Magyar emlékek nyomában: Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő – Tien-san hegység (Kirgizisztán)
Címadó tudósainkról külön-külön is készülhetne méltató írás, ám hogy közösen szerepelnek cikkünkben, annak a magyarázata: Ázsia szívében mindkettőjükről ugyanabban az időben és ugyanabban a hegységben neveztek el egy-egy csúcsot…
A Dzsitim-tau vonulat egyik, több mint hatezer méteres magasságba tornyosuló ormát Lóczy Lajosról, míg az eljegesedett Koksal-tau egyik, hasonlóan hatalmas, a tudomány számára addig ismeretlen, festői sziklabércét Cholnoky Jenőről nevezte el Princz Gyula tudós-utazó, így magyar neveket rajzolva fel a Tien-san térképére.
A kiegyezéstől az I. világháborúig tartó időszak a hazai földtudományok felvirágzásának kora is volt. Ekkor élt és alkotott Lóczy Lajos (1849-1920), akit két tudományterület, a földtan és a földrajz is kiemelkedő művelőjeként tart számon. Egyetemi tanulmányait a Zürichi Polytechnikumban végezte 1870 és 74 között, hazatérve geológusként kezdte meg pályafutását.
A Magyar Nemzeti Múzeum Ásványtárában dolgozott, majd 1877-80 között beutazta Jáva, India és Kína jelentős részét, s az itt gyűjtött hatalmas anyagból készített, angolul és németül is megjelent monográfiája világhíressé tette. Legnevezetesebb eredménye, hogy elsőként ismerte fel a Himalája takaróredős szerkezetét, sőt szerkezetföldtani megfontolások alapján feltételezte és térképére fel is rajzolta a Transzhimalája vonulatát. Eredményei láttán a londoni Royal Geographical Society tiszteleti tagjai közé emelte.
1886-ban nyilvános rendkívüli tanári kinevezést kapott a Királyi József Műegyetemre,1889-ben pedig megpályázta a budapesti Tudományegyetemen megüresedett földrajz professzori állást. Akik a negyvenéves Lóczytól új szemléletű földrajz hazai meghonosítását, a természettudományos gondolkodás bevezetését és modern földrajzi szakemberek nevelését várták, nem csalódtak. Lóczy előadásainak gerincéül az általános természeti – akkori szóhasználattal – fizikai földrajzot választotta, és a leíró földrajz óraszámát erősen lecsökkentette, ugyanakkor a gyakorlatok számát jelentősen megemelte. Teljesen új elem volt a tanrendben a rendszeres kirándulások meghirdetése, ami napjainkig élő hagyomány. Kirándulásainak nagy híre támadt, és csapatostul jöttek hozzá a külföldi diákok is. Egyetemi elfoglaltságai mellett alaposan kivette részét a földrajzi közéletből: 1891-ben megválasztották a Magyar Földrajzi Társaság elnökének, s ekkor indította el világra szóló vállalkozását, a Balaton tudományos tanulmányozását. 1909-ben Lóczy lett a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója.
Hősünk bronz mellszobra 2019 decembere óta áll a TTK Lágymányosi Campusának Déli épületében. A térplasztika Szabó Gábor szobrászművész alkotása.
„A nagy mester szelleme itt lebeg körülöttünk, és segít munkánkban” - jegyezte fel Lóczyról Cholnoky Jenő (1870-1950), ugyancsak földrajz-tudós és kelet-ázsiai utazó, akinek a földrajz iránti érdeklődése már veszprémi középiskolás korában megmutatkozott. A műegyetemi évek alatt is sokat utazott; az egyik nyári szünetben például gyalog bebarangolta egész Erdélyt. A mérnöki doktori oklevél megszerzése után Lóczy Lajos meghívta őt maga mellé asszisztensnek a tudományi egyetem földrajz tanszékére.
Lóczy ajánlására 1896-ban szerény ösztöndíjjal Kínába ment tanulmányútra, ahonnan másfél év után temérdek tapasztalattal tért haza, melyekből egész életén át merített. Még 1898-ban adjunktussá nevezték ki a földrajzi tanszékre. 1903-ban a mérnöki diploma mellé megszerezte második doktori oklevelét is geográfiából. 1905-től 14 évet töltött Kolozsvárott, és magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást. Az I. világháború végén Kolozsvárra bevonultak a románok, Cholnoky 1919 novemberében egy vasúti tehervagonban érkezett meg Budapestre családjával együtt. 1921-ben kinevezték a budapesti tudományegyetem tanárává. Kitartó munkával sikerült újra nemzetközi színvonalra emelnie a hazai földrajzoktatást. A II. világháború évei alatt írta élete egyik fő művét, az ötkötetes Emberföldrajzot. Elhatalmasodó rákbetegsége következtében nyolcvanéves korában elhunyt.
Cholnoky Jenő domborművű képe Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban látható, Domokos Béla alkotása.
Cholnoky Jenő életének legnagyobb vállalkozása az expedíció volt, melyet 1896-1898-ban tett Kínában. 1897 júliusában francia vállalkozók keresték fel, és jó fizetést kínáltak neki, ha megvizsgálja a mandzsúriai arany- és ezüstbányákat. Hősünk így eljuthatott a tervében nem szereplő távoli, ismeretlen vidékekre is. Munkájában kitűnően kamatoztatta mérnöki tudását, elsősorban vízépítési és földméréstani ismereteit. Útinaplója a néprajztudomány számára is örökbecsű. Emellett Európa csaknem valamennyi országát bejárta, de 1912-ben Észak-Amerikát is átszelte, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceán partjáig. Külön nagy érdeme, hogy a földrajztudomány szakmai eredményeit egyszerű szavakkal a nagyközönség számára is könnyen érthetővé tudta tenni. Mindmáig a hazai geográfia legközkedveltebb, népszerű írója, az antikváriumokban könyvei igen keresettek.
