2024. február 28., 15:17

Falak és képek

FAL | KÉPEK címmel kiállítás nyílt a MAMŰ Társaság két tagja, Posta Máté és Zakariás István alkotásaiból Kassán, a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában.

Rovás, kiállítás, megnyitó, FiguratiF Galéria, Posta Máté, Zakariás István, MAMŰ, FAL | KÉPEK
Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: Rovás

Mindkét kiállító a MAMŰ Társaság tagja, Zakariás István a szervezet elnöke is egyben, Posta Máté pedig a Szolnoki Művésztelep törzstagja. Művészi pályájuk mintegy két évtizedet ölel fel. Nem ez az első közös kiállításuk, 2011-ben a tükröződés sorozataikkal is bemutatkoztak már együttesen, most pedig a fal tematikát járják körül, mely évek óta foglalkoztatja a két alkotót.

A kassai tárlat megnyitóján Képiró Ágnes művészettörténész rámutatott, a képzőművészetben a fal egy univerzális szimbólum, melynek számos, akár egymással ellentétes jelentésrétege van.

A fal elválaszt, távol tart, de védelmezhet is. Bezár, de meg is óv, biztonságban tart. Lehet üres, vagy tartalommal telített. Vizsgálhatjuk környezetébe ágyazva vagy önmagában, nagy összetett egészében, de részleteiben, elemeinek összességében is. A fal egy olyan jelkép, mely mindenkinek mást jelent, kimondva a szót, mindenki belső szemeivel vizualizál valami egyéni karakterű fal-látványt”

– mondta.

Rovás, kiállítás, megnyitó, FiguratiF Galéria, Posta Máté, Zakariás István, MAMŰ, FAL | KÉPEK
Fotó:  Rovás

Hozzátette, a fal mint jelenség és jelkép egyéni és egyetemes vetületei egyaránt megmutatkoznak Posta Máté és Zakariás István faltematikájában. A témához való viszonyuk ugyan sajátos, egymástól jól elkülöníthető ábrázolásmódjuk mégis számos ponton érintkezik, ezáltal élénk párbeszédet alkot egymással a két alkotó. Mindketten az utca, az exteriőr oldaláról közelítik meg a problémát, s mindketten egy-egy jellemző részletet ragadnak meg. Műveik realista jellegük ellenére sajátosan absztraháltak. Falrészleteik korunkról szólnak, még akkor is, ha az adott épületek falai hosszú évszázadokkal korábban épültek a páratlan építészeti örökséggel rendelkező Velencében Posta Máté alkotásai esetében, míg Zakariás István alkotásain századfordulós budapesti polgárházak, régi gyárépületek vagy a szocializmus korában épült paneltömbök részletei tárulnak elénk.

Mindkét alkotóra érvényes az, hogy a pusztuló felületábrázolásaik a múlandóságra utalnak, jelezvén, hogy az értékek elmúlásában nemcsak az ember, hanem az idő is fontos tényező”

– emelte ki Képiró Ágnes hozzátéve, a kép és szöveg együttes megjelenítése a képmezőn is közös jegye a két alkotónak, noha Posta Máténál az identifikálást, Zakariás Istvánnál inkább a dialogikus és az interdiszciplináris viszonyt erősíti.

Kétségtelen, hogy mindketten látni, befogadni, viszonyulni tanítanak alkotásaikkal, melyek paradox módon ablakként nyitnak új, vászonként funkcionáló, urbánus jellegüktől megfosztott, esztétizáló falakat a kiállítóterem valós fizikai falain. Műveik, falaik – túlmutatva a vizualitáson – a dolgok mögé látásra, a mögöttes tartalmak felfedezésére invitálják a nézőt

” – fogalmazott Képiró Ágnes művészettörténész.

Rovás, kiállítás, megnyitó, FiguratiF Galéria, Posta Máté, Zakariás István, MAMŰ, FAL | KÉPEK
Fotó:  Rovás

A kiállítás március 19-ig látható a FiguratiF Galériában, az Erzsébet utca 42 szám alatt.

Rovás, kiállítás, megnyitó, FiguratiF Galéria, Posta Máté, Zakariás István, MAMŰ, FAL | KÉPEK
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.