Köszönet a nemzettudat-erősítő művekért a mindenkor helytálló Nagy Jánosnak!
Megrendülten fogadtuk a hírt, hogy március 18-án, életének 86. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Nagy János szobrász- és éremművész, a Magyar Művészeti Akadémia Tagja. Bár sok harc után 2015-ben Tatán lelt a kiérdemelt megbecsülésre és nyugalomra, szívesen járt vissza a komáromi kulturális rendezvényekre és a „gimnáziumi öregdiákok“ közé, miközben magyarság-megóvó, városszépítési és szobor-felújítási jótanácsokkal is szolgált.
Komáromban több kisebb-nagyobb alkotása őrzi az őstehetséggel megáldott Mester emlékét, aki sokak szerint korunk legjelesebb magyar szobrászművészének számított.
Komáromi munkái közül kiemelendő az aradi és komáromi vértanúk emlékműve, az Esterházy János mártírgróf helytállását idéző dombormű és a város részére készített utolsó, 2018. 9. 15-én leleplezett Egressy Béni-szobor.
Ahogy ez utóbbi alkotása, majd a 2018 májusában általa árvett Pro Probitate – Helytállásért-díja kapcsán megvalósult beszélgetésünk során is elhangzott: a 80. életévén túl is több nagyszabású terv, illetve saját életműve rendezése foglalkoztatta. Csöppet sem mellékes, hogy e díjjal együtt járó szobor is az ő keze munkáját dicséri. A legkeményebb, megalkuvásra képtelen EMBEREK egyike volt, aki leghitelesebben barátja-pályatársa, Tőzsér Árpád verssoraival jellemezhető: „Indultam, mint más: virág-embernek./ Tövis lettem, mert fagyok neveltek./ Szúrok, ha szúrnak, rúgok, ha rúgnak/ nem hajlok se új, se régi úrnak./ Csak a nád hajlik, törik a férfi,/ nem tört derékkal próbáljak élni./ Így lehetek csak erős a bajra...“.
Akadtak, akik az ittléte során nem becsülték eléggé a személyét és a munkásságát, azt azonban felrótták neki azt, hogy 80 évesen a Felvidékről átköltözött Tatára. E lépését a 2017-ben készített interjúnkban így indokolta:
„A volt festő-műteremben csak a kisebb méretű műveimen tudok dolgozni, az életnagyságú vagy méretesebb szobrok ott nem férnek el. Az alagsorban még zajlanak a felújítási munkálatok, s azt ígérik, hogy a kertben építenek nekem egy megfelelő, nagyobb műtermet. Mivel az összes művem nem fér el az épületben, azok egy részét a helyi múzeumban őrzik, illetve raktárakba kerül. Korábban arról is megállapodtunk, hogy a múzeumban Nagy János Galéria létesül, ahol majd csak az én alkotásaim lesznek láthatók.”
Arról is örömmel számolt be, hogy az egyre optimálisabb feltételek közepette új „beszédes“ művekkel gyarapította a magyarság keserveit, vágyait szuggesztíven megjelenítő, továbbgondolásra késztető munkái sorát: „Nem tétlenkedtem, több művem született. Például egy Gályarab-emlékművázlatot, amely modellje már bronzba öntve Szabó püspök úrnál, Budapesten található. Ez majd egy hétfigurás, hét méter magas kompozíció lesz, csak még a válaszra várok, hogy az emlékművet Budapesten hol is helyezik el. Továbbá erdélyi megrendelésre emléktáblákat készítettem két jeles írónak és közéleti személyiségnek: Nyirő Józsefnek és Orbán Balázsnak. Aztán a budapesti Kerepesi úti temetőbe magánszemély megrendelésére csináltam meg Sárkányölő Szent György egészalakos bronzszobrát, amely Jókai Mór síremléke mellett található“.
Természetesen, az akkoriban tervezett Egressy Béni-szobor felállítása is szóba került, amit eredetileg a Jókai Mór Közművelődési és Múzeum Egyesület a városi művelődési központ bejárata elé tervezett. Majd közadakozásból és szponzori támogatásokból összegyűlt a szobor árának fedezésére szánt pénz, az üggyel kapcsolatos intézkedést pedig átvállalta a komáromi gimnázium „Öregdiák Baráti Köre“, mégis egyre csak húzódott a szobor felállítása.
