Jacsmenyík József, Nógrád krónikása

A művész 1957-ben született Füleken. Tehetsége már gyermekkorában kitűnt. Első alkotása négyéves korában nagyapja portréja volt, amit az asztalos műhelyében, egy elszenesedett pipagyújtóval rajzolt. De gyermekként faragott is. Nagyanyja Szűz Mária gipszszobrát topolyából készítette.

– Jó anyám emlegette, hogy a szomszédasszony szaladt át: „Marika, Marika, Józsinak nagy kés van a kezében!” Erre anyám: „Tudom, farag”. Ez valahogy így indult. Aztán az alapiskolában nagyon jó tanítóim voltak. Vassányi Zsuzsa néni, később Dánai Irén és Szilágyi Ida, a képzőművészetet ők szerettették meg velem.

Majd bekerült a rajzkörbe, ahol festőművész tanárától rengeteget tanult. Jó pár hazai és nemzetközi versenyt nyert már diákként, és egyre többet foglalkozott a festészettel. Egyértelmű volt, hogy képzőművészeti középiskolában folytatja a tanulmányait. Ám az élet másképp hozta. Kéztörése miatt nem jutott be a kassai képzőművészeti középiskolába, helyette a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Ipari Szakközépiskolába került elektrotechnika szakra. A festészettel azonban nem hagyott fel. Mihelyt lekerült a gipsz, máris az ecsethez nyúlt, és ahol csak tehette, festett.

– Annak idején az egyik tanárom, Putankó Emil meglátott Kassán a város közt rajzolni. Azt mondta: „Na, ide figyeljen, fiatalember, szedje össze a dolgait. Fölhívom az évfolyamtársamat a kassai gimiből, aki Pesten végzett grafikusművész, festőművész, Feld Lajos. Igaz, hogy épp bezárta a magániskoláját, de azért a maga rajzait megnézi.

Így lett Feld Lajos kizárólagos diákja, akitől a grafikai technikákat, a pontos rajzolást, a városrészletek ábrázolását és a figurális rajzot tanulta. Általa ismerkedett meg Jakoby Gyulával, Löffler Bélával és megfordult több kassai festő, restaurátor és szobrász műtermében. A ’80-as évekig élt Kassán, majd visszatért szülővárosába, Fülekre. Évekig a helyi zománcgyárban dolgozott elektrotechnikusként, később a füleki városi múzeum konzervátora, restaurátora lett.

– Olyan 17-18 évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam, hogy régtől hordozom magamban a sclerosis multiplex nevezetű nyavalyát, amivel együtt kell tudni élni. Közben ugye, rokkantnyugdíjas lettem, a munkahelyem megszűnt, úgyhogy amikor tudok, a műteremben vagyok, és teszem a dolgom, amennyire csak lehet.

Megrendelésre már nem dolgozik, csak saját témákat alkot. Főként emlékképekből merít, amihez több ezer vázlata szolgál alapul. Legkisebb vázlattömbje egy kicsiny notesz, ami a cigarettatárcájában is elfér. Gyakran ezzel járja Fülek utcáit. A templom, a vár és a vár alatti utcák, a piac, a kistemető számos festményén visszaköszön.

– A Piac utcával kapcsolatban mindig a gyerekkori élmények jönnek elő, amikor a délutáni órákban sétálgattunk a nagyszüleimmel ezen a környéken. Újra járva a szeretett helyszíneket, az ember arra gondol, mennyi minden tűnt el Fülekről, mennyi minden szűnik meg. Szinte már fel sem tudjuk idézni a gyerekkorunkat, mert épületek tűnnek el, utcák tűnnek el, hangulatok tűnnek el. A Kalaj-völgy felé is gyakran jártam vázlatolni, ahol egy gémeskút állt valamikor. A lányom, Veronika még gyerek volt, kapott tőlem egy biciklit, és kért, hogy kerekezzünk el a gémeskúthoz. A felé vezető úton azonban szembe jött velünk két cigány, vállukon a gémeskút darabjaival. Mondtam Veronikának: Na, édes lányom, itt már nem lesz gémeskút.

De megfestette többek között Dunaradvány, Bős, Prága, Korfu egy-egy szeletét is. Vázalattömbjével, közvetlen, barátságos személyiségével hamar belopja magát a helyiek szívébe.

– Korfun rengeteg vázlatot készítettem. Volt egy törzsvendéglőm, ott is festettem, és ingyen ellátást biztosítottak számomra azért, mert egy busznyi turista is megállt ott, hogy nézzen munka közben. Korfun a hegyen óriási szegénység van. Hajódongából, szurkos hordó lemezéből készültek a házak. A polgármesteré az egyetlen kőház a faluban. Láttam ott egy trágyában játszó kisgyereket, akiről nem derült ki, hogy fiú-e vagy lány. Egy árokban fekvő öltönyös illetőt, aki csupa kosz volt. A helybéliektől megtudtam, hogy az esküvő előtt, a templom elől szökött meg a menyasszonya, azóta sem találkoztak. De mindennap ott ül, várja a nőt, közben eszeget, iszogat, amíg az árokban nem végzi. Róluk is készült egy-egy festmény.

Füleken és környékén kívül Martos is a szívéhez nőtt, ahol régóta minden évben részt vesz oktatóként a Feszty Árpád akvarelltáborban, ahova főként a rajz és festészet iránt érdeklődőket várja. Korlátozott létszámú csoportot fogad, mert mindenkivel személy szerint foglalkozik. Manapság mindennapjainak java részét a restaurálás teszi ki. Főként Szabó Gyula, Gyurkovits Ferenc, Halász-Hradil Elemér festményeit renoválja, de mindig a személyes találkozó dönt arról, hogy mit vállal. Jelenleg egy korábban elkezdett füleki témájú festményen dolgozik.

– Egyik ismerősöm mondta, hogy addig fogok csak élni, ameddig van mit festenem. Akkor kb. 200 évig élek még, mert van egy fiókom, tele vázlatokkal, ami egyre gyarapodik. Járom az országot, Magyarországot is, és ha valami megfog, akkor abból készül néhány vázlat, amiket aztán idővel a műteremben dolgozok fel. A művész mindenhol művész marad, a vázlatolás az életem része.

Jacsmenyik Józsefnek legközelebb július 18-án Divényben (Divín), a Bloom Galériában nyílik kiállítása. A kurátor Szabó Kinga.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/17. számában.