2024. június 7., 11:35

Gyűjtögetés vízfestékkel – KÉPEKKEL

A nagymegyeri 23. sz. cserkészcsapat rendezésében került sor június 6-án Németh Béres Csilla első önálló, Gyűjtögető című kiállításának megnyitójára a helyi Fészek Ifjúsági Központban.

nemeth-beres-csilla-kiallitasa-03
Galéria
+16 kép a galériában
Németh Béres Csilla kiállítása
Fotó: Lacza Gergely

Az eseményt a Janiga József Művészeti Alapiskola tanárainak, Szűcs Renátának és Slávik Bálintnak gitárjátéka indította, s egyben tette még ünnepélyesebbé.

szucs-renata-es-slavik-balint
Szűcs Renáta és Slávik Bálint
Fotó:  Lacza Gergely
Az alkotás öröme egyenlő a művészettel. Egy önkifejezési forma, egy lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogy kik is vagyunk valójában. Alkalmassá tesz minket olyan érzések kifejezésére, amelyeket máshogyan képtelenek lennénk átadni.”

Ezekkel a sorokkal kezdte köszöntőjét Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke, a kiállítás szervezője, aki felkérte Vas Katalin Bodzsit, hogy ossza meg a megjelentekkel a kiállító művész gondolatait. A néhány sor arról szólt, hogy egy kisgyermek mennyire szeretett mindenféle, számára kedves és szép kis dolgokat, élőlényeket, tárgyakat gyűjteni: csigaházat, katicát, cserépdarabot. Hosszú évekkel később aztán baljós jelek érkeztek. Talán nem is kereste a kijáratot, mégis meglelte. Vagy a kijárat találta meg őt? Nem nehéz beleképzelni az alkotót a történet szereplőjének bőrébe. A rejtett üzenet talán kiderül Németh Béres Csilla életrajzából, de előbb álljon itt pár újabb gondolata, amit már saját maga osztott meg a jelenlévőkkel:

A kép nem az, ami. Önálló, függetlenül függő tőled és tőlem. Birtoklás és elengedés. A kép beszél, hallgat, bevonz, átszakítva a teret, szivárog belőle valami »túli«. Nincs bizonyítva, hogy nem mérgező, de gyógyszer. Az egyik alapelem. Teljesen fölösleges, nem szembalzsam, de jót tesz, nem fogy el, mégis fogyasztható. Közös meggyőződés, vagy inkább közös képzelet. A kép sík alakú „átverés”, kacsintás, hátbaveregetés, úszógumi vagy mentőöv, a fájdalom gyilkosa. Mikor, mire van szükségem, szükségünk. A kép ha okos se legyen okoskodó. Nem baj, ha kilóg a »lóláb«. Valahová ki kell, hogy lógjon a félelem. A kép egy macska, a vendéglátó macskája. Remélem, hozzátok szegődik dorombolva.”

Az alkotó elmondta, hogy képeinek nagy része nem azzal a szándékkal készült, hogy valamikor egy kiállításon megállja a helyét, s ugyan örömmel festett és fest ma is, de a most kiállított alkotások végül is tanulóképek, gyógyítóképek, stresszoldó képek.

nemeth-beres-csilla
Németh Béres Csilla
Fotó:  Lacza Gergely
Nem egy gondolat, egy koncepció köti össze ezeket a képeket, csak csupán az, hogy az elmúlt évben festettem őket. Azért ilyen sokszínűnek, mert az elmúlt egy évben tanultam az akvarellfestés technikáját, és mindenféle dolog érdekelt.

