva készülnek el, minden résztvevőnek hozzá kell járulnia valamivel a tábor esti programjához: zene (pl. tábortűz mellett), előadás, kerekasztal (moderált beszélgetés), filmvetítés, művészi prezentációk (portfoliók vetítése, animációk), exkurziók (felkészült, célirányos vezetéssel), stb…” – tájékoztattak a szervezők.

A táborok mindhárom helyszínen színes programmal várják a jelentkezőket. Az egész napos szabad alkotótevékenység mellett fakultatív kirándulásokon vehetnek részt, megtekinthetik a helyi nevezetességeket, de előadások, prezentációk, úti beszámolók is lesznek. A résztvevőkre több szekció vár, rajz, festészet, számítógépes grafika, fotózás és videózás területén alapfokon és haladók számára tartanak képzést, de külön szekciót képez a ruha- és divattervezés, valamint rajz textilművészeknek.

Részletes információk a rovart.sk honlapon érhetők el.

 A Rovás mint szabad alkotóközösség 1994 óta működik, kulturális és képzőművészeti tevékenységet folytat, célja szellemi értékek létrehozása. Elsősorban a művészetekre fókuszál, kiemelten a képzőművészetre, de az irodalomra, a film- és színművészetre is, valamint az intermediális törekvéseket is figyelemmel kíséri. Szabad alkotótevékenységgel, kiállítások, szimpóziumok és alkotótáborok szervezésével foglalkozik, tehetséggondozó programja keretében 1994-től évente több csoportos és önálló kiállítást, továbbképzést és kurzust szervezett különböző célcsoportoknak.  2004-től működik és folyamatosan frissül a társulás háromnyelvű internetes folyóirata, a RovArt (www.rovart.sk). 2010-ben a Rovás pályázat útján nyerte el Löffler Béla kassai szobrászművész szülőházát, ahol megalakult a Rovás Szabadakadémia. 2017-ben a Rovás megnyitotta a képzőművészet iránt fogékony nagyközönség előtt az Erzsébet-utcai MaJel Központot és a FiguratiF Galériát, 2018-ban pedig megalapította a Löffler Művésztelepet.

img_4252.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.