2018. május 31., 16:30

Felvidéki szemmel Nagymegyeren

A nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központ 23. sz. Arany János cserkészcsapat közösségi terében és annak szervezésében nyílt meg Karaffa Attila: Felvidéki szemmel című fotókiállítása május 30-án.

Karaffa Attila nagymegyeri kiállításának megnyitója - 2018. május 30.
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Nagy Gyula

Elsőként Zsoldos Viktória szavalatában Sík Sándor: Az Andocsi Máriához című versét, majd Csémi Csillag Virág előadásában Gyulai István Örökségünk című dalát hallhatta a tárlatnyitó közönség. A megjelenteket a házigazda, Csémi Szilárd – Kismedve, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke köszöntötte. Mivel a fényképkiállítás a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából került megszervezésre, először rövid történelmi áttekintés hangzott el a trianoni békediktátum kapcsán.

„A fényképek alkotója Karaffa Attila amatőr fényképész, akivel régi baráti és cserkésztestvéri kapcsolat fűz össze, mindketten 1993-ban kapcsolódtunk be a cserkészetbe. Attilával sok minden más is összekapcsol minket, elsősorban a közös hit, a közös értékrend, az olyan közös példaképek, mint gróf Esterházy János, a hasonló gondolkodás hitről, szülőföldről, magyarságról. Cserkésztiszt képzése során egykori képzőjeként volt szerencsém őt ispátolni, mentorálni is” – emlékezett vissza a régi barátságra a fényképész kapcsán Csémi Szilárd.

Fotó:  Nagy Gyula

Karaffa Attila fényképészként nem műtermi fényképek alkotója, hanem életképek szerzője, ahol a körülötte zajló életet megörökítve egy-egy pillanatot villant fel, kap el. Ezzel nemcsak az utókornak dokumentál, de világképének, sőt lelkének rezdüléseit is megmutatja, visszatükrözi. Egyfajta üzenetet ad át mindarról, amit megörökítésre érdemesnek tartott. Szépséget, gondolatot, emléket. A szerző kiállított fényképeit gondosan válogatta, gondozta, a jó pillanat legjobbját hozta ki az utómunkálatokkal, a gondosan megszerkesztett árnyék és fény játékkal. A szemlélődő ezáltal hamar részese lehet a pillanatnak – hangzott el a tárlatnyitón.

Slávik Bálint gitárjátékát követően Csémi Andrea szavalóművész segítségével megtudhatták a jelenlevők Sík Sándor nyomán, mit jelent magyarnak lenni.

A kiállító amatőr fényképész miután megköszönte a lehetőséget, hogy kiállíthatott a felújított Zárda épületében a kiállítása kapcsán szólt hitvallásáról is. Idézte Esterházy János Két kincset őrizve gondolatát, amelynek fő mondanivalója, hogy őrizzük meg kereszténységünket és magyarságunkat. Erre különösen szükség van a mai modern kor Európájában, hiszen ezen értékek mentén tudunk megmaradni szülőföldünkön alkotó és cselekvő felvidéki magyarnak – mondta Karaffa Attila.

Fotó:  Nagy Gyula

Felvidéki szemmel megjelenő kiadványt is hazavihettek az érdeklődők, amelyben az eddigi kiállítások mellett a fényképész gondolatai is olvashatóak Istenről, nemzetről, szülőföldről.

Karaffa Attila fénykép-kiállítása június 20-ig látható Nagymegyeren, majd június 23-án a nagycenki Széchenyi-kastélyban nyílik újabb tárlata a Múzeumok éjszakája programsorozat keretében.

-nns-

Karaffa Attila nagymegyeri kiállításának megnyitója - 2018. május 30.
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.