2021. december 24., 08:25

Kutak Adrienn kerámia alkotásai a lévai Barsi Múzeumban

A közelmúltban a lévai Barsi Múzeum Nécsey Galériájában nyílt meg Kutak Adrienn tárlata.

Kutak Adrienn
Galéria
+2 kép a galériában
Kutak Adrienn
Fotó: Kaszmán Zoltán

A lévai születésű, de a mai napig Ipolyságon élő keramikusművész alkotásait Elmozdulások címmel 2021. szeptember 10-étől az ipolysági Menora Saag Centrum Artis kiállítótermében tekinthette meg a közönség, kerámia alkotásai azóta a lévai Barsi Múzeumba költöztek. A tárlatanyag darabjai között megtalálható 2005-ben készült alkotás, de idei mű is.

A kiállítás gerincét a 2015 utáni kerámiák alkotják, amelyek leginkább kőagyag, olaj, raku, samott és porcelán technikával lettek kivitelezve, de akad olyan munka is, amibe a művész platinát applikált.

„Folytatjuk azt a több évtizedes kulturális együttműködést, amely Lévát és Ipolyságot összeköti, és amelynek a keretén belül több lévai művész kiállítását fogadhattuk Ipolyságon, illetve ez a folyamat működött fordított irányban is, több ipolysági vonatkozású képzőművészeti kiállítást is nyithattunk már Léván, Léva különböző kiállítóhelyein” – kezdte a kiállítás online megnyitóján a tárlat kurátora, az ipolysági Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője, Pálinkás Tibor, majd elmondta, hogy Kutak Adrienn gyakorlott kiállító, gazdag pályafutása során több mint száz kiállításon vett részt műveivel tizenhárom országban: „Megemlíthetjük ezen országok közül például Egyiptomot, Japánt, az egykori Jugoszlávia tagállamait, Olaszországot, Németországot, Csehországot, Lengyelországot; Franciaországban a párizsi Louvre-ban is kiállított. Több nemzetközi biennálén szerzett rangos díjakat, Szlovákiában és Magyarországon is. Kültéri műveiben gyönyörködhetünk például Pozsonyban, Budapesten, Dunaszerdahelyen, Rózsahegyen, Ipolyságon, de itt, Léván is.”

Kutak Adrienn hangot adott örömének, hogy harminc év után újra kiállíthat Léván. Mint felidézte, 1980 körül sokat járt a lévai várba, ugyanis ott gyűjtötték össze a régi bakabányai népi motívumokat.

A megnyitón elhangzott, hogy pályafutása során a keramikusművész átlépte az iparművészet és a képzőművészet közötti mesterséges akadémikus határvonalat, hiszen változatos anyagokkal és technikákkal készült két- és háromdimenziós művei, posztamensre és falra helyezett műtárgyai a kisplasztika és a fali objekt tárgykörébe sorolhatók.

A bejárattal szemben két kísérleti jellegű munka fogadja a látogatót. A két lámpa nem funkcionális, hiszen a falra szerelve vagy gyengébben vagy erősebben világítanak. Motívumrendszerük dinamikusan pulzál, a félgömbökre, dombhátakra, behorpadt labdákra emlékeztető részletek önnemzéssel szaporodnak”

– részletezte a kurátor, majd a Sziklaátjáró című alkotásra utalva így folytatta: „Az alsó architektonikus elem kolumnákból, oszlopokból áll, a tizenkét darab henger tetejére viszont nem egy újabb mértani elem kerül, hanem egy organikus elem, egy dombhát, ami a természet része. Ezen vág egy rést, lyukat, átjárót a művész, hogy szabadjára engedje képzeletünk.”

Elhangzott az is, hogy a Hűlésfolyamat hét lapja a forróság folyamatos redukciójának megjelenítése: van, ahol az anyag melegszik, felizzik, oxigénbuborékokat hoz létre, terjeszkedik, megfeszül, szétreped, kipukkad, ahogy a matéria teste lassan kihűl, a langyosból a hidegre vált egészen addig, amíg meg nem dermed. A kihűlő anyag stációit látjuk – 1300 fokon kerámiába kiégetve.

Pálinkás Tibor az alkotások közül személyes kedvencét is kiemelte – a tér centrumába helyezett posztamenseken álló, olaj, raku és porcelán technikával készült öt munkát, az Elmozdulás című alkotásokat:

Az alsó, tömbösebb test felett fehér porcelánlapok futnak egymás fölött párhuzamosan. Vannak olyan lapocskák, melyek kimozdíthatóak, elforgathatóak, így a műnek több nézetét adják. Így válik mobillá, kinetikus szoborrá az Elmozdulás című munka. Több művön ismételten megjelenik a spirál motívuma és az anyaméh is, ami az örökkévalóság, a jövőbe vetett hit átirata, parafrázisa is lehet.”
A tárlatanyag 2022 februárjának végéig megtekinthető a lévai Barsi Múzeum Nécsey Galériájában.
Kutak Adrienn
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.