Kortárs Magyar Galéria: 12 hónap – 12 kiállítás
A galériában pár héttel ezelőtt nyitották meg Almási Róbert festőművész emlékkiállítását, ahol közel százan gyűltek össze. Ezzel az eseménnyel lépett az új esztendőbe a galéria, melynek igazgatóját, Iván Pétert nemcsak az idei év eseményeiről faggattam, hanem az intézmény múltjába és struktúrájába is betekintést nyertük.
Mikor alapították a galériát és mi volt az alapkoncepció?
A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria 1994-ben alakult meg. Luzsica Lajosnak, a galéria kezdeményezőjének az volt az elképzelése, hogy létrejöjjön egy olyan képzőművészeti gyűjtemény, amelynek két ismérve legyen: kortárs és magyar. Tehát teljesen mindegy, hogy az alkotónak milyen az állampolgársága. Nagyon sok helyen van kortárs gyűjtemény, de ezekben egy-két kivételtől eltekintve anyaországi magyar alkotók munkáit gyűjtik. A galériánk már úgy indult, hogy legyen magyar, de egyetemes, tehát fontos szempont volt, hogy nyissunk az összmagyarság felé. Akkor elindult egy gyűjtőmunka, kuratóriumunk első tagjai gyakorlatilag „nekimentek a világnak”, hogy összegyűljön egy létrejövő galériának az anyaga. A művészek pedig felkínálták alkotásaikat egy olyan intézménynek, amely akkor lényegében még csak papíron létezett. Óriási szervezőkészség és ismeretség kellett ahhoz, hogy a művészek megbízzanak az adott kurátorban, ami hatalmas dolog volt. Ez a próbálkozás annyira sikeres lett, hogy már az alapítás évében létrehozták az első kiállítást a galéria saját gyűjteményéből a Sárga kastélyban. Nem sokkal később az akkori polgármester, Pázmány Péter biztosította az önálló épületet is a galéria számára, de természetesen még a régi épületről van szó a tűzoltóságnál. Szintén Pázmány Péternek hála, hogy 2005-ben az intézmény a végső helyére, ide a Vermes-villába költözhetett. Itt éljük „virágkorunkat”, mert ez egy kimondottan jó épület arra, hogy itt kiállítások valósuljanak meg. Ahogy a Szlovák Nemzeti Galéria ezt az épületet 1988-ban átépítette, az szerintem egy példás rekonstrukció volt. Az önkormányzat természetesen azóta is segíti a munkánkat, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Hogyan működik a kuratórium és hányan alkotják?
A galéria kuratóriumának 13 tagja van, őket az alapítók delegálják, azaz Dunaszerdahely város önkormányzata és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE). Az utóbbi Magyarország legnagyobb ilyen társasága, melynek Budapesten található a székhelye. 6-6 kuratóriumi tagot delegál mindkét oldal, s a kuratórium elnöke a 13. személy, aki mindig dunaszerdahelyi illetőségű. Korábban általában Dunaszerdahely polgármesterét illette meg ez a poszt, később pedig az alpolgármester töltötte be ezt a tisztséget, de például Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész is volt már kuratóriumi elnök. Olyan emberekről van szó, akik Dunaszerdahelyen a kulturális élet alakításából alaposan kiveszik a részüket.
Milyen volt a kapcsolat, az együttműködés Almási Róbert és a galéria között? A januári kiállítás szónokai egy közvetlen, segítőkész embernek rajzolták le, aki nagyon sokat tett a galériáért és a képzőművészet megkedveltetéséért a városban.
