Ipolyszécsénykéből a bélyegtervezés csúcsaira

Lacza Tihamér 2018. december 22., 20:37

A magyar bélyegek, kivált a múlt század harmincas évei és az ezredforduló közötti évtizedekben gyakran szerepeltek rangos nemzetközi kiállításokon és versenyeken, ahol mindig előkelő helyeken végeztek. Ebben természetesen fontos szerepük volt azoknak a bélyegtervezőknek is, akik a bélyegben találták meg művészi kibontakozásuk igazi lehetőségét.

Cziglényi Ádám Fotó: Archívum

Ezúttal egy felvidéki gyökerű mestert, Cziglényi Ádámot és legszebb munkáit mutatjuk be. 1909. december 23-án, Ipolyszécsénykén született, ahol édesapja, Cziglényi Gyula kántortanítóként tevékenykedett. A család a Párkány melletti Muzsláról rajzott ki, Ádám édesapja a közeli Esztergomban végezte el a tanítóképzőt 1904-ben. Ipolyszécsénykén csupán néhány évet töltött a család, mert valamikor az 1910-es évek közepén az édesapát a nagymarosi elemi iskola rendes tanítójává nevezték ki. Képzőművészi érzékét Ádám fia génjeibe is átplántálta. A tehetséges ifjú már 16 évesen a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett és olyan mesterek egyengették az útját, mint Aba-Novák Vilmos (1894-1941) és Stein János (1874-1944). 1935-ben fejezte tanulmányait, majd ő maga is a főiskolán oktatott. Eredeti szakja a grafika volt és ebben a minőségében plakátokat, prospektusokat, reklámokat tervezett, tankönyveket illusztrált, majd fokozatosan áttért a bélyegtervezésre. 1938-és 1945 között a Magyar Állami Nyomda munkatársaként dolgozott, a II. világháborút követően pedig szabadfoglalkozású művészként folytatta tevékenységét.

A debreceni református kollégium Fotó: Archívum

Első jelentősebb, hat címletből álló bélyegsorozata (1938-ból) a debreceni Református Kollégiumnak állít emléket. A későbbi évtizedekben a legváltozatos témájú (növények, lovassport, téli olimpia, tenisztörténet, űrhajózás, cirkusz, öttusa, labdarúgó EB, léghajózás stb.) egyedi bélyegeket, bélyegblokkokat és sorozatokat tervezett. Tehetségét és ismertségét mutatja, hogy 250 magyar és vagy 1000 külföldi megrendelésre készült bélyegterv fűződik a nevéhez. Különösen a növényekről készült sorozatait tartották nagyra, de az alkalmi bélyegeket is tőle rendelték (pl. Husszein jordániai uralkodó elhunyt feleségének a gyászbélyegét). I. (Szent) István halálának 950. évfordulója alkalmából egy különös bélyeget tervezett, amely a Szent jobbot ábrázolja. Ez volt utolsó bélyegterveinek az egyike, mivel 1988-ban végleg befejezte a tervezői munkát.

Fotó: Archívum

A cirkuszi sorozat egyik darabja Fotó: Archívum

Harcsa Fotó: Archívum

Fotó: Archívum

Magyar barackfajták Fotó: Archívum

Fotó: Archívum

Lovassport és Széchenyi István Fotó: Archívum

1998. január 15-én hunyt el Budapesten.

Két fia született. Mindketten 1956-ban kivándoroltak Magyarországról. Cziglényi Attila, aki mérnökként végzett, Houstonban a NASA alkalmazottja volt. Cziglényi Csaba Franciaorszába emigrált, de miután francia felesége elhunyt visszaköltözött Magyarországra.

Képgalériánk:
Cziglényi Attila Fotó: Archívum

Attila 15 évvel ezelőtt festeni is kezdett és ennek köszönhetően gyakran visszajár Magyarországra és Erdélybe is, ahol alkotótáborokban festeget. Valamikor 2015 táján eljutott édesapja szülőfalujába is. Ez nagy élmény volt számára, több festményt is készített ebből az alkalomból.

0 HOZZÁSZÓLÁS