Kassák Lajos szobra
A szobor a Főtér mögötti sétálóutcán (a mai Banskobystrická és a Kukučínova utca sarkán) található. A magyar avantgárd kiemelkedő alakjának életnagyságú, bronzba öntött emlékművét Szilágyi Tibor szobrászművész készítette, és 2006. szeptember 8-án avatták fel. A szobor az utca kövezetén áll a városi korzón.
Kassák Lajos Érsekújváron született 1887. március 21-én és itt élt tizenhét éves koráig. Édesapja szlovák volt. A gimnázium második osztályában megbukott, és mivel vonzotta a fizikai munka, tanulmányait félbehagyta és lakatosinasnak állt. Győrött, majd Angyalföld gyáraiban dolgozott. 1909-ben részben gyalog bejárta Ausztriát, Németországot, Belgiumot és Párizsba is eljutott. Alkalmi munkákból élt, miközben megismerkedett a modern művészet új irányaival, a futurizmussal, az expresszionizmussal és a kubizmussal.
A második világháború után az Alkotás és a Kortárs lapokat szerkesztette. 1948-ban rövid ideig országgyűlési képviselő is volt, de 1949-től már nem jelenhettek meg művei és 1953-ban a kommunista pártból is kizárták. Képzőművészeti alkotásait is inkább külföldön ismerték el.
Megjelent a MAGYAR7 26. számában.