Egyik témát sem tudtam igazán kimeríteni, csak belekóstoltam. Ami a kiállítás címét illeti, végül a Gyűjtögető címnél maradtunk, mert tudtam, hogy ez a versem el fog itt hangzani, és tényleg ilyen gyűjtögető alkat vagyok gyerekkoromtól” - mesélte a kiállító.

nemeth-beres-csilla-kiallitasa-02
Németh Béres Csilla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely

A képek közül sok Sipos Loránd rajz- és festőiskolájában készült. Az iskolára Csilla tavaly májusban akadt rá, és elmondása alapján nagyon sokat fejlődött általa, s a vezető személyében egy jó tanárt ismert meg, aki kellőképpen ösztönöz, biztat, kimozdítja az embert a komfortzónájából, de ha kell, akkor szigorú és nem hagyja, hogy valamit rosszul rajzoljanak meg.

nemeth-beres-csilla-kiallitasa-05
Németh Béres Csilla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely

A kiállított alkotások között akad városkép, fényképről készült akvarell, tájkép, absztrakt munka, vallási tematikájú kép, és külön csoportot alkotnak a festőnő kedvenc állatairól, a madarakról készült akvarellek.

nemeth-beres-csilla-kiallitasa-06
Németh Béres Csilla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely

Németh Béres Csillától megtudhattuk, hogy az akvarell szeretete még a gyermekkorába nyúlik vissza, mert volt egy akvarellekkel gazdagon díszített Petőfi-kötetük. Az abban lévő festmények olyannyira elvarázsolták, hogy elhatározta, egyszer ő is hasonlókat fog festeni.

Ugyan azóta eltelt pár évtized, de álma végül valóra vált.

Elmondása szerint az akvarellek születésénél egy kicsit a véletlennek, az esetlegesnek is teret kell hagyni, ugyanis a vízfesték jellege miatt nem kontrollálható teljes mértékben az alkotási folyamat. Rontás esetén pedig új képet kell festeni, mert nem igazán lehet korrigálni a hibákat. A technika viszont abból a szempontból praktikus, hogy egy képpel aránylag gyorsan el lehet készülni, és nem kell hozzá műterem, akár a konyhában is lehet festeni, ezért manapság nagy divatja van az akvarellnek, és sokan terápiás céllal is festenek.

csemi-szilard-kismedve
Csémi Szilárd Kismedve
Fotó:  Lacza Gergely

A festőnő a férjének is köszönetet mondott, aki mindenben támogatja, festéket rendel, bekeretezi a képeket, workshopra viszi, és akkor sem haragszik meg, ha a konyhában ebéd helyett egy kép készül.

nemeth-beres-csilla-kiallitasa
Németh Béres Csilla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely

Németh Béres Csilla 1972-ben született Zselízen, ahol alapiskolába járt. A rajziskola első ciklusát Párkányban végezte el. Mindig szeretett rajzolni, de a rajzolás sokáig csak mellékesen volt jelen az életében. Az érettségit a dunaszerdahelyi mezőgazdasági szakközépiskolában tette le, majd a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán elvégezte az esztétika–magyar nyelv és irodalom szakot. Mellette hitoktatónak tanult s közben írt is.

A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolában tanított, azt követően a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont oktatója lett, s jelenleg is ott tanít.

Közben családot alapított, gyermekeket hozott a világra és egy mesekönyve is megjelent Kisdudor meséi címmel, amelyet saját maga illusztrált. Ennek köszönhetően Fellinger Károly három gyermekvesrkötetét is ő illusztrálhatta. Jó tíz évvel ezelőtt újra elkezdte keresni az alkotás lehetőségét, miközben bútorfestő tanfolyamok résztvevője is volt. 2023-ban egy évig tartó betegségszünet következik, ami talán válasz lehet a korábban elhangzott sejtelmes sorokra. Mióta Sipos Loránd online rajz- és festő iskoláját látogatja, minden héten legalább egy új munkát készít el.

vas-katalin-bodzsi
Vas Katalin Bodzsi
Fotó:  Lacza Gergely

Németh Béres Csilla kiállítása július 21-ig látogatható, előzetes telefonos egyeztetés alapján (0908120052).

nemeth-beres-csilla-kiallitasa__2
Németh Béres Csilla kiállítása
Fotó:  Lacza Gergely
csemi-szilard-kismedve
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.