2023. március 17., 12:27

Három út – KÉPEKKEL

2023. március 16-án a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban Géczy Jenő, Szolgai Zsuzsanna és Velsicz László Az út című közös kiállításának megnyitójára került sor. A kiállítást Balla Rita design- és művészetelemző nyitotta meg.

varga-zoltan-bendeguz-velsicz-laszlo-szolgai-zsuzsanna-es-geczy-jeno
Galéria
+43 kép a galériában
Varga Zoltán Bendegúz, Velsicz László, Szolgai Zsuzsanna és Géczy Jenő
Fotó: Lacza Gergely

A kiállításmegnyitó Antal Otti gitárjátékával és énekével kezdődött, a zenész Engedj a fényre című saját szerzeményét játszotta el.

antal-otti_
Antal Otti
Fotó:  Lacza Gergely

Ezt követően a kiállítás kurátora, Balla Rita méltatta az alkotókat és műveiket. Megtudhattuk tőle, hogy Szolgai Zsuzsanna még gyerekkorában látta Boticelli Vénusz születése című alkotását, és a festmény annyira magával ragadta, hogy kellő inspirációt nyújtott számára a képzőművészet útján való elinduláshoz.

A művész grafikusként kezdte, de mindinkább szükségét érezte annak, hogy gondolatait, érzéseit, elképzeléseit színekkel is kifejezze, így a festészet felé fordult.

Saját maga is megtapasztalta, hogy az ecset nem úgy működik a kezében mint a ceruza, a festéket kihívásnak tekinti, még tanulja a technikát, de mégis ez számára az út, ahogy ezt a kiállítás címe is jelzi.

balla-rita
Balla Rita
Fotó:  Lacza Gergely
Ezen a kiállításon a nemrégiben megfestett művei szerepelnek, ahol az emberi érzések, férfi-nő kapcsolatok jelennek meg”,

foglalta össze a kurátor Szolgai Zsuzsanna kiállított festményeinek témáit és a képek genezisének időintervallumát.

az-ut-kiallitas-18
Az út - kiállítás
Fotó:  Lacza Gergely

Velsicz László fotóművész kiállított alkotásai két tematikára oszthatók: az elsőben az emberi arc másodpercnyi rezdüléseinek megörökített pillanatát érzékelhetjük portrék formájában, a másodikban pedig utcákat és városrészleteket láthatunk. Az alkotó már több mint harminc éve foglalkozik fotózással, és különösen érdekli a látószögek adta lehetőségek kiaknázása, amikor fényképezőgépével különböző helyzetekből vizsgálja és örökíti meg ugyanazt az objektumot. Lenyűgözőnek tartja a különböző városok utcáit, régi épületeit, amelyek a mai kultúránk szerves részei is egyben.

Szeretné megragadni az emberek arcára kiülő hangulatot, az életstílust, megfigyelni és lefotózni a viselkedési formákat az utcákon vagy egyéb életkörülmények között”,

mutatta fel példaként Balla Rita Velsicz László művészi inspirációinak egy jelentős szeletét, s hozzáfűzte, hogy a fénnyel és árnyékkal való játék során fényképeinek a hangulata is változik.

az-ut-kiallitas-25
Az út - kiállítás
Fotó:  Lacza Gergely

Géczy Jenő alkotói életútja során számtalan technikát elsajátított, utalt a harmadik kiállító sokoldalúságára a design- és művészetelemző. Leginkább olajjal és szénnel dolgozik, de volt olyan alkotói korszaka is, amikor a konceptuális művészet felé fordult, és annak formai megnyilvánulásai foglalkoztatták, tudtuk meg a kurátortól, s példaként az Akriltojás című köztéri művét említette, amely Kisudvarnok főterén, a húsvéti ünnepek alkalmával látható, most viszont a galériában tekinthető meg. Gondolatait versekben is ki szokta fejezni, magyar és szlovák nyelven is olvashatók költeményei.

az-ut-kiallitas-08
Az út - kiállítás
Fotó:  Lacza Gergely
A három kiállítót a közös baráti út köti össze, ami az utóbbi időben formálódott szakmaivá. A hármas kiállítás ötlete már régen megfogalmazódott az alkotókban, de a nagyon különböző életutakat most sikerült egy térbe terelni, és mindezt a nagyközönség elé vinni”,

mondta Balla Rita a kiállítás megvalósulásáról.

varga-zoltan-bendeguz
Varga Zoltán Bendegúz
Fotó:  Lacza Gergely

Zárásként Antal Otti az alkotók kedvenceit, egy Elvis Presley-szerzeményt magyar szöveggel és egy Omega-feldolgozást adott elő. A megnyitó után, amíg a jelenlévők megtekintették a kiállított alkotásokat, Varga Zoltán Bendegúz dzsesszdallamokat játszott zongorán. A tárlat április 8-ig várja az érdeklődőket.

az-ut-kiallitas-27
Az út - kiállítás
Fotó:  Lacza Gergely
antal-otti
Galéria
+43 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.