Magyarok az I. világháborúban – Taskent
Ötszázezernél több magyar katona esett fogságba az első világháborúban (1914–18), az orosz fronton 1917 októberéig. Legtöbbjét Szibériában és Közép-Ázsiában – akkori nevén Turkesztánban – őrizték, sokan még a Bajkálon túlra is elsodródtak. Ahol munkalehetőség adódott, bányákban, az iparban és a mezőgazdaságban is foglalkoztatták őket.
Az októberi forradalmat követő polgárháborúban a magyar hadifoglyok táborai hol a fehérek, hol a vörösök fennhatósága alá kerültek, s rábeszéléssel vagy erőszakkal mindkét fél igyekezett közülük minél többet a maga oldalára állítani. A történészek által idézett források szerint a magyar foglyok zöme a bolsevikok mellett szállt harcba, arányuk a nemzetközi alakulatokban minden más nációét felülmúlta. Összesen mintegy százezerre teszik az internacionalisták soraiban küzdött magyarok számát, közülük harmincezer el is esett a frontokon.
Sok hadifogoly azonban el sem jutott eddig, hiszen az éhség, a sokféle járvány már a táborokban megtizedelte soraikat. Az üzbég főváros régi temetőjében az így elhunyt katonáknak állítottak síremléket – felirata szerint – az ugyanott raboskodott magyar tisztek. A majdnem három méter magas, a szentistváni koronára emlékeztető fejdíszt viselő szfinx előtt összegörnyedt katona jelképezi mindazt a fájdalmat és kínt, amit a hadifoglyoknak el kellett viselniük.
A tömegsír feletti emlékművet a hatvanas évek végén fedezték fel újból a TV Híradó arra járt munkatársai; Pásztor Ferencnek és Zih Bélának még sikerült néhány ott maradt idős magyart is megszólaltatnia.
Nagyon köszönöm Márki Natália kolléganőm fotóit és helyszíni beszámolóját.
