…hallgatnak a Múzsák?
Bár a szomszédban még dörögnek a fegyverek, de nálunk talán még szabad nemcsak az egyik, a szenvedő, s máskor tán szenvedést is okozó fél megsegítésére gondolni, és a másik fél ellen dörögni, hanem a szépséget is megidézni a tavasz közeledtén, Sandro Botticelli születésének évfordulóján.
A korai reneszánsz (pergő-csengő olasz szóval: quattrocento) egyik legnagyobb festője, eredeti polgári nevén Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi 577 éve, 1445. március elsején született Firenzében.
Tímármester apja rendhagyó módon és szerencsénkre taníttatta a gyönge, vézna fiát, aki művészi csúfnevét (botticello = hordócska) az egyik gömbölyű bátyja után kapta. Nemcsak az orrfacsaró illatú atyai mesterség fortélyait hagyományozták akkoriban közvetlenül, hanem a festészet fogásait is, így a fiatal Sandro mestere a szerzetes Fra Filippo Lippi, de hatottak rá más akkori híres festők is.
Akkoriban a művészeket még nem a közönséges piaci ízlés, vagy az állami hivatalok ideológiai kívánalmainak teljesítése szerint fizették, hanem a dúsgazdag mecénások mellett főként az egyház tartotta el, ami meghatározta, hogy a vallásos témák, az angyali Madonnák, és más bibliai és mitológiai alakok mellett az úrhatnám polgárok öntelt képét is megörökíthessék.
Botticelli legismertebb képe, a Vénusz születése is túlélte a firenzei Mediciekkel szembeforduló, képromboló szerzetes, Savonarola minden kulturális értéket fölégető dühét, de a gazdag kultúrát elítélő népvezér nézetei hatottak a már öregedő festőnkre, aki így egyre kevesebbet és zaklatottabban alkotott, és még művészetének csínyjait se hagyták neki továbbörökíteni, mert megrágalmazták, hogy megrontja a fiatal fiúkat. Botticelli 1510. május 17-én halt meg.
Festményein talán leginkább az anatómiailag nem mindig szabályszerű, de esetlenségükben is szelíd szépségű nőalakjai ragadnak meg, ám ábrázolni tudta a mély bánatot és szenvedést is (a lenyilazott Szent Sebestyén vagy más mártír szentek képein).
Számos angyali Madonna és már szinte barokkosan pufók gyermek Jézus képe mellett a festő másik legismertebb műve a Tavasz, amelyről még ma is vitáznak a tudós szakértők, hogy mit is ábrázol tulajdonképpen. (Primavera címen a koncentrációs tábort megjárt, majd utána nácivadászattal is foglalkozó, több más zeneszerző mellett e festőről is írt egy szép regényt a karnagy író, Láng György.)
És ha kíváncsiak vagyunk saját szemünkkel is látni valamit Botticellitől, nem kell nagyon messzi utaznunk, mert a közeli Esztergomban is megnézhetjük egy korai freskóját, a Vitéz János érsek hajdani dolgozószobáját díszítő női erényalakjait.
