Légy önmagad, fess, amit akarsz! Sokszemközt Szkukálek Lajossal a Zichy-pontban
A Találkozások a színek végtelen olvasatában című beszélgetőesttel folytatódott a Könyvkuckó Kulturális Klub-sorozat, amelyet Janković Nóra újságíró ötlete nyomán idén januárban a komáromi Nec arte nec marte Polgári Társulás indított. A Zichy-pontban zajló est március 22-i vendége a violíni tanyáján élő-alkotó Szkukálek Lajos festőművész volt, akit elsősorban a pályájáról faggatott az ötletgazda-szervező.
A sokak által „felvidéki Dalínak“ tartott szerény Mester pályaválasztásáról elárulta: beteges kisfiúként nem jeleskedett a fiús sportágakban, inkább hosszasan üldögélt. Majd az unokatestvére, Ertl Mária dicséretén felbuzdulva négyévesen rajzolni és festeni kezdett.
"A nagyon szigorú apám, akit ma már példaképemnek tartok, először csak akkor dicsért meg, amikor 30 éves voltam. Addig attól tartott, hogy semmire sem viszem az életben.“
Az érzékeny művészlelkek számára rémálomnak számító katonaságot is a tehetségének köszönhetően úszta meg. Mivel az alakulatában csak ő tudott festeni, a parancsnokai két éven át plakátokat és Lenin-képeket festettek vele. Eközben még jógázásra is maradt ideje.
A 70-es években a komáromi Művészeti Népiskola tanfolyamain, továbbá Almási Róbert és Mester Péter festőművész keze alatt csiszolta tudását, illetve autodidakta módon képezte magát. Az inasiskola elvégzése után nem folytatott képzőművészeti tanulmányokat, amit máig nem bánt meg, mert ekképp az intézményes oktatás nem befolyásolhatta az alkotómunkáját. Öntörvényű emberként hagyja szárnyalni a fantáziáját, s értékes kincsnek tartja a szabadságot.
A festő később hosszabb ideig élt Ausztriában és Németországban, bekapcsolódott több nemzetközi művésztelep munkájába. A rendszerváltás óta több európai államban, valamint kanadai és amerikai galériákban is bemutathatta műveit. Fantáziájának és szorgalmának köszönhetően feljutott a hazai piktorok élvonalába, miközben önmagát továbbra sem festőművésznek, csak festőnek titulálja.
Magas szintű mesterségbeli tudását a sajátos „szkukis“ hangulatú, groteszk és abszurd helyzeteket, illetve eltorzult figurákat ábrázoló képein kívül az általa realisztikusan megfestett tájak és tárgyak is bizonyítják.
Az alkotáshoz ideális állapotnak azt tartja, ha nem megrendelésre, pénzért kell festenie, vagyis a festésnek nincs tétje.
„Akkor készülnek igazán jó képek, ha semmiféle elvárásnak nem akarok megfelelni. Azt vallom: légy önmagad, fess, amit akarsz és úgy, ahogy akarod. Akkor a képeid kézírása felismerhető lesz. A megélhetésem biztosításához azonban kénytelen vagyok megrendelésekre is dolgozni.“
A Tai Chi-világkupát is nyert Szkukálek Lajos pár évig a komáromi Nádor utcában egy műterem-galériát működtetett, amely összművészeti tanodaként üzemelt: ott az érdeklődőknek rajzot és salsa táncot tanított, valamint stresszoldó Tai Chi órákat vezetett. Bár időközben sok embert megismert, tavaly bezárta a galériáját. Döntését azzal indokolta, hogy egyre nyomasztóbbá váltak számára a betonfalak, s több időt akart tölteni a violíni tanyáján.
A kiégés elkerülése végett is szüksége van a természet közelségére, új impulzusokra. A 60. életévén túl igyekszik okulni a hibáiból, és szabad, csapongó képzeletű művészként tovább festi titokzatos álomvilágát.
