2019. június 14., 13:45

Magyarország Kincsei – Épített Örökségünk fotókiállítás Pozsonyban

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma közös szervezésében került megnyitásra június 13-án a Magyarország Kincsei – Épített Örökségünk című, szakmai előadással is egybekötött fotókiállítás.

mk1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Radi Anita

A Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) reprezentatív válogatásából készült fotókiállítás megnyitójára a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának épületében került sor.

Jarábik Gabriella, a múzeum igazgatója nyitóbeszédében elmondta, az említett műemlékvédelmi és örökségturisztikai fotókiállítás egyfajta keresztmetszetet nyújt Magyarország építésztörténeti emlékeiből. A kiállítás kurátorai Krizsák András, a magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, és Szabó Krisztina projektigazgató.

Rigó Konrád, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára beszédében hangsúlyozta, egy nemzetközi, bilaterális kapcsolatokra támaszkodó kiállításmegnyitóra került sor. Ilyen volt a nemrégiben megnyitott kassai Márai Sándor kiállítás is. Ezek a lépések pedig sokat jelentenek a két ország kapcsolatában.

Fotó:  Radi Anita

A pozsonyi fotókiállítás egyedülálló építésztörténeti emlékeket mutat be, amelyek nem csak Magyarországon, de a világ minden táján is különlegesnek számítanak. Saját kultúránkat és tehetségünket tudjuk így bemutatni egymásnak – mondta az államtitkár.

Örökségvédelmi eredmények bemutatása

Krizsák András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke ismertette, szövetségük a magyarországi alkotó építészek első számú közhasznú egyesülete. Legfontosabb feladata, hogy a világon is egyedülálló építésztörténeti emlékeinket ápolja és láthatóvá tegye.

Kiemelte, a jelenlegi magyar kormány igen komolyan foglalkozik az örökségvédelmi kérdésekkel. Ugyanis az építészet, és azon belül az épített örökség jelentős mértékben hozzájárul a turizmus fejlesztéshez és nemzeti identitásunk megteremtéséhez.

Fotó:  Radi Anita

A fotókiállításon Magyarország elmúlt években elért örökségvédelmi eredményei kerülnek bemutatásra. A tárlat anyagából nem hiányozhat Magyarország jelképe, az építészetileg is jelentős tartalommal bíró Országház, amiről talán kevesen tudják, hogy az egyik leglátogatottabb középület is egyben, amihez az elmúlt évben egy új, korszerű látogató központ épült, méltó módon fogadva a vendégeket.

Kiemelt helyet kaptak továbbá a megújult kastélyok és várak, mint például az Andrássy-palota, ahol a történeti értékek megtartása mellett egy új építészeti funkció – egy korszerű négycsillagos szálloda kialakítására került sor. A megújult várak közül a diósgyőri vár került említésre – a királynék vára, a várak királynéja – mivel az ország egyik legfontosabb történelmi emlékhelye, és a magyar műemlékvédelem ikonikus épülete.

Krizsák András elmondta, bízik abban, hogy a kiállításon látható képek, megidézve a történelmi korszakokat és építményeket, arra ösztönzik majd az érdeklődőket, hogy újrajárják Magyarország történelmi útvonalait. A fotókon bemutatott épületek felújítását kiváló magyar építészek végezték, akik szakszerű alkotómunkájára joggal lehetünk büszkék. A fényképek alkotói Bujnovszky Tamás és Batár Zsolt nemzetközi hírű fotóművészek.

A történelmi műemlékek megújítása növeli a turizmust

Vukoszávlyev Zorán műemlékvédelmi szakértő egy rövid előadást tartott, ahol azt a szakmai és társadalmi közeget mutatta be, melyben ezen értékes épületek felújításai és a kortárs építészeti kiegészítések megvalósulhattak. Történeti épületeink, akár műemléki védettséget élveznek, akár csak egy egyéni történetet mesélnek el, mindig a következő generációk számára mentjük őket tovább – mondta.

Fotó:  Radi Anita

Azonban nem csak a főváros, avagy a nagyobb városok, de természetesen a vidék is, az eldugott falvakban található kis házak is hordozzák ezt az örökséget. Ezek megújítása nem csak a szűkebb környezet, de a nemzet számára is fontos.

Vukoszávlyev Zorán elmondta, miként elődeink hagytak ránk épületeket, és ezáltal történeteket és emlékeket, úgy minden kornak meg kell tennie a saját állásfoglalását korszakáról. Budapest esetében ez egy új park és új közintézmények fejlesztésében valósul meg.

Minden országnak, minden nemzetnek megvannak a legfontosabb történelmi emlékhelyei. Budapest számára nagyon meghatározó örökséghordozó elem a Budai vár, ezért itt számos felújítás történik. Ezen kívül a II. világháború alatt elpusztult emlékek helyreállítása is zajlik, hogy teljes szépségükben megújulhassanak – ismertette a szakember.

Az egyes történelmi műemlék megújítása nem csak a turizmus megnövekedését, és már az építés folyamatában új munkahelyek megteremtését és gazdasági vonzerőt jelent, de a későbbiekben is újabb gazdasági forrást ad az érintett közösségnek.

Fotó:  Radi Anita

Magyarországon egykori egyházi épületek, régi földesúri várak és kastélyok újulnak meg, melyek használata a helyi közösség számára jobb életet tud majd biztosítani. Ezen kívül kis közösségek, hegyi vagy völgyi települések legfontosabb, egyházi középületeinek megújítása is zajlik.

Vukoszávlyev Zorán elmondta, minden nemzet büszke saját határain belüli kulturális emlékeire. Magyarország azonban nagyon büszke azokra a történelmi műemlékekre is, amelyek az átírt határokkal jelenlegi határain kívül találhatók.

A kiállítást július 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

mk1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.