Almási Róbert a kuratórium alelnökeként elsősorban a hétköznapok szervezéséből vette ki a részét. Mivel ebben az intézményben van mit csinálni, én vagyok az, aki megszervezem ezeket a hétköznapi dolgokat, de nagyon jó, ha ebben segítenek, Robi pedig az ő kapcsolati rendszerével, ismeretségével, agilitásával nagyon nagy segítség volt. Olyan is előfordult, hogy a saját ötleteit valósította meg. Az Erató kiállítás például egy általa kétévenkét megszervezett akció volt, amelynek mi voltunk a lebonyolítói, azaz meghirdettük a pályázatot, teret adtunk a tárlatnak, de a kiértékeléshez nem volt közünk, ezt ő végezte a Nyugat-szlovákiai Képzőművészek Társaságával közösen. Miután elhunyt, kicsit elhagyatottnak éreztük magunkat, nyilván folytatjuk tovább a munkát, de pótolhatatlan az a tevékenység, amit ő itt végzett. Azért időzítettük januárra a kiállítását, mert a hónap végén van a születésnapja, idén lett volna 75 éves.
A kuratórium tevékenysége többirányú, de gondolom, ezek közül az egyik legfontosabb a tárlatok összeállítása.
Igen, ez a legfontosabb, ugyanis a kuratórium a garancia arra, hogy itt minőségi kállítások valósuljanak meg és hogy a gyűjteményünkbe is jó munkák kerüljenek be. Olyan is előfordul, hogy mi szólítunk meg valakit, de az esetek túlnyomó többségében jelentkeznek nálunk, hogy szeretnének kiállítani. Ilyenkor a kérelmezőnek be kell adnia egy portfóliót, ami alapján mérlegeljük, hogy a jelentkező által benyújtott műalkotások kiállíthatóak-e. Szerencsére olyan nagy az érdeklődés irántunk, hogy már nem tudjuk sűrűbben szervezni a kiállításokat.
Meddig tekinthető meg egy kiállítás?
Havonta egy kiállítás nyílik, ami azt jelenti, hogy egy hét kell az anyag lecseréléséhez és három hétig tart a kiállítás. Ennél rövidebb időszakra nincs értelme kiállítást szervezni, pedig igény volna rá. Hosszabbat viszont nem lehet, mert már jönne az új, és hatalmas lenne a torlódás, mi pedig szeretnénk minél több alkotó műveit kiállítani. Ezek a kellemes gondok számunkra.
Ki felelős az épületért?
Az épületet a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ kezeli. Az épületnek vannak olyan kiadásai, amelyet a város a kultúrházon keresztül biztosít (víz, villany, gáz) és ki is fizeti, így hát a galéria alapítványának „csak” a működésre és a szervezésre kell az anyagiakat előteremteni. Ez egy nehéz folyamat, mert úgy megyünk neki az évnek január elsejével, hogy semmink sincs. Persze tudjuk, hogy kik azok a támogatók, akikre mindig számíthatunk, de erre nem alapozhatunk.
Hogyan vészeltétek át a Covid időszakát?
Nyilván voltak hetek, amikor alapból be kellett zárnunk az intézményt. Amikor már kinyithattunk, akkor is átéltünk hajmeresztő rendelkezéseket, amelyek tényleg nevetségesek voltak. Az összes hivatalt meg kellett kérdeznem, hogy mit szabad és mit nem szabad egy kiállításmegnyitó kapcsán. Tartottunk mi megnyitót az udvaron, mert csak így lehetett felszolgálni pogácsát meg bort, ami nélkül egy kiállításmegnyitó nálunk elképzelhetetlen. Ez egy közösségi esemény, ahol az emberek szeretnének beszélgetni egymással, ha nincs más, akkor legalább egy pohár víz mellett. A kiállítások természetesen bent voltak, de a megnyitó beszédek kint történtek, mert ezt engedték meg a szabályok. Olyan is volt, amikor a megnyitót bent tarthattuk meg, de a pogácsázni, „borozni” csak kint lehetett. A szabályokat maximálisan betartottuk, ha maszkban kellett lenni, akkor maszkban voltunk. Napi szinten követtük a szabályokat, amelyek hektikusan változtak. Emlékezetes volt egy pénteki nap, már el volt készítve a bor és a pogácsa, amikor kijött az új rendelet, hogy nem lehet semmit sem fogyasztani. És akkor ezt úgy, ahogy volt, a vendégek szeme láttára visszavittük, és közölnünk kellett, hogy sajnos nincs se bor, se pogácsa, mert változott a szabály.