„Sajnos, a még Szénássy Zoltán tanár úr által kezdeményezett szoborállítási ügy immár hét éve húzódik, időközben ő elhunyt. Én minden tőlem telhetőt elkövettem az események felgyorsítása céljából. Az általam elkészített vázlatot az illetékesek már jóváhagyták. Az egyharmados modellt is elkészítettem, s időközben javasoltam, hogy főként a tervezett mű nagysága miatt azt inkább a vár előtti térségbe, a városi rendőrség székhelyével szembe kellene helyezni. Elgondolásom szerint ugyanúgy, mint hajdanán minden út a templomtoronyhoz vezetett, ez esetben egy tengely kötné össze a belvárost a várral. A Pozsonyi kaputól egy szép turistaút vezethetne e tengely mentén, vagyis az elhaladna az egykori rác ortodox templom, a Szent István- és Lehár Ferenc-szobor, a Kultúrpalota, a Jókai- és Szentháromság-szobor, a Klapka tér és Klapka-szobor, a Városháza, a Tiszti Pavilon, az V. László-mellszobor és a tervezett Egressy Béni-szobor mellett. Végül a várkapunál felnyitható hidat lehetne elhelyezni, s a váron át ki lehetne jutni az ún. Spiccig, ahol hajóállomás is létesülhetne... Amíg csak kevesebb pénz gyűlt össze, egy kisebb portrét terveztünk a vmk előtti lépcsőkhöz, ahol a talajon az azóta már megrongált Egressy-emléktábla is található. Majd szponzorok azzal a kikötéssel adtak e célra több pénzt, hogy a szobrot mindenképpen én készítsem el. Akkor már egy nagyszabású tervet kezdtünk el szövögetni: maga a bronzszobor 2,40, a talapzattal együtt hozzávetőleg 6 méter magas lenne. Akadtak, akik megkérdezték, hogy minek kell ilyen nagy szobor. Hát azért, mert Egressy Béni a magyar kultúra egyik pótolhatatlan géniusza volt, s a magyarok világszerte gyakran éneklik az általa megzenésített Szózatot, mindmáig játsszák a drámáit. Ezenfelül katonaemberként védte a komáromi várat és magyar hazáját, zenekarvezető, költő és színész volt...“ – foglalta össze az Egressy-szobor születésével kapcsolatos kulisszatitkokat.
Beszélgetésünk során hangsúlyozta:
„A Dobi Géza-emlékesten is jelen voltam és a Limes Galériában rendezett több kiállítás megnyitójára is át szoktam ruccanni. További felvidéki megrendeléseket viszont eddig nem kaptam. Ideát bizonyos körök évek óta ugyanazt a pár szobrászművészt futtatják...“.
Hangjából némi jogos keserűség csengett ki amiatt, hogy őt a magyarországi kiállításrendezők és szobor-rendelők is jobban a kegyeikbe fogadták, mint a felvidékiek: „ Kiállításaim is Magyarországon voltak. Azok közül megemlíteném, hogy tavaly decembertől három hónapon át volt látható a nem túl tágas hely ellenére elég sok művem a gyönyörű tatai várban, e kiállításomat Szakolczay Lajos művészettörténész nyitotta meg“.
A kérdésre, hogy miután Rákosszentmihályon született, évtizedeken át a Felvidék több településén élt. Majd Tatára távozott, inkább magyarországi vagy felvidéki szobrászművésznek érzi-e magát, így felelt:
Mivel a Géniusz vésőjét mindig a magyarság iránti hűség és elkötelezettség vezette, adódott a kérdés: milyennek látja az összmagyar jelent és jövőt.
„Aggodalomra ad okot a jelenlegi menekültinvázió, bármi megtörténhet... Abban bízom, hogy létrejön a visegrádi négyek: Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország közös hadserege, s együtt meg tudjuk majd védeni az őseink által ránk hagyott nemzeti értékeinket, anyanyelvünket, vallásunkat, kultúránkat. Ahhoz azonban jóakaratú, öntudatos, rendes emberek is kellenek, akiket nem csak a pénz és saját érdekük mozgat“ – hangzott az összmagyarságot évtizedeken át csodás nemzettudat-erősítő alkotásokkal gazdagító, mindenkor helytálló Nagy János örök érvényű üzenettel bíró válasza.Temetéséről Tata Város Önkormányzata gondoskodik.