2023. május 5., 14:52

Godány Sándor képei Pretoriában

A csallóközi Gellén élő és alkotó festőművész, Godány Sándor az idén márciusban töltötte be 70. életévét. Ebből az alkalomból legújabb munkáiból több helyen is nyílt kiállítása. Noha a Dél-Afrikai Köztársaságban hamarosan megnyíló tárlatát már régóta szervezik, de ezt is tekinthetjük egyfajta születésnapi ajándéknak.

godany-2
Galéria
+8 kép a galériában
Godány Sándor munkája
Fotó: Godány Sándor

A művész korábban már több országban bemutatkozott, alkotásai eljutottak Argentínába, Paraguayba, Spanyolországba, Olaszországba és számos más európai országba is. Több nemzetközi elismerésben volt része. Argentínában a Centro Cultural Borges kulturális központban olyan kiállítók mellett szerepel a világhírű képzőművészek listáján, mint Picasso vagy Dalí. A képeit Barcelonában és Madridban is megcsodálták, ahol a kiállítását Szlovákia nagykövete nyitotta meg, ugyanúgy, ahogy Malagában, Sevillában és más városokban is.

godany-3
Godány Sándor munkája
Fotó:  Godány Sándor

A Művészetkritikusok Nemzetközi Társaságának tagja Joan Luis Montane ezekről a munkáiról így vélekedett:

Mesteri módon töri meg a természet, harmóniáját az úgynevezett feszültségvonalakkal. Ezek a feszültségvonalak mintegy szétzúzzák a természetet, néhány képén már a teljes univerzum által fenntarott haladás térhódítása miatti bizonytalanságot, amelyben a mai világ él, és amely negatív módon hat a környezetre. Godány Sándor létünk azt a tragédiaját ábrázolja, hogy tulajdonképpen mi egy vagyunk a természettel, de el vagyunk távolodva tőle. Ezek a festményei az ember gondolati és érzelmi mélységeit is érzékeltetik olyannyira, hogy ennek a sajátos művészeti technikának az alkalmazásával még a perspektivikus mélységeket is látni a képen.”
godany-4
Godány Sándor munkája
Fotó:  Godány Sándor

Mint az angol nyelvű tájékoztatóból is megtudható, a Pretoriában megnyíló kiállítása 2023. május 12-e és június 18-a között lesz látható. A művész tájékoztatása szerint ezt követően a Dél-Afrikai Köztársaság néhány további nagyvárosában is bemutatják munkáit.

godany-pretoria
Godány Sándor kiállítása Pretoriában
Fotó:  Godány Sándor
godany-1
Galéria
+8 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.