Azzal viszont a mai napig probléma van, hogy a városban sok a rendezvény, amelyeket nagyon gyakran sikerül „egymásra” szervezni. Szerintem ez a város legnagyobb problémája, hogy mindenki mindent „ész nélkül” szervez és nincs tekintettel a másikra. Gyakran hangoztatom, hogy a múzeummal közösen igyekszünk példát mutatni. Olyan szinten együttműködünk, hogy még a napokat is megbeszéljük: ők nyitnak csütörtökön, mi nyitunk pénteken. Ha bármi okból változás történik, azt is egyeztetjük. Valahogy orvosolni kellene ezt városi szinten, mert azonos érdeklődési körű embereket nem oszthatunk ezerfelé.
Idén megrendezitek-e a művésztelepet?
A koronavírus időszakában sajnos nem volt lehetőség a megszervezésére, de idén, ha nem lesz egy újabb világkatasztrófa, akkor mindenképpen szeretnénk megszervezni. A termálfürdő hatalmas támogatónk ebből a szempontból, hiszen a telep a helyszínen valósulhat meg. Az első művésztelep az ezredforduló környékén jött létre, ahová a kuratóriumunk által kiválasztott tíz művész kapott meghívást Dunaszerdahelyre. Eleinte egy hetet, mostanában már tíz napot tölt együtt a tíz kiválasztott, közösen dolgoznak, és mindegyikük egy olyan alkotást hoz a gyűjteményünkbe, ami leginkább jellemző a munkásságára. Egy alkotást a helyszínen készítenek, s ha úgy gondolják, azt is beadhatják a gyűjteménybe. Nyáron egy kiállítást rendezünk a művésztelep alkotóinak munkáiból. A művésztelep fő szervezője nyilván én vagyok, de van egy művészeti vezetője is, aki a művészek közül kerül ki. Ezt a feladatot látta el éveken keresztül Almási Robi, majd a halálát követően Varga-Amár László lett a művészeti vezető. Mivel már nagyjából húszéves a művésztelep, a termálfürdőben egy szoborpark is őrzi ennek a nyomát, így a fürdőzőknek is van kapcsolatuk a művészetünkkel. Még ha egyesek nem értik és nem is tetszik nekik, akkor is. Egyszer történt egy kedves dolog... Láttam, hogy az egyik szobrunkra ráakasztottak egy törölközőt. Akasszák rá! Legalább létrejött a „kapcsolatuk” egy kortárs alkotással, eggyel többször érintette meg őket a kortárs művészet, mint eddig.
Mik a terveitek 2023-ra?
Reméljük, hogy az idei év már valóban teljes esztendő lesz. Nyilván vannak az állandó kiállításaink, az Aranykert művésztelep, a mi művésztelepünk, a MAOE tematikus kiállítása, amelyek minden évben állandó időpontban kerülnek megrendezésre, csak a téma változik. Az Almási-kiállítással erősen indítottunk, de így is folytatjuk: Esztergomi Fotográfiai Biennálé – óriási hírneve van, ez most február 10-én, este hatkor nyílik nálunk, nagyon jó lesz! Akit még kiemelnék, az Szakáll Kolčák Noémi, akinek önálló kiállítása júniusban nyílik meg. Ő jelenleg az egyik legnépszerűbb szlovákiai képzőművész. Nagyon sokan vásárolják alkotásait, külföldön, Monacóban is kiállított már. Színvonalas és jó amit csinál, biztosan nagy sikert arat nálunk is. Dolán Györgynek is lesz önálló kiállítása idén, mivel tavaly hetvenéves volt, idén pótoljuk a tavaly elmaradt kiállítást. De jön hozzánk Kelemen Dénes Lehel, továbbá Molnár Zsuzsa Lili üvegszobrász és Dimény Luca fotóművész. Természetesen a szabadegyetemünk is folytatódni fog.
Annyit még el kell mondanom, hogy az energiaválság miatt április elsejéig hétfőn és kedden zárva tartunk.
